#7 - Isabel

Sziasztok! :) Megérkezett a #7 - Isabel! Köszönjük szépen az oldalmegjeleneséseket! Nyugodtan komizzatok, iratkozzatok fel. Persze nem kényszerítünk semmire. ;D
Jó olvasást!
^Sofia Currington^
  - Naa! Mi ez a rossz hangulat? - biggyeszti le az élénk színű, rúzsos száját Sia.

  Bár azért tényleg igaza van. Mindenki csak a saját ételével és a zabálással van elfoglalva. Az egyetlen aki élvezi ezt, az Carlos. Láthatóan boldog, hogy ilyen finom ételt ehet. Carlosról tudni kell, hogy nem az eszéről olyan "messze-földön híres". A testvérem is mintha lenyugodott volna, de még mindig vörös a feje.

- Isabel. Beszélhetnék veled? -áll fel az asztaltól egy kis idő után Noah. Én már félek hogy miről lesz szó. Mivel biztos nem a mai esős időről fog velem csacsogni.

- Hát persze... -megtörlöm a számat, lerakom a villát és felállok. A tekintetem találkozik Carloséval, aki olyan pillantással néz rám, hogy majd mondjam meg neki, hogy miről beszélgettünk.

 Noah int, hogy menjek utána. Bemegyünk a szobájába, és leülök az ágyára. Körbenézek. Világoskék színű szobája miatt, mintha fázni kezdenék. A fehér bútorok fiókjai kihúzva, a ruhái mind a földön, mind az ágyon, és mind a szekrényen szét van dobálva.

- Azért nem annyira nehéz a ruháinkat egyben tartani. -fogom meg csipesz szerűen két ujjammal egy alsógatyáját és teszem arrébb fintorogva. Nole fel-alá járkál, és gondolkozik, hogy mit is mondjon.

- Mond édes húgom... mi a taktikád?

- Tessék?

- A taktikád. Mindenkinek kell hogy legyen egy taktikája, amit a viadal alatt használ. Emlékszel még az enyémre? Nem? Eljátszottam a kiválasztottaknak, hogy én csak egy szimpla "nőcsábász" vagyok, akinek egyetlen öröme az, hogy a lányok ott legyeskednek körülötte. Ám este én vállaltam el hogy majd én őrködöm, és míg a szövetségeseim elaludtak, elővettem a késemet, befogtam a szájukat hogy ne ordítsanak, és elvágtam a torkukat. Egy nap alatt megöltem mindenkit. Neked mi a taktikád?

- Hát... - Taktika. Eddig ebbe nem gondoltam bele. Semmilyen taktikám nincsen. Van még vajon időm kitalálni? Vagy már késő? Ezzel elrontottam mindent? - Igazából nem nagyon van... -hajtom le a fejemet szégyenkezően. De ő csak ciccegve megrázza a fejét.

- Még kitalálhatunk valamit, ne aggódj. Elmondjam, hogy mi lenne az ideális? -némán bólintok egyet. -Ami nekem volt. A dögös csaj, igaz én nekem a dögös fiú, aki láthatóan ügyes, és van is esélye a győzelemre, de a szövetségeseivel eljátssza, hogy ő az, aki nem szereti a vitákat, emiatt nem is annyira biztos a győzelme. Hidd el, ha ezt követed, akkor biztos nagy csodálkozásra teszel szert, mikor megnyered.

- De mi van, ha nem én leszek a bajnok? -vetem magam hátra az ágyban. A fehér plafont bámulom, mintha olyan érdekes lenne...

- Hidd el, te leszel a Bajnok. - veregeti meg a lábamat. Az ajtó felé kezd sétálni, de én visszatartom.

- Köszönöm, hogy bízol bennem. -mosolygok rá.

- Mi a testvérek dolga? - azzal kimegy a szobájából, és becsukja maga mögött az ajtót.

 Sóhajtok egyet, és rögtön agyalni kezdek. Taktika. Mindenkinek van. Ezek szerint, a szövetségeseimnek is. Julionak, Cristinának, Francesconak, és Carlosnak is. A szempilláim egyre nehezebbek, végül nem bír magával, és rögtön leragad...

                          *

 Nyújtózkodva kelek fel a pihepuha ágyamban. Az éjszakám nyugodt volt, az álom is elkerült. Mintha az egész csak egy pillantásig tartott volna. Elaludtam, és most fel keltem, a szobámban. Hogy kerültem ide? Azt hittem Nole-nál aludtam el...

- Kicsikém! Jó reggelt! Menned kel edzeni! -néz be kopogás nélkül Sia.

- Hány óra? -dörzsölöm meg a szememet álmosan.

- Képzeld, már reggel fél hét! -mosolyog, mintha büszke lenne magára.

- Mennyi?!

- Nem hallottad? Fél hét. -mutogatja el a kezével. Fogalmam sincs hogy sikerült neki a "felet" elmutogatni, de képzelem hogy neki bizony sikerült.

- Jól van már... -mutogatom neki, hogy jobb lenne ha kimenne a szobámból.

- Rendben, rendben. Kimegyek. De siess! -becsukja az ajtót, én pedig felülök. Az ágy szélén ülök, de nem csinálok semmit. Csak ülök. Még túl korán van ahhoz hogy bármit is csináljak. Végül ráveszem magamat, hogy öltözzek fel. Egy székre már ki volt készítve a zászlós pólóm és a fekete cicanaci, amit egy másodperc töredéke alatt veszek fel. Kivánszorgok a szobámból, és csodák csodájára, mindenkit ott találok az asztalnál.

- Ülj csak le! -dobogtatja meg Sia a maga melletti széket. Letelepedek, és megkenek egy pirítóst vajjal. Enni kezdem, közben a Sia vs. Noah párbeszédet hallgatom. Sia felhozta, hogy láttuk-e már az új ruha kollekciót, mire Noah lekorholta, hogy ez még is miért olyan fontos. És Sia most ezt magyarázza.

- Mehetünk? -áll fel Carlos.

- Persze. -porolom le a ruhámat és a számat, és már pattanunk is a lift felé.

 Lent megint csak egyedül vagyunk. Mindig is korán szoktam kelni, úgyhogy már meg se lepődöm, hogy megint egyedül vagyunk.

 A kardokhoz lépdelek, fel veszek egyet, és próbálom a bábut lefejezni. Hát mit ne mondjak, nem az én fegyverem a kard. Sőt! Nem hogy lefejeztem volna a bábut, kiesik a kezemből! Bosszúsan hajolok le érte, de közben érzek egy szempárt magamon.

- Igen, Carlos? - fordulok meg. Az arca a szörnyülködéstől eltorzulva néz hol engem, hol a kardot.

- Ez... szinte fizikai fájdalmat okozott látnom, ahogy a karddal bánsz.

- Hé! Annyira nem is vagyok béna... - biggyesztem le a telt ajkaimat szomorúan.

- De. Hidd el.

- Jó ha ennyire pro vagy, taníts meg. - nyújtom felé a kardot.

- Rendben. -nyújtja vissza. -Állj az alapállásba. - A kardot előre szegezve teszem azt, amire ő kér.

- Ajjaj. Ez nem fog menni. -csóválja meg a fejét.

- Mégis miért nem? -értetlenkedek. Pontosan azt csinálom, amit ő mondott. Mégis mit rontottam el?

- Hát mert te balkezes vagy, és én jobbkezes. Sajnálom Isabel, de én nem tudom ezt megtanítani neked. Nem tudom, hogy hogy kell egy balkezesnek ezt csinálnia. - lemondóan rakom le a kardomat, és csak most veszem észre, hogy már valószínűleg körülbelül tíz perce nem vagyunk egyedül. A brazilok állnak az ajtóban. A lány elég idegesnek tűnik, majd szétpukkad a haragtól. Julio viszont elég zavartnak tűnik.

 Carlos elindul Arabella felé, ezzel magamra hagyva a kardoknál. Folytathatom egyedül a kiképzést. Klassz...

 Ám meglepetésemre, Julio terem mellettem, és érdeklődve nézi, hogy mit csinálok. Én mintha nem venném ezt észre, megmarkolom a kardot, és támadást indítok a bábu ellen.

- Jesszus. - takarja el a szemét. Tényleg béna lehetek, ha már ketten is lehurrognak a kardforgatási „művészetem” miatt. Széttárom a karomat, úgy fordulok felé.

- Lennél szíves elmenni, vagy csak magadban tartani, hogy mennyire béna vagyok?

- Mondok én jobbat is. - lép közel hozzám. - Megmutatom, hogy kell ezt csinálni, cserébe te megtanítasz kést dobálni.

- Oké. -veszem fel az alapállást. Végre valaki, aki megtanít... Ekkor jut eszembe, hogy Carlos mégis miért nem tudott nekem segíteni. -Nem fogsz tudni nekem segíteni. Carlos sem tudott, mert én balkezes vagyok. Úgyhogy erről lemondhatunk. - legyintek egyet, de ő nem hagyja ennyiben ezt a dolgot.

- Annak meg mi akadálya? Nekem sikerülni fog, hidd el. Amúgy is; a balkezesség szexi. - kacsint rám egy vigyor képviseletében. Én csak unottan megforgatom a szememet. Jobbat nem tud kitalálni?! Ha azt hiszi, hogy tud nekem segíteni, akkor nagyon naiv lehet. Felveszem az alapállást, és a parancsára várva állok. Mögém lép, megfogja a kezemet, és mutogatja hogy kell csinálni. Néha belegabalyodott, hogy még is hogy kell bal kézzel a mozdulatokat végre hajtani, sokat nevettünk, - főleg a bénázásom miatt - de sokszor voltunk kínos csendben is.

 Az Arabella-Carlos párosra pillantok. Láthatóan jól elvannak. Sokszor nevetnek fel, ami jó jel lehet.

 A kard a kezemből éles csattanással esik a kemény földre, mitől szinte beszakad a dobhártyám. Vörös fejjel hajolok le érte. Csakis nekem sikerülhet az, hogy a kezemből úgy esik ki a kard, amit még csak nem is mozgattam. Gratulálok Isabel, hozod a formádat! Lehajolok a kardomért. De félúton a fejem, egy hatalmasat koppan neki egy kemény valaminek. Felszisszenve kapok a sajgó fejemhez.

- Au! -ordít fel, és nyúl Julio is a fejéhez.

- Bocsánat. -kérek elnézést, ő meg csak legyint egyet, és lehajol azért a fránya kardért.

- Tessék. - nyújtja át. Megköszönöm, és elveszem tőle.

- Inkább menjünk a késekhez. Az jobban megy, hidd el. - teszem le a többi kardhoz az enyémet. Egyetértően bólint, és az említett fegyverhez fordulunk.

 Egyre többen érkeznek meg az edzőterembe, de senki sem jön ide hozzánk. Bár nem is bánom annyira. Julióval tök jól elvagyunk. Én mutatom neki, hogy mit csináljon, ő pedig meg is csinálja. Közben persze beszélgetünk. Elmondja, hogy mit csinált eddigi tizennyolc éven keresztül, hogy milyen a kávé hazájában élni. Persze én is mondtam pár dolgot magamról, Spanyolországról, Swan-ről, Noah-ról, - itt meg kell jegyeznem, hogy a fiú arcvonásai megfeszülnek, és csak úgy réved a semmiségbe, majd mikor folytatom más témával, visszatért a valódi Juliová. Normálisan elandalogtunk, míg a kis ribanc Fiona ide nem jött. Rögtön nyomulni kezdett Juliora, engem levegőnek nézve. Ettől a csajtól folyamatosan felemelkedik az agyvizem.

- Bitch please! Mi itt edzünk épp. Nem látod? Vagy csak az elcsökevényesedett agyaddal, nem vagy képes felfogni? - nézek a jégkék szemébe, ami tényleg elég bugyután tekint vissza rám. Cicceg egyet lesajnálóan, megforgatja a szemét, és Julióra kezd rámászni. Szó szerint.

- Tudod Jóska, - ahogy ezt kimondja, a hasam fájni kezd a röhögéstől. Most komolyan azt hiszi, ez a nevem? Ez mégis mennyire sötét? Derítsük ki! -....az Országtársaddal nem jött össze, de Julióval még jöhet. Ja és nem vagyok hülye! Attól még, hogy kívül szőke vagyok, de belül... tök... sötét vagyok. -az előzőnél is még jobban röhögni kezdek. Úristen... Na meg ez a mondatösszetétel... Hát beszarok ezen a csajon. Ahogy elnézem Juliót, ő is élvezi Fiona ostobaságát.

- Józsi2, csak hogy tudd, TE vagy a hülye! De most komolyan... A mezőny leghelyesebb pasijával lógsz, és még csak meg sem próbálsz ráhajtani? Te idióta vagy...

- Igen... Mert te tényleg egy női Einstein vagy e szempontból nézve. - tapsolok egye, mire ő elégedetten húzza ki magát.

- Köszönöm. A titok a szépség. -löki hátra a hidrogén szőke haját. -Te se lennél olyan ronda, ha kicsit nőiesebben kiöltöznél, megcsinálnád a madárfészek szerű hajadat, és kifestenéd magadat, akkor olyan jó lennél mint én!

- Aha... Akkor feljegyzem, hogy még véletlenül se legyek olyan mint te... Padavan mester! Még több ilyen okítást kapok, vagy végre elhúznál? - pillantok rá. Még hogy, legyek olyan mint ő... pff. Majd lesheti. Lehet, hogy a hajam nincs úgy belőve mint Fionáé, - vagy Julióé - meg nincs kicicomázva a pofám, de én így szeretem. Nem vagyok olyan szép, de nem baj. Nekem nem kell szépség ahhoz, hogy hódítsak, vagy hogy jól érezzem magam...

- Oké. De csak mert Julio nincs nagyon beszédes kedvében. Pedig úgy hallgatnám a sztorijait...magáról! - azzal a seggét rázva elbaktat mellőlünk.

- Hmm... Józsi, mond hogy jött e szexi név? Hívhatlak így? -mozgatja le-fel a szemöldökét egy félmosoly kíséretében.

- Isten ments hogy így hívj! - emelem fel a kezemet védekezően. - Fiona nem a világ legokosabb embere, bár szerintem ez már feltűnt neked. Egyszer, megkérdezte hogy hogy hívnak, én meg hogy húzzam az agyát, azt mondtam, hogy Józsinak. És elhitte. Ez a legszomorúbb.

- Jó kis történet.

- Most meséljen a nagy Julio magáról egy kicsit.

- Az életem nagy részét a kávéföldön töltöttem, mert az anyám még kiskoromban meghalt, és csak ketten maradtunk az éhezésben apámmal. Már akkor eldöntöttem, hogy annyit fogok robotolni a földön, amíg össze nem szedek annyit, amennyi elegendő ahhoz, hogy túléljük az éhezést. De mégis a Viadalt tekintem annak az esélynek, hogy örök életünkre ne éhezzünk. Ha megnyerem, akkor megmenekülünk... - ahogy ezt meséli, a szívem összeszorul. Amíg Noah-Levi nem győzött, addig mi is nyomorban éltünk. Julio története, szomorú. Hirtelen, sajnálni kezdem, de aztán visszatér az eredeti nőcsábász énjéhez.

- Mond Isabel, a bátyád mondott valamit... rólam? -teszi fel ezt a kérdést, szinte suttogva mondja, felém hajolva. Még a forró leheletét is érzem a nyakamon.

- Hogy... tessék?

- Noah-Levi. Mondott valamit arról, amiről aznap este beszélgettünk? -eszembe jut, mikor a brazilok emeletén voltunk, és hogy Nole félrehívta Juliot beszélgetni. Kíváncsi voltam hogy miről volt szó, de nekem nem mondtak semmit.

- Nem. Nem mondott nekem semmit se... De miről van szó? -kérdezem őt az arcát fürkészve. Mintha megnyugodna, lazul el az arca. Fekete tekintete találkozik az enyémmel, és mintha azon gondolkozna, hogy most elmondja e, vagy se.

- Semmiről. Nincs semmi. - Nagyszerű! Már ő is titokzatoskodik előttem! Pedig tényleg azt hittem, hogy ő elmondja. - Na pá Izzy, holnap találkozunk! -int nekem, miközben sarkon fordulva baktat el.

- Hogy.... Izzy? Julio, te beszívtál? Szia... - Carlost keresem meg a tekintetemmel, és elráncigálom onnan, ahonnan valamit csinált, és a liftek felé tartjuk az irányt. Bár nem mi vagyunk az egyetlenek akik ezt csinálják. Ugyanis, hamarosan záróra, úgyhogy mindenki húzhat fel a lakosztályába.

 Megnyomjuk a négyes gombot, és már száguldozunk felfelé. Nem kellett sokáig várnunk, az ajtó rögtön kinyílik előttünk. Az egész lakásban, szinte pezseg az élet. De szó szerint. Sia egy koktélruhában beszélget, egy csomó idegesítő angol libával. A házban mindenhol csak angolokat látni. Érkezésünkre nem kapják fel a fejüket, csak beszélgetnek tovább.

- Hmm.... Sia pizsipartit rendezett, és engem meg se hívott? - teszi a csípőjére a kezét Carlos, mintha meg lenne sértődve.

- Hú de rossz... -tekintek körbe-körbe a szobában. Sia magához invitál, észreveszem őt, de gyorsan elisfordítom a tekintetemet, mintha "még sem láttam" volna meg. Fülsüketítő zene szól az egész lakásban.

 Noah-Levit veszem észre, aki egy újságot olvas a kanapén. Körülötte pár szőke angol legyeskedik, és ahányan voltak, annyi mindet magyarázta neki. Hogy tudja elviselni őket, és hogy tud eközben újságot olvasni? Észreveszem Noah fülében, az apró alig észrevehető narancssárga füldugaszt. Íjjajj, szerencsétlen.

- Úgy látszik, ma evés nélkül megyünk aludni. -jelentem ki a tényt, mire Carlos csak bólogat. Megindulunk a szobáink felé, közben találkozunk pár angollal, akiknek az idióta kérdéseikre válaszolunk, majd mind a ketten egyszerre lépünk be a hálókörletünkbe.