2016. május 2., hétfő

#6 - Cristina

Sziasztook!
Itt az új rész amiben lesz egy újabb helyzet ami már veszekedésbe fajul. Remélem elnyeri a tetszéseteket! (:

Lili Leone

**********

Reggel ordibálásra keltem. Idegesen szorítottam a párnám a fülemre és próbáltam kizárni a hangokat. De persze még 5 perc után is hallatszott az üvöltözés. Odasétáltam az ajtómhoz és épp kinyitottam volna amikor meghallom, hogy miről is beszél Alessandro és Marianna.
- Akkor mit csináljak?! Hm? Rugdossam a többiekhez és könyörögjem ki belőle a szavakat?!-kiabál Alessandro - Ez a lány nem akar szövetségeseket. Ez van.-folytatja, mire én csak elégedetten elvigyorodom. Végre megértette, hogy én azt csinálok amit akarok. Egy hosszabb csönd után Marianna megszólal:
 -Francesco, szólj Cristinának, hogy készüljön. Mindjárt kezdődik az edzés.
Gyorsan elmentem az ajtó mellől és a zuhanyzóba rohantam. Pillanatokkal később valaki benyit a szobámba.
-Cristina, mindjárt edzés!-hallom meg  Országtársam hangját.
-Egy perc és jövök!-kiabálok vissza és egy citrom illatú sampon után nyúlva megmosom a hajam. Amíg lezuhanyoztam az 1 percből már fél óra lett. A hajamat szárítva gondolok vissza Marcora aki idegesen áll az ajtóm előtt és azzal fenyeget, hogy kiráncigál a szobámból ha nem készülök el azonnal. A számat elhagyja egy mosoly.
-Még látni fogjuk egymást. Ebben biztos vagyok.-motyogom magam elé majd lerakom a hajszárítót és lófarokba kötöm a hajamat.  Az ágyamon már ott várt egy kényelmesnek tűnő ruha, ami egy pólóból (amin rajta volt az olasz zászló) és egy cicagatyából állt. Felvettem a ruhadarabokat, de közben már annyira szétjött a frissen mosott hajam, hogy újra fel kellett kötnöm.
-Te mit csináltál odabent idáig?!-mered rám kérdően Francesco aki már a lakosztályunk ajtajánál toporog.
-Neked is jó reggelt.-válaszolok majd kiveszek egy üveg ásványvizet és belekortyolok.
-Menjetek, mert már késésben vagytok!-mondja Alessandro.
Hiányérzetem volt...Mielőtt kiléptem volna az ajtón a mentoromhoz fordultam:
-Szövetségesek?-húzom fel a szemöldököm kérdően.
-Azt csinálsz, amit akarsz!-rántja meg a vállát. Ez szíven talált. Bár eddig csak azon voltam,hogy lerázzam magamról Alessandrot, akkor sem esett jól ez a "szarok rá" stílus.
-Oké!-rántom meg a vállam az ő mozdulatát utánozva ès kiviharzok a lakosztályunkból -Utállak Alessandro!-sziszegem a fogaim közt.
Tényleg késésben voltunk, a többiek már rég az edzőteremben toporogtak.
Mindenki egy fegyvert fogott a kezében és próbálta elsajátítani a használatukat. Ahogy végignéztem a többieken, rájöttem, hogy nem beszéltünk meg semmilyen taktikát. Mutassam meg, hogy mi tudok? Vagy inkább rejtsem el azt, hogy milyen profin is bánok a pisztolyokkal és a késekkel?
-Te hova mész?-kérdezem Francescótó,l aki meredten nézett egy irány felé. Én is oda fordítottam a fejem. Isabel és a brazil ribi épp Fionával veszekedtek, de túl messze voltam ahhoz,  hogy halljam, hogy miről is beszélnek, bár az arckifejezésüket elnézve nincsenek valami jó hangulatban.
-Na jó, csináljunk valamit!-jelentem ki és ellépek az Országtársamtól. Úgy döntöttem,  hogy az íjak felé veszem az irányt. Pár perc gondolkodás után egy közepes méretű és súlyú fegyverhez nyúltam. Kihúztam az íjat és a minden idegszálammal a bábú szívére koncentráltam. Már épp elengedtem volna a nyílveszőt amikor egy hang megzavart.
-Hello, Angell!-vigyorog a képembe a brazil csávó. Leraktam a fegyvert és unottan néztem végig rajta.
-Cristina.-javítom ki, majd mogorván a szemébe nézek - Mit akarsz?-kérdezem, mire ő a arcomat fürkészve válaszolt.
-Mond csak, Cri...-kezd el dumálni, de a becenevemet meghallva megrökönyödve néztem rá.
-Cris-ti-na! - tagolom, mintha egy hülyegyerekhez beszélnék. Bár ha jobban belegondolok, Julio tényleg az. Egy hülyegyerek. Egy nagyon-nagyon beképzelt hülyegyerek.
- Szóval Cristina - kezd bele újra a brazil mire nekem kedvem lett volna megveregetni a fejét, olyan "jógyerek" módjára - Vannak szövetségeseid?
Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Most komolyan?! Ez a szerencsétlen azt hiszi, hogy a szövetségesem lehet?
-Francesco és a spanyolok.-mondom - A legerősebbek. A többieket sima ügy megölni. - mosolygok rá mézes-mázasan. Julio állta a tekintetemet. Látszott rajta, hogy megértette a célzást, miszerint rájuk gondoltam. Persze a kijelentésem korán sem volt igaz. Bár Arabella kicsi, és annyira utálom, hogy örömmel ugranék neki a nyakának, nem egy könnyű eset, mert ravasz és  tiszta idegbeteg. Julio pedig egyszerűen csak egy tipikus hivatásos, erős, ügyes és beképzelt.
-Figyelj Cristina, szövetséget ajánlok. - mondja magabiztosan, és úgy tesz mintha az előző kijelentésemet meg se hallotta volna.
Gondolkozás nélkül rávágtam volna egy határozott nemet, de ekkor észre vettem valakit. Arabella idegesen méregetett minket egy lándzsával a kezében.
Ebben a pillanatban egy ördögi vigyorral fordultam Julio felé. Arabella meg lesz lőve ha még a hülye Országtársa se lesz mellette az Arénában, ráadásul már most látom magam előtt az idegbeteg képét amikor rájön, hogy egyedül maradt.
- Fantasztikus ötlet Julio!-vigyorogtam rá egy kicsit eltúlozva a szerepem, majd a kinyújtott kezéhez fordultam és megszorítottam - Szövetségesek .- nézek magabiztosan a szemébe.
Alig mondtam ki ezt a szót, robbant a bomba. Arabella idegességében eldobta a lándzsát, de olyan precízen és pontosan, hogy a fegyver a bábut átszúrva fúródott bele a falba. Az egész terem csendbe borult, csak én vigyorogtam elégedetten. Arabellának ennyi volt, többé nincs meg a "cukimuki" álarca. Már csak az idegbeteg csaj maradt akit mindenki hülyének néz. Legalábbis én biztosan.
De még korán sem volt vége a műsornak. Isabel a kezében tartott kést egyenesen Fionára hajította aki meglepetten sikított fel és a vérző füléhez kapva nyávogott tovább. Kár, hogy az a kés egy kicsivel nem ment arrébb.
Julio odamegy  Arabellához mire én elégedetten néztem utánuk, tönkre fogom tenni ezt a hülye csitrit. Utálom a viadalokat, rettegek az Arénától és ettől az egésztől...De egy dolgot imádni fogok: mégpedig azt a pillanatot, amikor meghallom az ágyú hangját, ami Arabella vesztét jelenti. Alig pár percet gyakorolhattam az íjjakkal ugyanis Julio újra mellettem termet, de most Carlos és Isabel is vele volt.
- Na hát...ez a mi kis szövetségünk. -mondja mosolyogva a spanyol fiú, mire én megrázom a fejem és Francescóhoz fordulok.
-Várjatok, még hiányzik valaki!-intek az Országtársámnak.-Ő is benne van a szövetségben.-jelentem ki és mellém állítom a fiút.
 - Persze tényleg. -néz kedvesen Isabell Francescóra. Az országtársam visszamosolyog majd végig néz a szövetségeseinken. Julion megakad a szeme. A tekintetéből látszott, hogy nem igazán szívleli a brazil fiút. Úgy látszik Julionak sem volt túl szimpi az Országtársam, ugyanis vágott egy sokatmondó arcot majd a fülemhez hajolt és elkezdett suttogni:
-Ez meg ki?! Ő biztosan nem lesz benne a szövetségünkbe!-jelenti ki, mire összehúzott szemöldökkel meredtem a fiúra-Ráadásul nézz már rá...Ennél jelentéktelenebb embert életemben nem láttam.-teszi hozzá. Jézusom! Hogy lehet egy ekkora felszínes, felfuvalkodott, beképzelt barom? Eddig sem volt a szívem csücske de most tényleg elérte azt, hogy szabályosan hányingerem legyen tőle.
- Az egyetlen aki nem lesz benne a szövetségbe, az te vagy kedves Julio, ha így folytatod! -világosítom fel meglehetősen idegesen. Látszott, hogy mindenkinek leesett, hogy mit is mondhatott nekem előbb ez a seggfej. Isabell, Francesco és Julio arcát fürkészte, Carlos pedig zavartan nézett ránk.
 - Szerintem többre megyünk az én harctudásommal mit a te beképzelt nyavajgásoddal! -szól be az Országtársam Julionak. Elégedetten néztem Francescóra, mutassa csak meg, hogy vele nem lehet szórakozni!
 - Ó tényleg? Ha ilyen pro vagy, mutass valamit! -vág vissza elég gyengén Julio.
 - Ne akarj felidegesíteni, haver! -mondja idegesen  Francesco.
 - Azt idegesítek akit akarok...haver! Amúgy is, ki vett bele a szövetségbe?! -néz lesajnálóan a másik fiúra Julio. Ezt nem hiszem el! Még neki áll följebb?! Inkább fogja be azt a nagy pofáját és örüljön annak, hogy egyáltalán benne van a szövetségbe. Az emberek egyre jobban bámultak, de már nem volt mit tenni, úgyhogy úgy voltam vele nem fogom vissza magam. Amúgy is szeretek beszólogatni ennek az öntelt brazilnak.
 - Én! Úgyhogy fogd be azt a nagy szádat, Julio! -válaszolok villámló szemekkel. Úgy látszik Isabel elég kellemetlenül érezte magát ugyanis ő is csatlakozott  a "beszélgetésünkbe".
 - Ööö Cristina! Ez nem teljesen igaz... -mondja zavartan, de én azonnal leintem. Ami nem épp a legkedvesebb tőlem, hiszen még ő az egyik legjófejebb kiválasztott. -Oké, oké felfogtam! -emelem fel a kezét védekezően.  Elfordultam Isabeltől és újra a brazil fiúra szegeztem a tekintetem.
- Na idefigyelj, Julio! Vagy elfogadod Francescot is mint szövetséges vagy mehetsz vissza a szerencsétlen Orszagtársadhoz! -kiáltok rá újra, és már tényleg tűrtőztetnem kellett magam, hogy nehogy neki esek annak a hülye képének.
 - Srácok, szerintem nyugodjatok le! Mindenki minket bámul. -szólal meg Carlos. Úgy látszik a spanyolok elég konfliktuskerülők... Bár megértem őket, hiszen mindenki néma csendben áll a teremben, és  minket bámul, még a főjátékmester is érdeklődve figyel minket.
- Ha ez a barom nem nyávogna itt, akkor nem bámulna minket mindenki! -néz hűvösen Juliora az országtársam. Én egyetértően bólogatok és a villámló tekintetemmel próbáltam elhallgattatni Juliot.
- Nyávogni, képzeld nem tudok..-válaszol roppant okosan a brazil fiú, mire idegesen fújtatok egyet.
- Így jobban tetszik: kötekedsz, hisztériázol, nyavajogsz! Na melyik a legjobb Julio?! -szólok  bele  Julio mondatába. 
Úgy látszik Isabel már tényleg belefáradt a szócsatákban, ugyanis magabiztosan előre lépett:
- Az idióta, seggfej barom! Francesco, szépen abba hagyod, és magadban folytatod a veszekedés. Oké? Szépen befogjátok, és bocsánatot kértek. Tudjátok mit? Szépen mindenki marad a szövetségben, és ha annyira nehezetekre válik az, hogy elviseljétek egymást, akkor utáljátok a másikat magatokban! -a háttérben Fiona lenézően felröhög. -Ó igen? Majd akkor röhögj, ha a te fejeden lesz a győztes korona. Tájékoztatlak, hogy az majd az álmodban fog eljönni! -szól vissza gúnyosan a spanyol lány. Legszívesebb ugráltam volna örömömben! Isabelnek teljesen igaza van, ráadásul még jófej is, nem mellesleg tud bánni a fegyverekkel. Tökéletes szövetséges.
- Na végre valaki! -nézek  rá elismerően.
- Hat óra! Irány a lakosztályotokba, aki itt marad, az büntetést kap! -lép be egy meglehetősen nagydarab fickó. A spanyolokra újra rámosolyogtam majd egy "ásd el magad" pillantással megajándékozva Juliot, kisétáltam Francescoval az edzőteremből. A lakosztályukban már egy megterített asztal várt ami tele volt jobbnál jobb ételekkel. Bár úgy igazándiból nem csináltam semmit, csak veszekedtem a többiekkel, mégis hihetetlen éhes voltam. 
-Hellobello!-köszön Misi telefonnal  a kezében.
-Sziasztok!-válaszolok és ledobom magam Francesco mellé aki már valami húst zabál. Vele szemben Marianna mosolygott ránk, előttem pedig Allesandro volt.
-Mi volt az edzésen?-kérdezte a férfi akinek a hangjában semmi érdeklődés nem hallatszott-Azon kívül,  hogy több mint egy órát késtetek.-teszi hozzá.
-Lett még egy szövetségesünk.-mondom, mire Francesco idegesen méreget.
-Mégis miért van az, hogy te konkrétan megtiltottad, hogy szövetségbe lépjek Arabellával, te pedig tök nyugodtan befogadtad a barazil seggfejt!-mondja dühösen.
-Istenem! Ez csak taktika. Arabellát ezzel jól megszivatuk, Julio pedig egyáltalán nem érdekel. Tőlem aztán az első nap megölheted!-vágok vissza. Francesco épp visszavágott volna amikor Alessandro jókedvűen felnevet-Mégis mi olyan vicces?-nézek rá kidüllet szemekkel mire ő még jobban elkezd nevetni. Mi. Olyan. Vicces?!?!
-Te beveted Fuarezt a szövetségbe csak azért, hogy idegesítsd Arabellat?-kérdezi vigyorogva.
-Igen! Talán baj?!-kérdezek vissza összekulcsolt kezekkel. Alessandro kényelmesen hátra dől a székben és úgy nézz vissza rám.
-Ezzel nem érsz el semmit. Miért akarod folyton felidegesíteni? Hogy leüssön? Ne pattogj annyit. Majd az Arénában eldől, hogy ki az erősebb.-vázolja fel a szerinte szuper tanácsát a mentorom.
Már nem azért, de egy idegbeteget elég könnyű felidegesíteni, azzal meg már elkéstem, hogy öribarik legyünk, mivel már halálos ellenségek vagyunk. És az meg mi, hogy "ne pattogjak"? Miről beszél ez egyáltalán? 
Ezt mind meg akartam osztani vele, de helyette csak az utolsó mondatra koncentráltam:
- Természetesen én vagyok az erősebb. - mondom, majd ezzel le is zártam a mai napot és bevonultam a szobámba.
Ledobtam magam az ágyra és a falról lelógó csillárt tanulmányoztam.
Nem voltam biztos benne, hogy én vagyok a legerősebb a mezőnyben. De egy dolgot tudtam: a végsőkig harcolni fogok, és ha meg is halok az Arénában, büszkén fogok, mert tudom, hogy mindent megtettem a győzelemért. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése