#23-Cristina

Kifejezetten jókedvem volt amikor felkeltem. Kinyújtottam a végtagjaimat és körbenéztem. Nem messze tőlem Isabell épp a késeit rendezgette, mellette Carlos állt és amint megláta, hogy figyelem őket a fejére dobott egy almát és mondott valamit Isabellnek. A lány elsőnek tiltakozott, de utána megragadta a kést és az almára célzott. Egy pillanatra elkapott a frász, hogy mi van akkor ha Carlos fejét találja el az alma helyett, de ez nem így lett. Elmosolyodtam, örültem, hogy a két spanyol végre tudott kettesbe lenni. Nem akartam megzavarni őket ezért csöndbe bámultam magam elé, megvizsgáltam a lábamon lévő sebet és ettem egy szelet kenyeret. Bár tegnap sikeres volt a vadászatunk Arabellaval, nem ért semmit. Ugyanis Julio és Carlos semmi kaját nem hagyott mára. Épp azon gondolkoztam, hogy vajon ma ki fog elmenni vadászni amikor megéreztem, hogy valaki néz. Felpillantva egyenesen Carlossal találtam szembe magam aki mosolyogva közeledett hozzám.
-Jó reggelt, Cri!-lehajolt hozzám és megcsókolt, a szája puha volt és édes.
-Mi a helyzet?-kérdezem a fiútól aki leült mellém és magához húzott.
-Benne vagy egy vadászatba, Angyalka?-felhúzta a szemöldökét és úgy várta a válaszom. Kikerekedett szemekkel bámultam a fiúra és meglöktem a mellkasánál fogva.
-Na ne viccelj! Soha többet nem megyek azzal a csajjal vadászni!
Carlos elsőnek meglepedten nézett rám majd kitört belőle a nevetés.
-Velem jössz, nem Arabellával!-mondja, mire én megnyugodva szorítottam a szívemre a kezem.
-Megijesztettél!-vigyorgok rá szórakozottan. Carlos megragadt a csuklómnál fogva, ami még mindig a mellkasán volt, és a fölhöz szorított.-Carlos, te most épp az egész világ előtt tepersz le!-mondom rosszalóan, de ahogy összetalálkozott a tekintetünk meglágyult a szívem.
-Kit érdekel a világ, ha itt vagy nekem te?-suttogja a fülembe mire én megforgatom a szemem.
-Medig agyaltál ezen a dumán, szépfiú?-kérdezem nevetve és arcon pusziltam, nem messze a szájától. Ő erre a nyakamba fúrta az arcát és átkarolta a csípőm. Ezek azok a pillanatok amikor tényleg elfeledkezem arról, hogy az egész világ minket figyel. Így, elvesztve a józan eszem, belemarkoltam a dús hajába és megcsókoltam. A megszokotnál lágyabban csókolt vissza. Végül én voltam az aki elhúzódtam tőle.
-Carlos, hűtsük le magunkat!-nevetek fel és lelököm magamról. Ő vigyorogva áll fel és felhúz engem is a kezemnél fogva.
Nehéz, ha ilyen dögös vagy!-mondja kacsintva. Nem szokásom elpirulni, de most éreztem, hogy forróbb lett az arcom. Carlos nem hagyta, hogy reagáljak, megfogta a kezem és a társaink felé húzott-Gyere, beszéljünk a többiekkel.-mondja, ugyanis időközben a két brazíl is felkelt.

-Ma, mindannyiunk az esőerdőbe fog menni. Tudjátok, hogyha valami baj lenne, gyorsan tudjunk egymásnak jelezni.-jelenti ki Carlos amikor újra összegyűltünk.
-Ez logikus-ért egyett Julio-Csak akkor gázos ha csak mi vagyunk ott. Tuti, hogy Hayes  ránk küld valamit...
-Igazad van, de mi van, ha van valaki?-kérdezi Isabell felhúzott szemöldökkel.
-Öten egy ellen. Megölnénk őt.-mondom, Carlossal együtt.
-Várjatok, együtt megyünk?-értetlenkedik Arabella.
-Nem, különválunk. Párokba rendeződünk. Én megyek Crivel, Arabella Isabellel.-mondja majd Juliora pillant.-Julio, te pedig leszel csicska és mész egyedül.-jelenti ki vigyorogva, mire belőlem kitört a nevetés.
-Szerintem jöhet velünk!-ajánlja fel rögtön a brazíl lány szempillarebegtetve. Cuki...-Ne kelljen már egyedül bolyongania, a végén még megöleti magát.-húza el a száját mire kérdő tekintettel fordulok Julio felé aki szemforgatva tűri ahogy szivatják őt.
-Nem hal meg, kemény fiú.-veregeti meg a hátát Carlos.
-Az lehet, kedves Carlos-villantja meg a műmosolyát a brazíl lány-De mégis jobb lenne ha velünk tartana. Persze ha nem akarsz magatok mellé egy felesleges harmadikat, aki végigfigyeli a nyáladzásotokat!
-Istenem, Julio, hova akarsz menni?-kérdezem unottam a fiútól, mert elegem volt a hisztiből.
-Az esőerdőbe!
-Na ne már!-tettem a meglepetett, de Julio nem fogja a gúnyt.
-De! Most meglepődtél mi? Olyan hülye vagy Angell, komolyan...
Érdekes érzés amikor Julio Fuarez lehülyéz.
-Julio, most épp te vagy a felesleges ötödik aki miatt itt állunk. Úgyhogy fogd be.-kontrázok, mire a brazíl fiú elkezdi a szokásos drámáját.
-Most miért? Nekem jó lesz egyedül is, Ara kezdett el kavarni!-mutogat Julio az Országtársára.-Mert túlságosan szeret.-teszi hozzá.
-Ember,  te szereted túlzottan saját magad.-szól vissza Arabella. Jaj, Istenem,  nehogy ezek itt elkezdjenek veszekedni!
-Na, de akkor jó lenne eldönteni, hogy mi van.-sóhajt fel Isabell.
-Mi ketten, ti ketten, Julio egyedül. Pont.-jelenti ki Carlos mire én egyetértően bólintok.
-Oké, mindegy!-adja fel végül a dolhot Arabella-Akkor irány az esőerdő!
Carlos mielőtt velem együtt az erdő felé vette volna az irányt odament a brazíl lányhoz és mondot neki valamit amit nem hallottam. Most egyáltalán nem zavart, hogy ők ketten beszélgetnek, a tegnapi nap sok mindent megváltoztatott bennem, máshogy nézek Arabellára mint pár nappal ezelőtt. Most egy szerencsétlen sorsú lányt látok benne, aki a nagy arcával, és a gúnyos megjegyzéseivel próbálja elrejteni a világ elől az igazi énét.
Végül a brazíl lány csatlakozik Isabellhez és bevetik magukat a dzsungelbe.
-Indulunk?-kérdezi mosolyogva Carlos mire én bólintok egyett.
Percek múlva már a növények rengetegébe találjuk magunkat, a fegyvereinket szorosan magunk előtt tartva. Teljesen megbízok a spanyol fiúban, úgyhogy nyugodt szívvel hagytam, hogy vezessen engem. Viszont a játékmesterekben annál kevésbé, ha nem csinálunk semmit, akkor percek múlva egy mutáns falkával találjuk szembe magunkat. Úgyhogy felzárkóztam Carloshoz és megkérdeztem azt ami már rég érdekelt engem.
-Nem vettél észre valami furcsát a többieken?-kérdezem felhúzott szemöldökkel. Bár külső szemmel úgy tűnik, hogy csak Carlossal, és a kockás hasával foglalkozok, illetve időnként még arra is jut időm, hogy beszóljak Arabellának, de ez csak a látszat. Figyelem a többieket, hiszen, bár szomorúan hangzik, de már csak időkérdése, hogy mikor fognak nekem támadni. Hiszen a brazilok szemrebbenés nélkül megtudnának ölni, talán még Isabell is ellenem fordulna. Az egyetlen akiben biztos vagyok, hogy kiállna mellettem az Carlos.
-Nem igazán...-válaszol a spanyol fiú, de nem néz rám.-Te mire gondolsz?-kérdezz vissza.
-Emlékszel az interjúkra? Hogy Julio és Arabella mennyire közel voltak egymáshoz?-kérdezem, mire ő bólint-Most meg...mintha idegenek lennének.-mondom elhúzott szájjal. Nem mintha túlságosan érdekelne a két brazíl szerelmi élete, de ez még nekem is szemet szúrt.
-Lehet, hogy történt valami köztük. A viadal mindenkit megváltoztat...-motyogja a spanyol fiú maga elé.
-De ott van Isabell is! Túl sokszor kaptam el amint Juliot bámulja...Te biztos tudsz valamit, Carlos!-mondom a fiúnak, de alig fejeztem be a mondatott, ő elbotlott egy faágba és csak a gyors reflexeinek köszönheti, hogy nem esett fejre.-Hé, jól vagy?-kérdezem félig komolyan, félig nevetve, Carlos mosolyogva bólint majd tovább sétál. Arra vártam, hogy megválaszolja a kérdésemet de ő úgy tett mintha semmit se mondtam volna. Túl gyanús ez a viselkedés. Megragadtam a karját és visszafordítottam magam felé.
-Carlos, mit rejtegetsz előlem?-kérdezem felhúzott szemöldökkel.
-Semmit!-vágja rá, de még egy hülye is levágná, hogy nem az igazat mondja.
-Hazudsz!-jelentem ki egyszerűen. Ő makacsan bámul rám, hosszasan néztünk farkasszemet, gondolom arra várt, hogy feladjam a kiskutya szemeit látva, de arra várhatott. Végül idegesn túrt bele a hajába és felsóhajtott.
-Figyelj, Cris, Julio a haverom, és megígértem neki, hogy befogom a szám...-a szavait egy fájdalmas üvültés szakítja meg, majd egy ágyúdörrenés amibe beleremeg a föld. A közelünkben van.-Ez Julio!-Carlos zöldeskék írisze megtelik aggodalommal, a hang felé fordul és elkezd rohanni. Utána futok, átugrok minden faágat, próbálok fölzárkozni Carloshoz, de ő szászor gyorsabban fut, ráadásul nekem még mindig fáj a lábam. Már majdnem kiértünk az esőerdőből amikor zümmögést hallottam és éreztem, hogy valami rászáll a jobb karomra. Idegesen kaptam oda, de mielőtt lecsaphattam volna a bogarat, az megcsípett. Fájdalmasan felszisszentem, a bőröm mintha lángolna a csípés helyén. Előre nézve láttam, hogy Carlos már bőven előttem van, úgyhogy utána futottam, nem törődve a bogárcsípéssel.