#2 Isabel

Sziasztok! :) Újabb hét, újabb rész! :D Most ugye Isabelen a szó, és nem is fecsegnék most összevissza, de köszönjük az 1200+ oldalmegjelenítést. :) Valamint, oldalt láttok egy Adatok nevezetű kis szöveget. Oda mindig kiírjuk, hogy mikorra várható a következő rész, de hogy tudjátok, minden hétfőn egy. ;) Jó olvasást! :)
 Sia az anyós ülésen foglal helyet. Folyamatosan meséli nekünk Anglia történelmét. De nem nagyon figyelek rá.
  Kinézek az ablakomon, és a távolodó Barcelona-t szemlélem. Elhaladunk egy kis játszótér mellett. Régen sokat játszottam itt Swan-nel. Emlékszem, ahogy a hintán löktem őt, Swan pedig harsányan nevetgélt ahogy hullámos barna hajába bele kapott a szél. Elmosolyodom az emlék miatt.

- És akkor... -magyarázza vadul gesztikulálva Sia. Carlos-ra nézek, aki felvont szemöldökkel bambul Sia-ra. Észre veszi hogy bámulom, ezért leesett állal fordul felém.

- Ez már sose marad csöndben? -fordul vissza az előttünk ülő szőke "szépségre". Megrántom a vállam, és inkább vissza fordulok az ablakhoz. Sia makogását hallgatva nézem a távolodó várost. Egészen addig nem nézek máshova, ameddig Sia abba nem hagyja a beszédet. Előre nézek.

- Na mi van? Bongyorka abba hagyta a dumát? -néz rám ártatlanul Carlos. Sia kikerekedett szemekkel néz hátra, és úgy fújtat akár egy felbőszült bika. Göndör hajába úgy túr bele, mintha lapítgatná. Hmm. Bongyorka? Találó név, ezt megjegyzem.

- Nem. Csak megérkeztünk. -lágyul meg. Madrid egyik repülőterére érkeztünk meg.
 A Ford megáll, mi meg kiszállunk. Madrid Spanyolország leggazdagabb városa. Ezért sem csodálom, hogy csak itt van repülőtér.  Elindulunk a repülők felé. Egy csomó repülőt pillantunk meg, személygéptől a kereskedőkig.

- Erre. -hajt minket Sia előre. Még sosem utaztam repülőn. De most, próbálom minden egyes percet bevésni az agyamba. Egy magángép felé sétáljunk. Felszállunk a gépre, és én meg Carlos leülünk a helyünkre.

- Azt hittük sosem érkeztek meg. Hallok meg egy ismerős mély hangot mögülünk. Szám akaratlanul is felfelé kerekedik. Hátra fordulok, és egy kedvesen mosolygó, helyes fiúra nézek. Kreol barna bőre van, haja pedig fahéj színű. Aranyló barna szemei mindig pimaszul csillog. Noah-Levi idesétál mellénk, és leül elénk.
 A másik mentor, egy nő is idejön hozzánk. Viszonylag szép nő. A húszas évei körül járhat, fekete haja a háta közepét verdesi, szürke szemei, színe ellenére melegséggel teli.

- Szia. Claire vagyok. -nyújt kezet kedvesen. Én természetesen mosolyogva elfogadtam. Ő lesz a mentorom. Spanyolország Olaszországgal együtt itt van az egyik legtöbb győztes. Noah-Levi rám néz izgatottan, mégis aggódóan.

- Felszállunk. Mindenki kapcsolja be az övét. -tipeg be Bongyorka. Leül az egyik székbe, és becsatolja az övét. Mi is így teszünk. Szinte észre sem veszem ahogy felszállunk. Csak egy kis lökést érzek, de semmi komoly.

- Mondjátok milyen fegyverhez értetek? -kérdezi Claire.

- Én a kardokhoz, Isabel a késekhez.

- Én...Várjunk csak. Honnan tudod ezt? -értetlenkedek. Eddig csak a kiképző központban mutogattam a tehetségemet. De nem láttam ott sosem Carlost. De tényleg értek a késekhez, szóval ez telibe talált.

- Hát tudod, a húgom  olyan akar lenni mint te. Szép, okos és veszélyes. -magyarázza. Ledöbbenek. Sosem gondoltam volna, hogy valaki olyan akar lenni mint én.

- Tudjátok, mindenkinek kell egy karakter. Valaki gyilkológép lesz, valaki a csöndes. Még gondolkozhattok hogy ti kik akartok lenni. Most pedig mindenki azt csinálhat amit akar. -mosolyog Nole, és Carlos-szal kezd beszélgetni. Claire valami lapokat rendezget, Bongyorka pedig a pink IPhone-ján SMS-ezget, néha fel-felnevet.

- Szerinted miről beszélgethet? -kérdezi Nole Carlos-t.

- Nem tudom, de valami nagyon értelmesen beszélgethet. Pl.: képzeld, Isten megteremtette az eget, LOL. -hangosan felröhögnek azon, amit Carlos mondott.

- Ha nagyon tudni akarjátok Misi-vel beszélgettem. -közli velünk boldogan.

- De jó. -erőltetek egy műmosolyt az arcomra. Remélem érezhető volt az irónia. Kinézek a kicsi kis ablakon, és vissza nézek Spanyolországra. A régi otthonomra...Hamarosan Angliába érkezünk, és akkor megkezdődik hivatalosan is a Kiválasztotti életünk. Behunyom a szememet, és a taktikán agyalok. Hivatásos vagyok. Nem szeretem magam így hívni, de ez az igazság. Először a kiképzés, ott megmutatom hogy nem vagyok kispályás, pontozás, interjú és az Aréna. Látom magam előtt a képet, ahogy ártatlan gyerekeket ölök... Nem! Nem sajnálom őket - na jó csak egy kicsit - mivel ők is ugyanúgy lemészárolnának engem mint Carlost.
 Két óra repülőút után, Bongyorka bejelenti, hogy megérkeztünk Wersaille-ba. Esik az eső, az ég borult, de mégis süt a nap. Mindig van valami pozitív is a negatívumban. Felállunk, és kicsörtetünk a kicsi repülőből. Nincs mi tagadás, nem volt egy hú de nagy gép. Egy fekete limóhoz vezet minket a sofőr, és kinyitja előttem az ajtót. Egy fintorral az arcomon ülök be, mellém Carlos. A limuzin, hatalmas, és lenyűgöző. Az egész tiszta pompa. Három rekeszre lehetne bontani az autót. Elől a sofőr mellette Sia, középen a mentorok és hátul meg mi. A mentorok között, egy kis Tv bekapcsol, és egy nő jelenik meg rajta. Elmondja, hogy már minden országban befejeződött a sorsolás. El is mondja hogy melyik országokat húzták ki: Brazília, Egyiptom, Franciaország, Korea, Magyarország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Szerbia és  USA. Ezek közül már azt tudom kikkel lépek Szövetségre. Az olaszokkal. De még ne hamarkodjuk el, mivel az ország az bizony erős, de milyenek a Kiválasztottak?

- Brazíliával kezdjük. -jelenti ki Nole.

A kicsi képernyőn, megjelenik Brazília. Nem gazdagok, és ez meg is látszódik. Rozoga házak, a színpad sem olyan modern.

- Az idei év női Kiválasztottja...Arabella Asesino! Egy alacsony, nagyon alacsony fekete hajú fekete szemű lány lép ki. Más őt a kis jelentéktelen kis nyomorultnak nézné, de én tudom, ez csak az álarca. Vigyázni kell vele.

A férfi kiválasztottjuk, Julio Fuerza. Első pillanattól kezdve megutáltam. Helyes volt, vagyis biztos beképzelt, egoista vad barom...Azzal a fekete hajjal, és igéző szemekkel...Ahj. Nem szívesen futnék össze vele. Látszik, hogy jól képzett, vagyis remek harcos lehet. Egyiptom következik. Két szerencsétlen, vékony gyerekeket húznak ki.  Sorjában jöttek az országok, én meg próbáltam minden nevet bele égetni a memóriámba.  Koreában, egy kislányos arcú, vörös hajú lányt húznak ki. Nem tartom ellenfélnek. Szegény lány, nem tűnik harc képzettnek.
 Az olaszok jönnek. Rájuk vagyok a legkíváncsibb. Az a másik szőke liba, kihirdeti a kiválasztottakat. A lányt Cristina-nak hívják. Erős lány, látszik hogy azért rendesen edzett. Fekete haja, a derekáig ér, fekete szemeiből magabiztosság csillog, egészen szép lány. Ő az ideális szövetséges. Az Országtársa pedig...pedig...tökre normális! A neve Francesco. Semmi felesleges helyesség! Semmi öntelt, beképzelt tekintet. Őket akarom szövetségesnek. Őket akarom.

- Szövetségesnek akarom őket! -mutatok az olaszokra. Carlos egyetértésbe kezdett. Kicsit talán túlságosan is lelkes lett, miközben Cristinát sasolta. Na mi van, a spanyol fiúnak bejön a kis Giuseppe? De persze nem hozom fel ezt. Nole elmondja, hogy rájuk ő is gondolt, és hogy megszerzi nekünk szövetségesnek őket.

- Ví most jövünk mí! -vinnyog fel Sia. Megforgatom a szememet. Nagyon idegesítő a nő. De bizony, Barcelona éles képe jelenik meg a Tv-ben. Sia, épp most jelenti be, hogy ki az idei év női kiválasztottja.

- Az idei év női Kiválasztottja...Swan Infierno! -Swan megszeppenve kezd el lépkedni a színpad felé. Gyerünk már! -parancsolok magamra, hogy induljak meg Swan-ért. Persze tudom, hogy úgy is ez csak egy ismétlés, és hogy úgyis önkéntjelentkezem. De látni húgom arcán az egyre fokozódó félelmet, az nekem fájt.

- Önként jelentkezem! -jelenek meg Swan mögött. Swan sírni kezd, de már nem tehetett semmit. Nole lerendezi az ügyet, úgyhogy én lettem a lány kiválasztott Carlos-t is kisorsolják.

- Ó hahahaha! Misi de szellemes vagy! -visít fel Sia, miközben vadul SmS-ezget. A többi országra nem figyelek. Csak a Kiválasztottakat nézem meg. Általában, soványak voltak, az arcuk pedig beesett. Semmi veszélyes nem volt bennük. Mikor Amerikában is befejezték a sorsolást, a képernyő elsötétedett. Én az ablakhoz fordultam, és az esőcseppeket versenyeztettem. Rém izgalmas volt. Az autó megállt, mi pedig kiszálltunk belőle. Az eső nem zuhogott, de azért esett rendesen. Sia nevetgélve mutatta az utat.

- Erre kedveskéim! -mutat egy hatalmas épület felé. Az épület, több tíz emeletes lehetett. Hófehér fala, szinte ragyogott a többi mellett.
  Hát megérkeztünk. A távolban, egy lányt, meg a kísérőjét, egy limuzin lefröcsköli a pocsolyás vízzel. Felismerem a lányt. Ő Cristina. Itt lenne az alkalom, hogy szövetséget ajánjak neki, de nagyon idegesnek néz ki. Nem zavarnám most meg. Inkább tartok befele a többiekkel.