2016. augusztus 9., kedd

#11 - Isabel

Sziasztok! :) Bocsánat hogy késett ez a rész, de most itt van. :) Ez is jó hosszú fejezetnek számít, remélem tetszik. ;) Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre.
^Sofia^
 Reggel egy mámorító illatra ébredek. Ahogy kipattannak a szemeim, rögtön beleszippantok a levegőbe. Olyan finomak az illatok, hogy a hasam vad módra kezd korogni. Körbenézek, és az jut el először az agyamig, hogy Arabella már nincs itt. Lehet, hogy ő már hamarabb kiszúrta a finom illatokat, és kiment megnézni mi lehet ez.
 Kikászálódok a pihe-puha ágyból, és a fürdőszobába lépek be. Kifésülöm a hajamat, megmosom az arcomat, és letusolok. Amint ezzel végeztem, a változatosság kedvéért, befonom. Felveszek egy szürke ujjatlant, és egy fekete rövidgatyát.
 Kilépek az ajtón, és a reggelizőhöz veszem az irányt. Az illatok egyre erősödnek, már a nyál is összefut a számban. Amint kiérek a reggelizőhöz, meglepetten veszem szemügyre, hogy Carlos egy muffinos kis köténykében tipeg ide-oda. Arabella ínycsiklandozóan eszeget egy brownit, Gabriel pedig furcsán méregeti az Országtársamat.
- Megkóstolod? Én sütöttem! - lelkesül fel Carlos. Nem tudom meg állni, hogy el ne röhögjem magamat. Még hogy Carlos sütött! És hogy ilyen finom sütiket! Na nee. Biztos nem. Bár, mindenki aki jelen van, elég furcsán méreget engemet. Ja, hogy nem csak viccelt? Arabella és Gabriel kíváncsian néz rám, Carlos meg mintha megsértődött volna. Abbahagyom a nevetést, és furcsán kissé hitetlenkedve fordulok Carloshoz.
-Tényleg? – kérdezem csodálkozva. 
- Úgy tűnik - bólogat evés közben Arabella. - Az Országtárasad zseni!
 - Azért ne essünk túlzásba! - inti le Gabriel. - Meg kell hagyni, a gyerek tud valamit, de azért ne nyilvánítsuk máris istennek.
- Az istenséghez nem ártana egy kis ész! – teszem hozzá, és letelepedek Arabellával szembe.
  Carlos erre büszkén kihúzza magát.
- Hagyjátok már, ő legalább tud sütni! - száll a védelmére Arabella. Beleharapok egy browniba, és mennyei érzés fog el. Hm. Ez valami isteni! 
 Szépen lassan megérkezik mindenki, letelepednek, és csodálkoznak egy sort Carloson.  
Utoljára Julio érkezik meg. Mintha nem aludta volna ki magát teljesen. A haja kócos, a szeme alatt pedig sötét karika húzódik. Ahogy a többieket elnézem, nem értem hogy lehet ilyen állapotban. De mindegy is, az ő baja. Letelepszik az asztalhoz, és fáradtan beletúr a hajába.
- Srácok, akkora hírem van! Bejövök Christinának!
  Mintha nem értettem volna amit az előbb mondott, értetlenkedve nézek rá. Még hogy Cristina belé. Na ne szórakozzunk. Több okom van rá, hogy miért lehetetlen ez. Egy, honnan veszi ezt egyáltalán? Kettő, Cristinát nem képzelem úgy el, hogy bejön neki Julio. Három, Cristinának más az ízlése. Mármint jobb...
- Kétlem! – vágom rá gondolkodás nélkül. Elereszti a füle mellett a megjegyzésemet.
- Tegnap hallottam. Carlos már bealudt, és akkor elkezdett üvöltözni. Várjunk, hogy is mondta? Á, megvan. Julio olyan szexi, hogy belehalok!
 - Kávét? Rád férne, elég másnaposnak tűnsz... - nyújt felé Gabriel egy poharat.
- Ember, te már fizikai fájdalmat okozol! - néz a fiúra Arabella mintha tényleg fájna neki. Bár mit ne mondjak, tényleg nem százas most. Azért egy kicsit értelmesebbnek gondoltam el Cristinát, ezért is furcsállom, hogy ilyet mondott egyáltalán.
-Szerintem csak te is álmos vagy! – kicsit sértődötten pillant Juliora. Jaj de kis cuki! Előbújt belőle a spanyol Rómeó!
- Nem, ez tényleg megtörtént! - erősködik Julio. - Mondom, nem emlékezhetsz, aludtál. Most komolyan nem hisztek nekem? - fordul körbe kissé zavartan.
- Nem! - vágja rá mindenki aki itt tartózkodik.
- Ezt még én se hiszem el. Nem ilyennek ismerem Christinát!
Vágja Julio fejéhez sértődötten ezt a mondatot Carlos. Még mindig olyan cuki! Hogy védi! Istenem, majd megzabálom..
- Hé, nyugi van, ne vágj már ilyen képet! Te jó ég! - méregeti idegesen Julio az Országtársamat. - Az, hogy bejövök neki, egy dolog, ami azt bizonyítja, hogy rendben van a csaj, már ami az ízlését illeti. De nekem nem tetszik, túl agresszív és hisztis. Szóval, felőlem megtarthatod!
- Elcseszett egy ízlése lehet! – nem tudom miért mondtam ezt. Ahj. Most legszívesebben ezt visszamondanám, de már nem tehetek semmit. Julio mintha egy kis pillanatra megrándulna, de visszatalál a régi önmagához.
- Jó, de tuti? - kérdezi félénken Carlos.
 - Igen, tényleg nem tetszik. Meg amúgy is, ha bejönne, se hajtanék rá, mert re szúrtad ki előbb. Ez így fair - adja meg magát Julio. Carlos mintha megnyugodna, egy jó adag sütit tesz le elénk. Már degeszre ettem magamat, de nem akarom megbántani szegényt, ezért elveszek egyet, és nagyot harapok belé.
 - Bocs! - emeli fel a kezét védekezően Arabella - Muszáj arról a ribancról dumálni? Nincs jobb témátok, de komolyan?
- Az szerintem is jó lenne! – értek egyet vele. Szerintem van most jobb téma is.
Arabella rám mosolyog, mahd folytatja az evést.
- Támogatom! - néz fel Gabriel a reggelijéből. - Még az kéne nekem, hogy ti is elkezdjetek veszekedni!
 - Jó, bocs, nem úgy gondoltam! - védekezik Carlos.
- Nem akarunk zavarni benneteket, úgyhogy reggeli után átcuccolunk. – teszi le a villáját Noah. Ránézek, de ő csak sokat sejtetően bólint egyet.
 Na jó, és még is hova akar költözni? Az abnormális Fionához? Nem hiszem hogy jó döntés lenne. Bár, Fiona bizony örülne ha Carlos-szal lehetne egy szobában... Vagy a degenerált Nielshez? Nem őket nem ismerjük. Mármint, én nem tudok róla, hogy Noah jóban lenne e a svéd mentorokkal. Esetleg a nyeszlett egyiptomiakhoz? Neeem. A szöszi franciákhoz? Vagy a burzsuj amcsikhoz? Hm? Tud ennél jobb helyet? Itt kapunk élelmet, és Arabellával is jól kijövünk. Nem értem miért akar elmenni. De biztos nem ez van a dologban amit felhozott ürügynek. Zavarni. Tuti nem ez van a dologban. Noah nem szokot emiatt parázni. De biztos nem mondaná el akkor se, csak azt mondaná, hogy nem rám tartozik. Nem is firtatom inkább a dolgot. Csak ráhagyom, ha tud mondani egy helyet, ahol szivesen befogadnak öt csövest. Igen csövest, mert ha elhagyjuk a brazil lakosztályt, lakhely nélküliek leszünk, amíg egy ország képviselői meg nem szánnak minket.
- Mi? De hát miért? Ne már! - zökkent ki a gondolatmenetemből Julio. - Pedig simán maradhatnátok, senkit sem zavartok, tényleg! - próbálja Noaht bizonygatni, hogy maradjunk itt, de a bátyám rendíthetetlen. Nagyon kiáll amellett, hogy nem akarunk zavarni.
 - Kiborulok tőled! - nyög fel kelletlenül Arabella. - Nem akarnak ránk akaszkodni, ennyi.
 - Amúgy is hosszú nap áll előttünk... - dörmögi a brazil mentor. - Fel kell készülnünk az interjúra. Holnap bemutatkozhattok a nagyérdeműnek, ezzel szemben egy büdös szót sem beszéltünk a témáról. Nem ártana, ha képben lennétek, mit illik mondani.
 - Jézusom, de hát ezt mindenki tudja! - csattan fel a brazil fiú.
Ők leállnak veszekedni, de Noah persze nem fogja be, előáll egy ötlettel.
- Szerintem menjünk az olaszokhoz - olaszok. Hogy miért nem jutott ez előbb eszembe? Hát persze. Jóban vagyunk velük, és a szövetségeseink is. Jó lesz ott. Másfelől viszont, nem annyira szerencsés Arabella előtt az olaszokról beszélgetni... - Bírjátok őket, ha jól tudom, mi is jóba vagyunk Allessandróval és Mariannával sőt, végre Sia is lenyugszik egy kicsit, hála Misinek. Bár utóbbival majd elbeszélgetek egy kicsit... - vet egy lesújtó pillantást az inszomniás kísérőnkre, aki az előbbi zombi állapotából átváltott a "normális" Siaba.
- Öhm, rendben! – bólintok egy hatalmasat, de a szememet Arabellán tartom, akinek a fejének színét egy paradicsom is megirigyelné. 
 Akár bármikor felrobbanhatna, ettől félek. Gratulálok bátyám, ezt jól csináltad! Irónia felsőfokon...
- Ja, mehettek. Megadom az engedélyt, biztos marha jó buli lesz! - nyögi ki kicsit gúnyosan, amint észreveszi, hogy őt nézem.
Nem tűnt túl meggyőzőnek, de inkább nem firtatom tovább.
Az asztalt leszedjük, - ez már csak kiáll, hogy beengedtek minket. Aztán én és Carlos a szobáinkban összeszedjük a holmiainkat, és indulásra készen állunk meg az ajtóban. Elköszönünk a vendéglátóinktól, és elindulunk az olaszokhoz. A liftben, Noah Claire és Misi veszekszenek, mi Carlos-szal pedig csendben álldogálunk.
- Szerinted miért kell elmennünk onnan? - suttogja a fülembe.
- Nem tudom. Mondjuk csak nem azért, mert rámásztál Arabellára? - teszem a számra a kezem, mintha csodálkoznék. Ő felröhög, és kilépünk a liftből, majd becsöngetünk.
- Most azért ne dobd a koszos pólódat a vendégeik arcába - mondom Carlosnak, aki idegesen a homlokára csap.
- Íjjaj! Ott hagytam a cuccaim felét! - a kezemmel megfogom a fejemet, de mielőtt még kiakadhattam volna Carlosra, Cristina kinyitja előttünk az ajtót. Egy rövidgatyát visel, - ami kihangsúlyozza a hosszú lábait - és egy... nos, egy sportmelltartót. Carlos természetesen rögtön csorgatni kezdi a nyálát, mire én ráverek arra a bugyuta fejére.
- Öö... Hello - köszön kicsit furcsállva. Bár, én is ilyen lennék a helyében, ha megállna egy csoport spanyol a lakosztályom előtt, hogy bekéredzkedjen aludni.
- Szia - nevet kínosan, miközben a kissé hiányos öltözetű Cristinát nézem.
- Hogy-hogy itt? - kérdezi kedvesen.
- Beszélhetnénk Allessandroval? -kérdezi a bátyám.
- Ööö, Persze! - rohan a mentoráért, és mire visszaér, a mentorával, az utóbbi kicsit álmosan de megszólal.
- Ti meg mit kerestek itt? - kérdezi nem túl kedvesen.
- Beszélhetnénk veled? - indul meg felé Claire.
- Misiiiiiii! - rohan hogy megölelje Misit Sia.
- Siaaa! - öleli meg Misi is Siat. Én és Carlos kínosan álldogálunk az ajtóban, bár Carlos nem nagyon zavartatja magát. Beletúr az orrába, aztán átveti a könyökéig taknyos kezét a vállamon. Öklendezni kezdek. Ez... nagyon undorító! Úristen! Miért!? Őszintén; MIÉRT?! MIÉRT kell neki lennie az Országtársamnak? Miért?! Lelököm a kezét a vállamról egy undorral a fejemen. Cristina jelenik meg, aki úgy látszik, semmi sem vett észre ebből. Még jó hogy! Ha ezt látta volna, kidobta volna a taccsot, és szépen kitessékeltek volna innen. Mosolyogva invitál minket a kanapéhoz.
- Egyébként mi történt? - kérdezi. Francesco jelenik meg mögötte. Látszik rajta, hogy kicsit furcsállja, de aztán beletörődik, hogy mi leszünk a vendégeik.
- A kísérőink elárasztották a lakosztályt - válaszolom, mire Cristina csak elhúzza a száját.
- Aha... - nyögi ki a lány, mire egy váratlan kérdéssel rukkol elő. - És tegnap hol voltatok?
- Hát... - kezdem elterelni a témát, hisz nem lenne ajánlatos felemlegetni előttük a brazilokat. Még a végén kivágják a hisztit. Sikerülne is a tervem, ha nem lenne egy zavaró tényező...
- A braziloknál! - szól bele Carlos, látszólag vidáman. A francba...
- Ó, igen? - néz a szemembe Cristina, de a tekintetén látom, hogy percek alatt felrobbanna. - Igazán jó lehetett! 
- Az volt! - húzza ki magát Carlos, én pedig csak a fejemet fogom. Hogy nem vágja le, hogy ez csak irónia volt?!
-Akkor miért nem mész vissza a kis Arabelládhoz, Hm?! - vet egy ideges pillantást az Országtársamra. Na ettől féltem.
- Most mindenki nyugodjon le. Carlos ez rád is vonatkozik - sziszegem a fiúnak, hogy csak ő hallja.
- Carlos beszélhetnénk? - töri meg az egyre kínosabbá váló csendet Cristina. Carlos bólint egyet, és elindul Cristinával. Olyan cukik... Ilyenkor jut eszembe, hogy milyen magányos is vagyok...
- Menjetek csak - kiáltom utánuk, mire Cristina hátra fordul. A kezemmel egy szívecskét formâlok, és rájuk mutatok. Majd magamra, eltöröm a szívet és a hűtőre mutatok. Ő elkuncogja magát és visszafordul Carloshoz. Elindulok a hűtőhöz, kiveszek egy doboz fagyit, és kanállal a kezemben leülök a kanapéra. Bekapcsolom a Tv-t, és nézni kezdem.
- Ne, Esperanza, ne menj el! Szeretlek! - hangzik fel egy sorozat. Ez csak ilyen szokásos latin sorozat. Imádom ezeket. Az egész annyira béna, hogy már nagyon szórakoztató. Az a szokványos latin fej... Felejthetetlen!
                            ***
- Isabel, tíz perc múlva találkozzunk fent a tetőn! - jelenti ki Nole. Várok tíz percet, és elindulok utána.
A tetőn, Noah vár már karbafont kézzel. Kilépek a liftből, és a bátyám felé sétálok. Ő a korlátnál áll, és a tájba réved. Amint mellé érek, engem is elfog a gyönyör. Maga a Big Bang bámul vissza rám. Alatta apró autók száguldoznak, melyekben angol emberek ülnek, és izgatottan várnak az interjúra, ami holnap lesz.
- Na jó! Velem most a taktikát sajátíthatod el, majd Claire-hez mész, aki kérdéseket fog feltenni, végül Sia-hoz, hogy megtanulj normálisan járni a cipőben, meg hogy normálisan tudj viselkedni. Tudod Isabel, amikor még a repülőn jöttünk idefele, mondtam, hogy gondolkozzatok, hogy mi legyen a taktikátok. Carlos ezt meg is tette, azóta már megmondta ezt nekem, de te, még csak el se töprengtél rajta - kicsit elszégyellem magamat, hogy nem gondolkoztam. Egy kicsit kiment a fejemből. Vajon milyen szerepem lesz? Az aranyos? A kegyetlen gyilkos? Az üresfejű liba? Na és Carlosnak mi? - És mivel te erre nem voltál hajlandó, nekem kellett kitalálnom valamit. Tudod, megfigyeltem, hogy a férfiak, előszeretettel időztetik a szemüket a formás popsidon. Ezért találtam ki, hogy te legyél a... szexi. - a hideg fuvallat megcsap, amitől dideregni kezdek. Hogy milyen hideg van itt fent! Én bizony, nem leszek szexi. Egész életemben erre gyakoroltam, és néha-néha elgondolkoztan ezen a szerepes ügyön, mindig más jött ki, de a szexi nem. Nem tudom, szerintem elég messze vagyok tőle. Hisz, lehet hogy sokszor mondták már nekem, hogy szép vagyok, én nem érzem magamat annak. Nem tudom miért, de nem. Ez inkább legyen csak Fionáé. Mivel ahhoz, hogy valaki jól eljátsza ezt a szerepet, annak el kell hinnie magáról, hogy szép is. Na meg aztán, egyáltalán nem szimpatizálok ezzel. Szexi. Bármit, csak ezt ne! Nem akarom magamat mutogatni, mint egy vásári bohóc.
- Nem! - kezdek bele a vitába, de Noah, csak lehajtja a fejét, mintha erre a reakciómra számított volna.
- Ne csináld már, nem annyira nehéz. Csak megrázod így a popód - igen, igen megmutatja hogy érti. - Aztán kicsit pipiskedve jársz, és nyávogóz hangon beszélsz - elég viccesen hat, ahogy a bátyám lábujjhegyen, cérnavékony hangon a haját dobálgatja, közben pedig a fenekét rázza. Ez... kicsit sértő. Nem tudom miért, de sértő.
- Akkor sem! Ha kell eljátszom egy hajléktalan szerepét is, de ezt ne! - állapodok meg az álláspontomon. Nole motyog egy "milyen makacs!"-ot, majd visszatér mellém, és a kezét a korlátra támasztja. Még nincs este, de azért reggel se. A nap még épp hogy fent van, de készül, hogy lebukjon a láthatáron. Anglia tényleg gyönyörű ország.
- Aranyos - mondom Noahnak nagy csillogó szemekkel, hátha meggondolja magát. Nem sikerült.
- Szexi.
- Kedves.
- Szexi.
- Humoros.
- Szexi.
- Gyilkos.
- Szexi.
- Csöves?
- Szexi. Nem látod Isabel, hogy bármit mondasz, nekem ez lesz a válaszom? - kérdezi, mire én csalódottan hajtom le a fejemet. - Támogatókat akarsz? Szexi. És pont. Nincs vita - ezzel rácsap a korlátra a tenyerével, mint a bíró a tárgyalásokon, mikor egy döntést hoz.
- Oké - egyezek bele nagy nehezen. Csak túl kell élni az interjút, utána pá-pá szexi. -mondogatja egy belső hangom. Remélem igaza van, mert én bizony nem fogom tovább játszani ezt a szerepet.
- Nagyszerű. A lényeg, hogy sokszot kacsingass a tömegbe, dobálj csókokat, stb - megforgatom a szenemet, mikor hirtelen eszembe jut valami.
- Na és Carlosnak mi lesz a szerepe? - kérdezem, mire ő csak sóhajt egyet.
- Majd meglátod. Most, per pillanat, Sia-val gyakorolja az illemet, és mikor te elindulsz Claire-hez, ő jön hozzám, majd te mész Siahoz, és Carlos Clairehez.
- Oké - bólintok egy nagyot. Jól elterelte a témát!
Carlos jelenik meg a liftnél, és idesétál mellénk, ami egyet jelent, hogy mennem kell Clairehez. Claire, - hogy ne zavarjuk szegény olaszokat - egy nagyobb szertárban vár rám. Ez ilyen normális gondnok/takarítói szoba. Szürke az egész, az egyik sarokban egy sárga nyelű felmosó, a földön dobozok, a falakon pedig polcok, amellyeken különböző takarító szerek pihennek. Claire egy doboz tetején ül, kezében a papirokkal. Már megint. Felsóhajtok, és ráülök én is egy dobozra. Claire felnéz, de a papírokat nem teszi le a kezéből.
- Mond, mit csinálasz ilyenkor a papirokkal? - csúszik ki a számon. Legszívesebben vissza szívnám, de nem lehet. Bár, Claire reakciója, nem az amire számítottam.
- Öhm... Tudod én és Noah megbeszéltük, hogy még is milyen kérdések lesznek majd. Ez még a sorsolás előtt volt egy nappal. De Noah, túl lusta volt, ezért a kérdések előállítását, nekem kellett megírnom. Sak is ezért bújtam a lapokat, hogy minél valószínűbb kérdéseket találjak ki - rögtön leesik minden. Nem önző dologból bújta a lapokat, hanem, hogy segítsen.
Az elkövetkezendő fél órában, ő kérdéseket tett fel, mint például, hogy hogy van Swan, meg hogy milyen a viszonyom a családommal, ilyenek. Én pedig, megpróbáltam minéll őszintébb választ adni. Na meg persze ügyelnem kell arra is, hogy megmaradjak a szexi szerepben. Claire órája csipog, hogy lejárt az idő, mennem kell Sia-hoz.
Claire utasítását követve, visszamentem az olaszokhoz, ott pedig Sia ideiglenes hálószobája felé veszem az irányt. A vékony nő, az ágyán ül, és a magassarkúját igazgatja. Amint belépek, felkapa a fejét, és sikongatni kezd.
- Nézd mit hoztam neked! - a háta mögül előhúz egy vagy húsz centis magas sarkút. Zavartan megköszönöm és átveszem tőle. - Próbáld fel!
Leveszem a lábamról a bőrszínű topánkát, és helyére  felveszem a csillogó-villogó rózsaszín magas sarkút. Megállok a lábamon, de egy kis időre meginogok. Kicsit kicsi, de azért nem végzes.
- Most próbálj elmenni az ajtóig, majd vissza - megteszem amit kér. Őzlábaimmal úgy sétálok, mintha egy divatbemutatón lennék. Nagyon magas vagyok így húsz centis emeléssel. Ha tényleg kereken húsz cebtit dob rajtam, akkor most vagyok 185 centi.
- Ügyiii vagy! Ez remekül megy! Ezt próbáld fel - nyújt át egy ocsmány zöld ruhát. Felveszem, és megnézem magamat a tükörben. Undi takonyzöld ruha, ami fodros. Nem simul a testemre, hanem fokozatosan szétnyílik, és a térdemig ér. Hátul fűzős. Csak ne ez legyen az interjús ruhám!
- Megint tedd meg ezt a tévolságot, majd ülj le ide! - paskolja meg a mellette lévő helyet. Így is teszek, majd leülök a puha ágyra. Nőiesen keresztbe rakom a lábamat. Bármennyire ronda is ez a ruha, viszont nagyon is kényelmes.
- Mond, hogy tetszik eddig Anglia? - kérdezi, mire én elbizonytalanodok. Mit mondjak? Azt még sem mondhatom, hogy "bocs, de nekem nem iagazán jön be. Mármint szép meg minden, de akkor se".
- Nem jó! Mosolyog! Ez a legfontosabb - magyarázza. Ezután, több tuhát is felpróbálok, megyek egy kört, majd válaszolok egy Sia által feltett kérdésre. A végére pedig, már fájt a lábam a sok járástól, és teljesen ki is purcantam. Nem nagyon teketóriázom; lefürdök, fogat mosok, és a szobába menve alváshoz készülök. Cristinát ott találom, és a jelek szerint ő is teljesen ki van.
Ezután, szinte az egész estét végig dumáljuk, mire el alszunk, már hajnali kettőt mutat az óra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése