Sziasztok!
Itt is van az új rész, ami Isabel szemszögéből íródott. Remélem, elnyeri a tetszéseteket! A véleményeknek mint mindig, most is örülnénk.
Puszi, Sofia
Egy kis váróban vagyok. Körülöttem asztalok székekkel, és egy polc telis-tele finom sütikkel és tortákkal. Tudom, hova kerültem. Spanyolországban van egy isteni finom cukrászda, ahova a bátyámmal gyakran bejártunk. De ez a hely... Valahogy más. Persze a székek, asztalok, sütik a régi helyükre kerültek, de valami mégis más. Mintha sokkal tisztább lenne minden. Az ablakokon fény szűrődik be, ezzel barátságosabbá téve a cukrászdát. Minden mintha kicsit fehérebb lenne. Mintha valami tündérkertben lennék.
Itt is van az új rész, ami Isabel szemszögéből íródott. Remélem, elnyeri a tetszéseteket! A véleményeknek mint mindig, most is örülnénk.
Puszi, Sofia
Egy kis váróban vagyok. Körülöttem asztalok székekkel, és egy polc telis-tele finom sütikkel és tortákkal. Tudom, hova kerültem. Spanyolországban van egy isteni finom cukrászda, ahova a bátyámmal gyakran bejártunk. De ez a hely... Valahogy más. Persze a székek, asztalok, sütik a régi helyükre kerültek, de valami mégis más. Mintha sokkal tisztább lenne minden. Az ablakokon fény szűrődik be, ezzel barátságosabbá téve a cukrászdát. Minden mintha kicsit fehérebb lenne. Mintha valami tündérkertben lennék.
- Emlékszel még? - megpördülök a temgelyem körül. Noah-Levi az egyik széken ül, a lábát az asztalon pihenteti. Piros pólót visel, és rövidnadrágot. Ő is sokkal világosabb, és a hangja is más. Tisztább. - Mindig is a csokis minyon volt a kedvenced. Mindig azt kérted. Ezért én mindig cikiztelek.
Régebben, mikor még olyan hét éves lehettem, sokat jártunk ide. És tényleg, a csokis minyon volt a kedvencem. Még mindig szeretem, de már nem annyira, mint régen. Nem is értem, miért.
De most ez nem is köt le lényegesebben. Lehuppanok a Nolével szemközti székre, és lelököm a bátyám lábát. Meg szeretném ölelni, de nem teszem. Félek, ha hozzáérek, eltűnik, mint valami szellem.
- Hogy-hogy itt vagy? - kérdezem még mindig őt vizslatva.
- Segítségkiáltást hallattál, én pedig megjelentem az álmodban. Bizony kislány, na mi a panaszod? - kérdezi előredőlve. Belenézek a szemébe, amiben saját magamat vélem felfedezni. Elmondok neki... mindent. De tényleg mindent. A játék kezdetét, és azt, ahol most tartunk. Ő csendben hallgat. Néhol búsan tekint rám, máskor felnevet, de leginkább csak bólogat.
- Értem. Cristina szinte biztos, hogy nem önszántából ment el. Lehet, hogy kapott mondjuk egy levelet, amiben ezt utasították, de az is lehet, hogy szimplán megőrült. Tudod, a játék alatt ez bárkivel előfordulhat.
- Ez oké, és a többi? - vonom meg a vállamat. Ezt mind tudtam eddig is. Tanakodik. Felsóhajtok, mire mint valami varázslat, előttem terem egy kis tányéron egy csokis minyon. Noah előtt is. Hogy lehet ez?
- Carlos jó arc. De nem hiszem, hogy ki fogja heverni. És ha nem heveri ki, nektek kampec...
- Várj! Ezt hogy érted? - pislogok nagyokat. Nem értem. Attól még, hogy Carlos vára összedől, nekünk miért fellegzene be?
- Úgy, hogy Carlos a csapatotok kereke. Nélküle nem tudtok haladni. Ő a vezéretek. És ha a vezéretek elesik, ti is. Ez ilyen egyszerű. Szóval, ajánlom, hogy minél előbb hozd rendbe a srác lelkivilágát - nem szólok közbe. Figyelmesen hallgatom. Igazat beszél. Minden, amit mond, kegyetlen igazság. - A Julios ügy... Nem tudok rá mit mondani. Bejössz neki, de neked is tetszik a srác... - na itt jött el a pillanat, hogy mérges lettem.
- Hohó! Nem jön be nekem! És nem is fog! Sosem! Ő lenne az utolsó, akivel szívesen összejönnék! - szögezem le. Ez egy nagy baromság...
- Aha, persze. Áltasd is magadat, de ez nem igaz.
- Miért mondod ezeket? - durcásan hátradőlök a székemben. Ahhoz képest, hogy segítenie kéne, nem tesz semmit!
- Mert te ezt gondolod! Én csak az agyad egyik szüleménye vagyok, azt mondom, amit te hallani akarsz! És itt minden úgy történik, ahogy azt te akarod! Például, ha te most rámnézel, és elképzelesz egy skót szoknyában félmeztelenül, akkor az valóra is válna! - ránézek, amitől tényleg megváltozik. Szoknyában félmeztelenül parádézik velem szemben, amitől elkap a röhögőgörcs.
- Ne, Isabel! Változtass vissza! Ez nagyon kínos!
- Ugyan, hisz senki sincs itt - ahogy ezt kimondom, száznál is több paparazzo fényképezi Nolét, aki engem próbál rávenni arra, hogy változtassam vissza. De én csak nevetek...
*
A nap belesüt a szemembe, mikor felkelek. Már mindenki fent van rajtam kívül. Mennyit aludhattam? Mindenki csöndben ül, egymástól távol, és vagy a fegyvereit nézegeti, vagy a kajáját rendezgeti.
Carlosra nézek, aki motyog valamit, miközben a késes készletét igazgatja. Szegénykém totálisan összeomlott. Mint valami zombi! Üveges tekintettel mered maga elé, furcsa hangokat hallat, és felhúzott térdekkel hintázik előre-hátra. Eszembe jutnak Noah szavai. Meg kell vigasztalnom... Közelebb érve jobban kiveszem a furcsa hangokat, és rájövök, hogy énekel. Egy dalt, ami nálunk Spanyolországban nagy slágernek számít. De a dalból is csak a refrént dúdolgatja.
- Si te vas yo también me voy
Si me das yo también te doy
Mi amor - ismételgeti. Látszólag Arabelláékat is zavarja.
- Sziasztok! - köszönök csak úgy általánosságban. Mindenki morog valami köszönésfélét. Nem vagyunk valami top formában...
- Si te vas yo también me voy
Si me das yo también te doy
Mi amor - nagyot sóhajtok. Remélem, azért nem fogja ezt mondogatni egész nap!
Ara letelepedik Carlos mellé, úgyhogy én felállok, és odasétálok Juliohoz. A fiú nem néz fel rám, ül és a kardját élesítgeti. Lehuppanok mellé a porba. Észrevesz és rám emeli fekete szemeit. Nocsak, észrevette, hogy én is itt vagyok Arán kívül...
Semelyikőnk se szól, csak csendben nézünk egymás szemébe. Most vajon mire gondolhat? Mit érezhet? Miért nem beszél hozzám? Mélyen a vadító fekete szemeibe nézek, mintha csak erre a kérdésekre keresnék választ - sikertelenül. Végül én kapom el a tekintetemet.
- Mit csinálsz? - nagyszerű Isabel, nagyon okos vagy. Most komoly megkérdeztem tőle, hogy mit csinál?! Kííínos...
- Semmit. Csak unatkozom. Carlos összetört, és amíg ő nincs rendben, addig semmit sem csinálunk - magyarázza, miközben újra a kardját birizgálja. Én meg csak bólogatok, mint egy fogyatékos. - Kérdezhetek valamit?
- Persze - kíváncsian közelebb húzódok. Megint belenézek a szemeibe. Furcsa érzés kerít hatalmába, amikor ránézek. Nem velem van a baj, csupán a szemével. Mintha kiveszett volna belőle az a régi tűz, amivel régebben a seggemet nézte.
- Ki az a Barbara? - kicsit lelombozódok. Nem tudom miért, de nem erre a kérdésre számítottam. Pontosabban, nem is tudom, mire vártam. De nem erre, az biztos.
- Carlos neve - legyintek lemondóan, mire felröhög. Én is először nevettem, mikor ezt elmondta nekem. Mosolyra húzom a számat.
- Te elég jóba vagy Carlosszal. Mi volt igazából közte és Cri között?
- Csak annyit tudok, hogy mind a kettő teljesen be le van/volt esve a másikukba. Carlos elpanaszolta a tüneteit, és én pedig megállapítottam, hogy teljes mértékben belezúgott. Szegénykém - húzom el a számat a letört srácra nézve.
- És... te honnan tudtad, hogy szerelmes belé? Vagyis... tudom, elmondta neked, hogy mi a helyzet és te abból következtettél, de gondolom, benned is élt az a gyanú, hogy többet éreznek egymás iránt. Csak nem szerelmes vagy? - böki meg az oldalamat pajkosan, mire felsikkantok. Csikis vagyok, és utálom, ha valaki ezt csinálja.
Igazán meglep a kérdése. Nem, nem vagyok az! Ezt kéne mondanom. De nem teszem. Csak lehajtott fejjel bámulom a cipőm orrát, mintha olyan érdekes lenne. Végül egy hosszas hallgatás után megszólalok.
- Te boldog lehetsz Arával. Carlos boldog lehet Cristinával. Én mikor jövök? - kérdezem szinte hisztérikusan. Mindenki szerelmes körülöttem, kivéve engem. Vagy nem is tudom... De mindenki boldog volt, idáig. És ez borzalmas érzés. Megköszörüli a torkát, és átkarolja a vállamat. Jól esik, hogy végre meghallgat. Eddig csak Arával foglalkozott. Ahova a lány ment, ő ment utána. És szerintem azt se tudta, hogy létezik olyan lány a földön, hogy Isabel Infierno. És ez rosszul esett. Nehéz, mikor valaki, aki fontos neked, elkezd semmibe venni. De még nehezebb úgy tenni, mintha nem bántana. Én is így vagyok vele.
- Si te vas yo también me voy
Si me das yo también te doy
Mi amor - énekli fennhangon Carlos, mire én csak lehajtom a fejemet.
- Bailamos hasta las diez
Hasta que duelan los pies. Ha már énekled, énekeld végig! - kiáltom utána.
- Nem szeretem a lezárásokat - ordít vissza keservesen.
Hirtelen két dörrenés szakítja félbe a csendet. Ketten is meghaltak. Carlos egyre gyorsabban kezdi venni a levegőt. Kik halhattak meg?
A társaimra nézek, akik szintén nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.
- Basszus... Ez rohadt durva volt... Tuti valami mutáns vagy ilyesmi! - néz idegesen körbe Julio.
- Vagy csak Cristina bedurvult - forgatom a szememet. Nem az, hogy megutáltam a csajt. Hisz megőrült. Csak ez az egyetlen ok arra, hogy kilépett. Nem gyűlölöm, csak kicsit pipa vagyok rá. Ugyanis Carlost olyan álmokba ringatta, amibe már teljesen beleszerett, és most meg faképnél hagyta.
- Akkor sem ölhetett meg egy perc alatt két embert! - szól bele a témába Arabella is. - Az lehetetlen! Ha mégis valami köze lenne az ügyhöz, akkor inkább az ő ha... - ösztönösen Carlosra nézek. A levegőt gyorsabban veszi, szinte fuldoklik.
- Azt hiszed... hogy meghalt? - néz csalódottan a lányra, aki próbálja menteni a menthetőt.
- Nem ezt mondtam! Jaj már, lehet, hogy semmi köze az egészhez! Csak hangosan gondolkodtam, ennyi - szögezi le kapkodva Ara. Kár, hogy ezzel sem megy valami sokra.
- De mi van, ha meghalt?! - túr bele idegesen a hajába Carlos.
- Nem hiszem! - teszi a srác vállára a kezét Julio. - Tud magára vigyázni. Meg amúgy is, Hayesnek nincs oka mutánsokat küldeni rá, hiszen a nézők kíváncsiak rá - amint látja hitetlenkedő arcunkat, folytatja. - Tudjátok, a Játékmestereket csak a show érdekli. Angell kiszállt a szövetsegből, nyilván mindenki rá kiváncsi. Hülye lenne rögtön megöletni!
- Jogos! - ért egyet az Országtársa.
- Meg az is benne van a pakliban, hogy egyáltalán semmi köze sincs az előbb történtekhez. Lehet, higy Niels ölt meg valakit. Vagy őt ölték meg - vonom meg a vállam, Carlost nyugtatva. Hisz mennyi az esélye, hogy köze van az elmúlt eseményekhez? Sok. Kevesen vagyunk már. De majd este meglátjuk.
- Igen! - ad igazat nekem Julio, amitől furcsa boldogság uralkodik el rajtam. - Nyugodj meg! Angell tud magára vigyázni.
- Oké... Kösz, hogy megnyugtattok... Hányan vagyunk életben? - hajtja le a fejét "szégyenében".
- Lássuk csak - töri a fejét Arabella. - Mi négyen, Christina, Niels, Minho, és még négy játékos. Az összesen tizenegy.
- A négy ismeretlen közül az egyik a magyar lány, a másik a francia fiú. Hirtelen most ez jutott eszembe - vakarom meg a tarkómat. Valamiért nem hiszem hogy Niels meghalt volna. Nem tudom miért, de bennem van az a zsiger, hogy még él.
- Meg az egyiptomi srác is él még! - jut eszébe Arabellának. - És talán Niels Országtársa, ha jól emlékszem, nem láttam az arcképét.
- Tényleg! - csettintek a felismerésemben.
- Akkor mondom, a lehetséges hulla jelölteket: Niels, Minho, a svéd és magyar lány, az egyiptomi és a francia srác... És Cristina - Carlos hangja a végére megbicsaklik. Megsimítom a karját biztatásképp.
- Lehet, hogy ketten harcoltak egymás ellen. Az egyik megölte a másikat, de ő is halálos sebet kapott - tanakodik Julio.
- Ennél nagyobb hülyeséget meg életemben nem hallottam! - most igazat kell adnom Arának. Nem hiszem, hogy így történt volna.
- Nem tudom hogy hogy vagytok vele srácok, de érzem, hogy se Cristina, se Niels nem halt meg. Nem tudom miért, de belülről egy kis hang mondja, hogy életben vannak - mondom ki, ami a szívemet nyomja.
- Ez igaz. Túl óvatosak es túl jól harcolnak ahhoz, hogy egyszerre meghaljanak - bólogat Julio.
- Ezért is kell velük vigyázni - köhint egyet Carlos.
- Csak Nielsszel - mondja Arabella. - Christina nem támad ránk, higgyétek el! Vagyis, rátok nem - néz végig rajtunk. - Én meg meg tudom védeni magam.
- Egy csapat vagyunk, kiállunk egymásért - néz körbe Carlos.
- Igen! Egy csapat vagyunk! - rájuk nézek, és elmosolyodok. Jó látni, hogy így összetartunk. Igazi csapat.
- Ha egyikünket bántják, a másikunkkal gyűlik meg a bajuk! - rakom a könyökömet Carlos másik vállára. Julio pedig átkarol minket.
- Együtt legyőzhetetlenek vagyunk! - jelenti ki, mire mi összenézünk.
Felharsan himnusz, mi pedig egy emberként nèzünk fel az égre. Az egyiptomi fiú. Szegény. Csodálom, hogy idáig eljutott. Na és ki ölte meg?! Cristina. A társaimra sandítok, akik szintén le vannak döbbenve. Nem teketóriázott a csaj, az biztos!
A nap másik halottja a francia fiú. Őt is Cristina ölte meg. Vajon... mi történhetett? A fiúk rátámadtak Crire, aki levadászta őket? Az ég elsötétül, és helyére az éj fekete leple takarja be. Niels él. Ahogy Cristina is.
Carlosra nézek, aki motyog valamit, miközben a késes készletét igazgatja. Szegénykém totálisan összeomlott. Mint valami zombi! Üveges tekintettel mered maga elé, furcsa hangokat hallat, és felhúzott térdekkel hintázik előre-hátra. Eszembe jutnak Noah szavai. Meg kell vigasztalnom... Közelebb érve jobban kiveszem a furcsa hangokat, és rájövök, hogy énekel. Egy dalt, ami nálunk Spanyolországban nagy slágernek számít. De a dalból is csak a refrént dúdolgatja.
- Si te vas yo también me voy
Si me das yo también te doy
Mi amor - ismételgeti. Látszólag Arabelláékat is zavarja.
- Sziasztok! - köszönök csak úgy általánosságban. Mindenki morog valami köszönésfélét. Nem vagyunk valami top formában...
- Si te vas yo también me voy
Si me das yo también te doy
Mi amor - nagyot sóhajtok. Remélem, azért nem fogja ezt mondogatni egész nap!
Ara letelepedik Carlos mellé, úgyhogy én felállok, és odasétálok Juliohoz. A fiú nem néz fel rám, ül és a kardját élesítgeti. Lehuppanok mellé a porba. Észrevesz és rám emeli fekete szemeit. Nocsak, észrevette, hogy én is itt vagyok Arán kívül...
Semelyikőnk se szól, csak csendben nézünk egymás szemébe. Most vajon mire gondolhat? Mit érezhet? Miért nem beszél hozzám? Mélyen a vadító fekete szemeibe nézek, mintha csak erre a kérdésekre keresnék választ - sikertelenül. Végül én kapom el a tekintetemet.
- Mit csinálsz? - nagyszerű Isabel, nagyon okos vagy. Most komoly megkérdeztem tőle, hogy mit csinál?! Kííínos...
- Semmit. Csak unatkozom. Carlos összetört, és amíg ő nincs rendben, addig semmit sem csinálunk - magyarázza, miközben újra a kardját birizgálja. Én meg csak bólogatok, mint egy fogyatékos. - Kérdezhetek valamit?
- Persze - kíváncsian közelebb húzódok. Megint belenézek a szemeibe. Furcsa érzés kerít hatalmába, amikor ránézek. Nem velem van a baj, csupán a szemével. Mintha kiveszett volna belőle az a régi tűz, amivel régebben a seggemet nézte.
- Ki az a Barbara? - kicsit lelombozódok. Nem tudom miért, de nem erre a kérdésre számítottam. Pontosabban, nem is tudom, mire vártam. De nem erre, az biztos.
- Carlos neve - legyintek lemondóan, mire felröhög. Én is először nevettem, mikor ezt elmondta nekem. Mosolyra húzom a számat.
- Te elég jóba vagy Carlosszal. Mi volt igazából közte és Cri között?
- Csak annyit tudok, hogy mind a kettő teljesen be le van/volt esve a másikukba. Carlos elpanaszolta a tüneteit, és én pedig megállapítottam, hogy teljes mértékben belezúgott. Szegénykém - húzom el a számat a letört srácra nézve.
- És... te honnan tudtad, hogy szerelmes belé? Vagyis... tudom, elmondta neked, hogy mi a helyzet és te abból következtettél, de gondolom, benned is élt az a gyanú, hogy többet éreznek egymás iránt. Csak nem szerelmes vagy? - böki meg az oldalamat pajkosan, mire felsikkantok. Csikis vagyok, és utálom, ha valaki ezt csinálja.
Igazán meglep a kérdése. Nem, nem vagyok az! Ezt kéne mondanom. De nem teszem. Csak lehajtott fejjel bámulom a cipőm orrát, mintha olyan érdekes lenne. Végül egy hosszas hallgatás után megszólalok.
- Te boldog lehetsz Arával. Carlos boldog lehet Cristinával. Én mikor jövök? - kérdezem szinte hisztérikusan. Mindenki szerelmes körülöttem, kivéve engem. Vagy nem is tudom... De mindenki boldog volt, idáig. És ez borzalmas érzés. Megköszörüli a torkát, és átkarolja a vállamat. Jól esik, hogy végre meghallgat. Eddig csak Arával foglalkozott. Ahova a lány ment, ő ment utána. És szerintem azt se tudta, hogy létezik olyan lány a földön, hogy Isabel Infierno. És ez rosszul esett. Nehéz, mikor valaki, aki fontos neked, elkezd semmibe venni. De még nehezebb úgy tenni, mintha nem bántana. Én is így vagyok vele.
- Si te vas yo también me voy
Si me das yo también te doy
Mi amor - énekli fennhangon Carlos, mire én csak lehajtom a fejemet.
- Bailamos hasta las diez
Hasta que duelan los pies. Ha már énekled, énekeld végig! - kiáltom utána.
- Nem szeretem a lezárásokat - ordít vissza keservesen.
Hirtelen két dörrenés szakítja félbe a csendet. Ketten is meghaltak. Carlos egyre gyorsabban kezdi venni a levegőt. Kik halhattak meg?
A társaimra nézek, akik szintén nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.
- Basszus... Ez rohadt durva volt... Tuti valami mutáns vagy ilyesmi! - néz idegesen körbe Julio.
- Vagy csak Cristina bedurvult - forgatom a szememet. Nem az, hogy megutáltam a csajt. Hisz megőrült. Csak ez az egyetlen ok arra, hogy kilépett. Nem gyűlölöm, csak kicsit pipa vagyok rá. Ugyanis Carlost olyan álmokba ringatta, amibe már teljesen beleszerett, és most meg faképnél hagyta.
- Akkor sem ölhetett meg egy perc alatt két embert! - szól bele a témába Arabella is. - Az lehetetlen! Ha mégis valami köze lenne az ügyhöz, akkor inkább az ő ha... - ösztönösen Carlosra nézek. A levegőt gyorsabban veszi, szinte fuldoklik.
- Azt hiszed... hogy meghalt? - néz csalódottan a lányra, aki próbálja menteni a menthetőt.
- Nem ezt mondtam! Jaj már, lehet, hogy semmi köze az egészhez! Csak hangosan gondolkodtam, ennyi - szögezi le kapkodva Ara. Kár, hogy ezzel sem megy valami sokra.
- De mi van, ha meghalt?! - túr bele idegesen a hajába Carlos.
- Nem hiszem! - teszi a srác vállára a kezét Julio. - Tud magára vigyázni. Meg amúgy is, Hayesnek nincs oka mutánsokat küldeni rá, hiszen a nézők kíváncsiak rá - amint látja hitetlenkedő arcunkat, folytatja. - Tudjátok, a Játékmestereket csak a show érdekli. Angell kiszállt a szövetsegből, nyilván mindenki rá kiváncsi. Hülye lenne rögtön megöletni!
- Jogos! - ért egyet az Országtársa.
- Meg az is benne van a pakliban, hogy egyáltalán semmi köze sincs az előbb történtekhez. Lehet, higy Niels ölt meg valakit. Vagy őt ölték meg - vonom meg a vállam, Carlost nyugtatva. Hisz mennyi az esélye, hogy köze van az elmúlt eseményekhez? Sok. Kevesen vagyunk már. De majd este meglátjuk.
- Igen! - ad igazat nekem Julio, amitől furcsa boldogság uralkodik el rajtam. - Nyugodj meg! Angell tud magára vigyázni.
- Oké... Kösz, hogy megnyugtattok... Hányan vagyunk életben? - hajtja le a fejét "szégyenében".
- Lássuk csak - töri a fejét Arabella. - Mi négyen, Christina, Niels, Minho, és még négy játékos. Az összesen tizenegy.
- A négy ismeretlen közül az egyik a magyar lány, a másik a francia fiú. Hirtelen most ez jutott eszembe - vakarom meg a tarkómat. Valamiért nem hiszem hogy Niels meghalt volna. Nem tudom miért, de bennem van az a zsiger, hogy még él.
- Meg az egyiptomi srác is él még! - jut eszébe Arabellának. - És talán Niels Országtársa, ha jól emlékszem, nem láttam az arcképét.
- Tényleg! - csettintek a felismerésemben.
- Akkor mondom, a lehetséges hulla jelölteket: Niels, Minho, a svéd és magyar lány, az egyiptomi és a francia srác... És Cristina - Carlos hangja a végére megbicsaklik. Megsimítom a karját biztatásképp.
- Lehet, hogy ketten harcoltak egymás ellen. Az egyik megölte a másikat, de ő is halálos sebet kapott - tanakodik Julio.
- Ennél nagyobb hülyeséget meg életemben nem hallottam! - most igazat kell adnom Arának. Nem hiszem, hogy így történt volna.
- Nem tudom hogy hogy vagytok vele srácok, de érzem, hogy se Cristina, se Niels nem halt meg. Nem tudom miért, de belülről egy kis hang mondja, hogy életben vannak - mondom ki, ami a szívemet nyomja.
- Ez igaz. Túl óvatosak es túl jól harcolnak ahhoz, hogy egyszerre meghaljanak - bólogat Julio.
- Ezért is kell velük vigyázni - köhint egyet Carlos.
- Csak Nielsszel - mondja Arabella. - Christina nem támad ránk, higgyétek el! Vagyis, rátok nem - néz végig rajtunk. - Én meg meg tudom védeni magam.
- Egy csapat vagyunk, kiállunk egymásért - néz körbe Carlos.
- Igen! Egy csapat vagyunk! - rájuk nézek, és elmosolyodok. Jó látni, hogy így összetartunk. Igazi csapat.
- Ha egyikünket bántják, a másikunkkal gyűlik meg a bajuk! - rakom a könyökömet Carlos másik vállára. Julio pedig átkarol minket.
- Együtt legyőzhetetlenek vagyunk! - jelenti ki, mire mi összenézünk.
Felharsan himnusz, mi pedig egy emberként nèzünk fel az égre. Az egyiptomi fiú. Szegény. Csodálom, hogy idáig eljutott. Na és ki ölte meg?! Cristina. A társaimra sandítok, akik szintén le vannak döbbenve. Nem teketóriázott a csaj, az biztos!
A nap másik halottja a francia fiú. Őt is Cristina ölte meg. Vajon... mi történhetett? A fiúk rátámadtak Crire, aki levadászta őket? Az ég elsötétül, és helyére az éj fekete leple takarja be. Niels él. Ahogy Cristina is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése