2017. május 11., csütörtök

#25 - Isabel

 Arabella lovaglóülésben ül Julio mellkasán. Julio halott mellkasán. Julio homlokából a brazíl lány lándzsája áll ki, mély sebet hagyva maga után. Nem kímélte az Országtársát. De miért?! Miért ölte meg?! Talán mert megtudta mi van köztem és a fiú között? Ennyire labilis az idegállapota? Ez a csaj nem normális! Megválogatás nélkül vágom a durvábbnál durvább káromkodásokat a lány fejéhez. Hol spanyolul, hol a központi nyelven. A szemembe könnyek szöknek, ahogy a tehetetlenül fekvő fiúra nézek és a gyilkosára, aki üveges tekintettel bámulja az Országtársát, aki megannyiszor mentette meg a haláltól. De... Argh. Mire volt jó neki? Esküszöm ez a csaj pszichopata! Megölte a saját Országtársát, csak mert képtelen felfogni, hogy az nem őt választotta. Hát nem is értem miért... Mert hát ki nem vágyik egy szociopata, pszichopata labilis idegrendszerű, vérben úszó szemű, folyton vicsorogó lányra? Guszta mit ne mondjak... Elhordom mindennek a lányt, a családfáját is szidom. Nem kicsit vagyok kiakadva. Brutálisan meggyilkolta a fiút, akit Jorge után először tudok szeretni.
 Kicsit alábbhagyok a káromkodással, de még nem vagyok teljesen az eszemnél. Meghalt. Nem hozhatod vissza.
- Mi a franc történt?! - kiabálja enyhén idegbeteg módon Carlos.
- Én... Nem akartam... - mekegi  a lány lemondóan.
- Nem akartad? - Cristina is teljesen ki van akadva. Nem csoda, hisz Arabella brutális kegyetlenséggel ölte meg. - Te teljesen őrült vagy!
- Pszichopata! - Sziszegem a fogaim között. Megakarom ölni. Tiszta szívemből. Tartozok ennyivel Julionak.
- Mi történt, Arabella? - Carlos próbál visszavenni a hangszínéből, hogy legalább ő legyen most épeszű.
- Nem látod, hogy megölte?! -fakadok ki ma már ezredjére. - Brutálisan meggyilkolta az Országtársát!
- Tényleg azt mondod, te nyomorék kurva?! -Hogy én vagyok a kurva?! - Én vagyok pszichopata? Ja persze, mindig elfelejtem, hogy te tökéletesnek születtél, az összes pasit megkaphatod! - Arabella megforgatja a szemét, felpattan a kezébe fogja a lándzsáját, és fenyegetően lépdel egyre közelebb hozzám. Miért hagytam ott a késemet? - Oké, tudod kit érdekelsz... De az amit tettél... Hogy lehetsz ekkora ribanc? Tudtad, mindivégig tudtad, hogy szeretem Juliot! Mégis ráhajtottál és elvetted tőlem! Ez neked barátság? - Julio soha az életben nem volt az övé! Egyszóval se mondta nekem hogy szerelmes lenne belé! Persze gyanakodtam rá... De akkor is. Julio belém lett szerelmes nem belé.
- Én nem akartam csak úgy elvenni tőled! Julio azt mondta, nem vagy belé szerelmes, hogy nem érdekled! Ha tudtam volna, nem hajtok rá! Amúgy meg te nem tudod felfogni a csöpnyi agyaddal, hogy Julio mást választott - vágok vissza maró gúnnyal a hangomban. 
- Julio engem szeretett! Láttad volna, nem hiszem, hogy ennyire sötét lennél - kettőnk közül nem én vagyok az idiótább. - Ezt te is tudhattad, hogy megcsókolt én hülye pedig azt is bevallottam, hogy bejön. Nem hiszem, hogy nem vágtad le! Mellesleg te magad hívtad fel rá a figyelmemet! És csak, hogy tudd, Julio szerelmes volt belém, és az is maradt volna ha nem mászol rá! Ja, hogy azt hiszed, nem jöttem rá! - ez egyáltalán nem igaz.
- Már két napja volt ez! Te vagy a "nyomorék kurva", hogy nem esett le neked! Mikor volt a lavina! Csak hogy tudd, ő mondta először, hogy szeret. Én nem vettem el tőled! Sose volt a tiéd! - mondom ki a kőkemény igazat. Nem nagyon hatja meg, egyre inkább felbőszül.
- Hagyjátok már abba! - Cristina áll közénk. Kár, hogy Arabella neki is beszól.
- Fogd már be! Örülj a fejednek, hogy nem te vagy a legnagyobb lotyó ebben az átkozott szövetségben! - küld felém egy éles pillantást. 
- Most magadra céloztál? - forgatom meg a szemeimet unottan.
- Arabella, még egy mondta és lelőlek! - úgy látszi Cristina az én pártomat fogja, ami kicsit boldogsággal tölt el. 
- Mindannyian vegyetek vissza, nyugodjatok le! Ez nem segít a helyzetünkön! - az Országtársamra pillantok, de tudom, hogy semmi esélye annak, hogy békében megtárgyaljuk ezt a dolgot. Egy hang belülről azt sikítozza, hogy itt valaki megfog halni. Én vagy Arabella. Arabella vagy én. És én nem hagyom hogy én legyek a hulla. Nem akarom úgy végezni mint Julio.
- Te csak ne pofázzál, Contreras! - azért Carlost tényleg nem kén oltogatni - Mondd, drága egyetlen sikhülye Carlosom, nehezedre esett volna elmondanod ezt az egészet? Hidd el, édesem, másra is lehet használni a nyelvedet, minthogy ötpercenként ledugd a csajod torkán!
Az még oké, ha engem sérteget. De ha Carlosnak szól be, velem is meggyűlik a baja. 
- Arabella, mégis mit érsz el a sértegetésekkel? - Carlos egyenesen Arabella szemeibe néz.
- Igazad van, veled semmi bajom... - gyorsan kijavítja. - Pontosabban, kevesebb mint a drágalátos Orszagtarsaddal! Ember, te tényleg azt hiszed, hogy lenyulhatod előlem Juliot? - ez az egész egy kicseszett szerelmi háromszög. A rohadt életbe, ő az én Országtársam, nekem kellett volna összejönnöm vele! Ez így olyan elcsépelt, mintha egy rossz mesefilmben lennénk. A rosszfiú meg a jókislány. Adjatok egy vödröt, hánynom kell! - ez azért eléggé betalált. El is szontyolodom. De ne hogy azt higgye, hogy megnyerte a csatát! Van még valami a tarsolyomban!
-Nem tehetek róla, hogy nehéz elfogadnod az örök vereséget. Pedig ha már ekkora pszichopata vagy, hozzászokhattál volna. - azt hitte, megnyerte a csatát. De nem. Ez ütött. Hatalmasat. Arabella egy pillanatra mintha lélegezni is elfelejtett volna. Vérben úsző szemei szinte kidúvadnak, az erek a nyakán is megvastagodnak, a szájából állatias hörgés szakad fel, miközben nyála szereteszét röpköd, mind ezt tizenkétszeres lassításban. Jézus. Megbántam amit mondtam. Bárcsak visszaszívhatnám, de nem tehetem. Kimondtam. Azt, ami már egy jóidje nyomhatta a szívét. Meg fog ölni. Itt és most. És nem nagyon tévedek; felkapja a lándzsáját, és vörös fejjel rám veti magát. Cristina lesokkolódva áll. Nem állom az ütéseit amiket arcomra mér. Küzdeni próbálok, én is ütök párat. De ő nagyon elszánt. Mint aki erre várt volna amióta csak megszületett. Hogy megölje a lányt, akibe beleszerett a brazil nőcsábász, helyette.
- Arabella! - emeli fel fenyegetően az ujját Carlos. Kár hogy semmit se ér el vele. Arabella üt ahova csak akar. Már kezd sajogni a fejem is. Carlos próbálja rólam lerángatnia beszámíthatatlan brazílt, de nem sikerül. Még ő is kap pár pofont. De Arabella igazi célpontja én vagyok. Ebben a percben, fülsüketítő moraj hangzik nem messze tőlünk. Egy ütemet ki hagy a szívem. Azt hittem hogy ez az ágyú moraja, ami nyomorúságos életem végét jelzi. De nem. Nem halt meg senki - még. A hang, Cristina irányából jön. Az olasz lány a kezében a pisztollyal felénk néz. A nehézkes súly, amit Ara nyomott, legördül rólam. Cristina meglötte őt. A vér, sötét tócsaként gyülemlik fel körülötte. A golyó a hasát érte, a pólója már átázott, ő maga pedig döbbenten bámult felfele. Kikerekedett szemekkel, fulladozva pillantok a megmentőmre. Mert megmentette az életemet a megboldogult braziltól. Olyan gyorsan pattanok fel a földről, ahogy csak tudok. Cristinához rohanok, és mellette megállok. Meg fog halni. Arabella. Az Országtársa után fog menni. Cri megragadja a karomat, és a táborunkhoz vonszol. A szememből patakzik a könny. Nem akartam hogy meghaljon, de egyszer úgy is bekövetkezett volna.
- Carlos! Gyere!- de Carlos csak meredten bámul a földön vonagló szöveségesére. Kettesben akarnak lenni, megértjük. Mi ketten indulunk vissza. Cristina szitkozódik mellettem, és mikor leülünk a földre, megértő tekintettel néz rám.
- Isabel, nyugodj meg! Arabella meg fog halni! - tudom. Mennyi  lehet még hátra neki? A könnyeim még inkább záporozni kezdenek. Még is miért sírok? Julio miatt? A fiú miatt, akit tényleg kedveltem? Vagy Arabella miatt? A lány miatt, aki rám támadt, megölte Juliot, veszekedett velem egy fiú miatt? Még sem tudok rá haragudni. Csak remélem, hogy gyors halála lesz. Attól még, hogy egy vérszomjas pszicho, nem érdemel kínlódással teli halált. Még ő se. Egy tíz perc után Carlos jelenik meg, a pólója véres, lemondóan megcsóválja a fejét. Még nem halt meg. Újabb húsz perc telt el miután Carlos visszajött. Szótlanul ülünk, és csak várunk, hogy mikor fog felhangzani az ágyú hatalmas, mély hangja. Most már tényleg az utolsó perceit rúghatja. Aztán követi a mindmegannyi Kiválasztott hosszú útját a sötétségbe. Fel is hangzik az ágyú, vele együtt a szívem is felgyorsul. Meghalt, az ötödik helyen végezte Brazília aprócska lánya, aki az elején még oly törékenynek tűnt - ami hamar kiderült hogy nem igaz - akinek végül a vesztét egy golyó végezte. Ezzel, az Aréna Asesino-terror mentes lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése