2017. május 11., csütörtök

#25-Cristina

Az első ami kibillentett a sokkból az Isabell káromkodása, ami végeláthatatlannak tűnt. Arabella nem reagált a szavakra csak üres tekintettel bámulta az egykor még lélegző Országtársá akit megölt.
Istenem! Ez a lány nem szimplán hirtelen haragú, kegyetlen vagy éppen forrófejű...Hanem egyenesen őrült, idegbeteg, a szó legrosszabbik értelmében. Hiszen ki képes megölni a saját Országtársát?! Mégis mi a franc oka volt rá? Hiszen imádta a fiút, és mintha Julio is táplált volna érzéseket iránta. Mintha ebből az egészből csak én nem értenék semmit. Mert bár a többiek is le vannak sokkolva, de mintha ők már összerakták volna a dolgot, de nekem az egész homályos volt és csak találgatni tudtam, hogy mégis Arabella miért tette ezt. Görcsösen szorítottam a pisztolyt a kezembe, az acél belevájt a bőrömbe, legszívesebben itt és most lelőném Arabellát. Hiszen ha arra is kèpes volt, hogy megölje Juliot, lassan mi következünk, amiből köszönöm, de nem kérek, jól el vagyok így is, nem kell nekem egy lándzsa a gyomromba...
Isabel mellettem üvölt, a haját markolja, a száját egy értelmes mondat nem hagyta el, az arcán könnyek gyülekeztek. Szívbemarkoló látványt nyújtott, sajnáltam őt. Még egy ok, hogy lelőjem Arabella szép kis pofiját.
-Mi a franc történt?!-ordítja teljesen kiakadva Carlos. Úgy látszik, neki is elfogyott a türelme.
-Én...Nem akartam...-mondja színtelen hangon Arabella, de még mindig nem néz ránk, még ennyi becsület sincs benne.
-Nem akartad?-kérdezem kikerekedett szemekkel.-Te teljesen örült vagy!-jelentem ki szárazon.
-Pszichopata!-sziszegi Isabell a brazíl lánynak vérben úszó szemekkel.
-Mi történt, Arabella?-kérdezi halkan Carlos. Kit érdekel, hogy mi történt?! Megölte Juliot, ennyi, nincs olyan dolog amivel ezt ki lehet magyarázni. Isabellnek igaza van. Ez a csaj egy pszichopata.
-Nem látod, hogy megölte?!-ordít magából kikelve Isabell-Brutálisan meggyilkolta az Országtársát!
-Tényleg azt mondod, te nyomrék kurva?!-üvölti el magát a brazíl lány. Fura volt így kívülről figyelni a hisztijét, máskor mindig rajtam tőltötte ki a dühét-Én vagyok pszichopata? Ja persze, mindig elfelejtem, hogy te tökéletesnek születtél, az összes pasit megkaphatod!-mondja Arabella indulatosan, a szemeit Isabellre meresztve, a ládzsáját pedig felmarkolta a földről.-Oké, tudod kit érdekelsz...De az amit tettél...Hogy lehetsz ekkora ribanc? Tudtad, mindivégig tudtad, hogy szeretem Juliot! Mégis ráhajtottál és elvetted tőlem! Ez neked barátság?
A szavaitól a homlokomik csúszott a szemöldököm, alig bírtam megállni, hogy a számat ne nyissam kis és ne bámuljak meredten a szövetségeseimre. Ránéztem Julióra, majd Arabellara és a síró Isabellre. Carlos mellettem idegesen túrt bele a hajába. Eszembejutott az a beszélgetés amit folytatunk az esőerdőben...Hogy van egy titok amit nem mondhat el nekem, hiszen megígérte Julionak. Nem volt időm tovább gondolni a dolgokat mert Isabell megszólalt.
-Én nem akartam csak úgy elvenni tőled! Julio azt mondta, nem vagy belé szerelmes, hogy nem érdekled! Ha tudtam volna, nem hajtok rá! Amúgy meg te nem tudod felfogni a csöpnyi agyaddal, hogy Julio mást választott.-sziszegi a lány indulatosan. Lassan kezdett összeállni bennem a kép és elretentve vettem tudomásul, hogy Julio azért halt meg mert mindketten szerelmesek voltak belé. Basszus, ez olyan mint egy elcseszett szerelmi háromszög! Akaratlanul eszembe jut az az eshetőség, hogy mi lett volna ha Arabella komolyabban érdeklődik Carlos iránt, talán belé is szeret, és akkor most a spanyol fiú feküdne ott?
-Julio engem szeretett! Ezt te is tudhattad volna, nem hiszem, hogy ennyire sötét lennél.-vág vissza maró gúnnyal Arabella- Láttad, hogy megcsókolt én hülye pedig azt is bevallottam, hogy bejön. Nem hiszem, hogy nem vágtad le! Mellesleg te magad hívtad fel rá a figyelmemet! És csak, hogy tudd, Julio szerelmes volt belém, és az is maradt volna ha nem mászol rá! -a hangja vádló volt, de mintha fájdalom is átsuhant volna az arcán, de ezt gyorsan eltakarta a gúnyos mosolyával amivel most Isabellt nézte.-Ja, hogy azt hiszed, nem jöttem rá!-nevet fel hisztérikusan. Ez egyre ijesztőbb.
- Már két napja volt ez! Te vagy a "nyomorék kurva", hogy nem esett le neked! Mikor volt a lavina! Csak hogy tudd, ő mondta először, hogy szeret. Én nem vettem el tőled! Sose volt a tiéd!
-Hagyjátok már abba!-ordítom el magam, mert ha még egy hisztis beszólást meg kell hallgatnom esküszöm mindkettőjüket lelövöm!
- Fogd már be! Örülj a fejednek, hogy nem te vagy a legnagyobb lotyó ebben az átkozott szövetségben!-vág vissza roppant elmésen Arabella. Köszi, már több mint öt órája nem ribancoztál le, hiányzott.
-Most magadra céloztál?-kérdezi felhúzott szemöldökkel Isabell mire én vigyorogva nézek a spanyol lányra
-Arabella, még egy mondtat és lelőlek!-figyelmeztetem jégfagyasztó hangon, de a lány állja a tekintetem. A szél feltámad, harcara készen bámultam a brazíl lányt. Ennek a pillanatnak Carlos halk, de megabiztos hangja vet véget.
-Mindannyian vegyetek vissza, nyugodjatok le! Ez nem segít a helyzetünkön!
- Te csak ne pofázzál, Contretas! - néz összehúzott szemekkel a fiúra Arabella. - Mondd, drága egyetlen sikhülye Carlosom, nehezedre esett volna elmondanod ezt az egészet? Hidd el, édesem, másra is lehet használni a nyelvedet, minthogy ötpercenként ledugd a csajod torkán!
Szánakozva néztem Arabellára akin látszott, hogy kezd teljesen megörülni, persze Carlos még ezek után se veszítette el a fejét, összekulcsolta a kezét a mellkasa előtt és kérdő tekintettel bámult a lányra.
-Arabella, mégis mit érsz el a sértegetésekkel?
Hm...Azt, hogy mindenki egy idegbeteg ribancnak nézze,  aki olyan labilis állapotú, hogy egy lány miatt megölte az Országtársát?...Igen, mindenbizonnyal ezt éri el.
- Igazad van, veled semmi bajom...-mondja végül a lány, majd miután ő is rájött, hogy valami normálisat mondott, gyorsan kijavította magt-Pontosabban, kevesebb mint a drágalátos Orszagtarsaddal! - fordul vissza Isabelhez. - Ember, te tényleg azt hiszed, hogy lenyulhatod előlem Juliot?-kérdezi kikerekedett szemekkel, mire én alig bírtam visszatartani a nevetésem. Úgy beszélnek Julioról mintha csak egy tárgy lenne- A rohadt életbe, ő az én Országtársam, nekem kellett volna összejönnöm vele! Ez így olyan elcsépelt, mintha egy rossz mesefilmben lennénk. - forgatja meg gúnyosan a szemét.- A rosszfiú meg a jókislány. Adjatok egy vödröt, hánynom kell!
Arabella szavai mintha tényleg rosszul estek volna Isabellnek, róla ezek a beszólások nem peregnek le, mint nekem, látszott rajta, hogy eddig bírta tartani magát, görcsösen összeszorított kezekkel válaszolt a brazíl lánynak.
-Nem tehetek róla, hogy nehéz elfogadnod az örök vereséget. Pedig ha már ekkora pszichopata vagy, hozzászokhattál volna.
Felssziszentem Isabell szavai hallatán. Ez aztán ütött. Arabellara néztem aki elsőnek elsápadt majd valami állatias fény gyúlt a szemébe, felpattant a halott Országtársa mellől és megindult a lándzsájával Isabell felé. Ahogy a lányhoz ér az ökle meglendül és nekicsapódik Isabell tökéletes arccsontjának.
-Arabella!-ordítja Carlos és ő is elindult a lány felé, hogy kicsavarja a kezéből a fegyvert, és hogy lerángassa az Országtársáról a lányt. Másodpercek alatt felmértem a helyzetett, Isabellnél nem volt fegyver, Carlos pedig nem ér oda időben. Tudom, hogy a brazíl lány mire képes, ha eldobja az a lándzsát, Isabell meghal. Arabella felemelte a kezét mire én is így tettem és kibiztosítottam a fegyverem. Az oldalába akartan lőni, de Arabella hirtelen felémfordult és a pisztolyomra szegezte a tekintetét ami most egyenesen rálőtt. A pisztolygolyó a gyomrába fúródott, a lány térdre rogyott, a fegyvere pedig kiesett a kezéből, hangosan csattanással vágódott neki a szilklás talajnak. Carlos kikerekedett szemekkel nézett ràm majd Arabellához lépett akinek a vére már vörösre festette a talajt. Isabell újra ordibálni kezdett, a lányhoz futottam és megragadtam a kezénél fogva. El kell vinnem inenn.
-Carlos! Gyere!-ordítok rá, de ő ügyet se vett a szavaimra, tovább beszél a brazíl lányhoz.-Francba!-sziszegem és elhúzom onnan Isabellt, egyenesen egy messzebbi sziklára ahonnan nem láttuk Carlosékat.
-Isabell, nyugodj meg! Arabella meg fog halni!-mondom a lánynak. Nincs értelme reménykedni. A brazíl lánynak nincs sok ideje, lassan el fog vérezni, és egy újabb ágyú fogja megrázni az Aréna csendjét. Ötletem sincs, hogy Carlos vajon miért akart ott maradni a lánnyal. Hogy nem utálta meg? Hiszen rátámadt Isabellre, és megölte a legjobb barátját! Már azt se értettem, hogy régebben, azok után amiket nekem vágott, leribancozott és a halálommal fenyegetett, nem fordult ellene, sőt, a spanyol fiú még akkor is Arabellát védte! Vajon mit láthat ebben a szerencsétlen lányban? Hirtelen bevillan egy kép ahogy elmeséli nekem, hogy meghaltak a szülei, vagy amikor a lázadásról beszélt. Akkor egy másik oldalát mutatta nekem, és az az Arabella tetszett, szimpatikus volt. Örülök,  hogy még a halála előtt megismerhettem ezt az arcát is.
Alig telt el pár perc Carlos visszajött hozzánk, az arca rezzeséstelen, mintha egy álarc mögé akarná elbújtatni az igazi érzéseit.
-Meg fog halni.-a hangja nem volt vádló,  inkább színtelen, mintha ahhoz, hogy ezt feltudja fogni ki kellene mondania. Nyeltem egyet, a földet bámulva számoltam a másododperceket, körülöttünk síri csend volt, csak Isabell szipogását hallottam pászor. Mintha az a rohadt ágyú sose akarna megszólalni. Azt akartam, hogy gyorsan túl legyünk rajta, hogy Arabella se szenvedjen annyit. Emlékszem, a viadal kezdete óta erre várok, hogy végre megöljem, de most valahogy egyáltalán nem tőlt fel boldogsággal, vagy büszkeséggel. Nem ezt érdemelte, küdzenie kellett volna, most pedig nem velem, hanem az idővel harcol. Mert a halál egyszer mindenkit utolér...
Ebben a pillanatban megszólalt az ágyú. Többé senki sem képviseli brazíliát az Országok viadalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése