#17-Cristina

Amikor visszaérünk a táborhoz a két brazíl már ott vár minket. Carlos lefekteti a földre Isabellt és a többiek felé fordul.
-Van valakinél kötszer?-kérdezi Carlos mire én lecsúsztatom a vállamról a táskám.
-Nálam van!-dobom felé a tárgyat.
-Mi történt Isabell?-lép közelebb Arabella. Majdnem újra neki támadtam, hogy mégis mit képzel, mi történt? Isabell tiszta vér és tele van sebekkel. Szerinte? De inkább hátatfordítottam a lánynak és megforgattam a szemem.
-Megtámadt egy mutáns, letértem az utról és megkarmolt, itt-mutat Isabell az oldalára ahol egy hatalmas seb van. Nem nézet ki túl biztatóan.
-Nem tűnik túl mélynek, simán lekezeljük.-mondja Ara majd felvilágosítja a kételkedő Orszagtársát, hogy ő bizony ért a sebekhez. Úgy érzem, lekicsinyíti a helyzet súlyoságát. Isabell egyáltalán nincs jól.
-Akkor kezeljétek le, mert túl sok vért veszített!-mondom a két brazílnak. Kis seb ide vagy oda, Isabell akkor is súlyosan megsérült.
-Nagyon kár, hogy bevetetek a szövetségbe, mi?-gúnyolodik a lány. Nagy levegő! Lenyugszom....Muszáj lesz. Összeszorítom a fogam és rezenéstelenül nézek a lányra. Nem hagyom, hogy felidegesítsen. A brazíl lány pár pillanatig állja a pillantásom majd visszafordul a sebesült szövetségesünkhöz aki remegő kézzel szorította a kezét a sebére.
Arabella végül ellátja Isabell sebét. Miután bekötötte Isabell oldalát és letörölte a testéről a vért már sokkal jobban néz ki mint amikor ráraláltunk.
Lassan mindenki magához tér, csak most veszem tudomásul, hogy sötétedik és engem ellep a fáradtság. Julio válalkozik a tűz gyújtásra, a többiek, velem együtt,  letelepednek a tűz köré. Pár perc múlva felhangzik a Himnusz és a torkomba egy gombóc keletkezik. Carlos, aki mellettem ült, közelebb húzodik és küld felém egy bíztató pillantást. Felnéztem az égre és megpillantottam Fiona arcát. Meglepedten néztem Arabellára. Szinte biztos, hogy ő ölte meg a német lányt. Mondjuk most, hogy így nézen, több seb is van rajta. Úgy látszik Fiona nem adta könnyen az életét.
Rögtön a lány után felvillan Franco arca. Elszorúl a szívem, muszáj elfordítani a tekintetem az égről. Inkább a többieket nézem. Juliot nem hatotta meg különösebben a dolog, de Isabell mintha egy kicsit elszomorodna, mellette Arabella pedig dühösen mered a spanyol lányra. Ennek meg  mi a baja?!
Miután az ég újra sötétbe borult szétszéledtünk, Julio a cuccai közt turkált, Arabella és Isabell pedig beszélgettek, én pedig még mindig az eget bámultam. Vajon az Országtársam felfogta, hogy mit veszített azzal amikor a mutánsok közé vetette magát? Francesonak két testvére is volt, a szüleivel élt és volt egy barátnője akit mindenkinél jobban szeretet. Nem csak az életét, hanem Őket is mind elveszítette. Hirtelen haragos lettem a fiúra. Hogy lehetett ennyire felelötlen? Miért nem gondolt át jobban ezt a döntést?
Viszont ha nem ugrik a mutánsok közé  már rég halottak lennénk.
Francesco megmentette az életem. Midannyiunk életét. Hirtelen rádöbbentem, hogy nem az Országtársamra kell haragosnak lennem hanem azokra a játékmesterekre akik puszta szórakozásból teremtettek egy falkányi mutáns.
-Jól vagy?-zavarja meg a gondolataim egy halk hang. A fiú felé fordultam mire küldött felém egy halvány mosolyt.
-Sajnálom, hogy ennyire kiakadtam.-mondom, bár tudtam, hogy ez nem válasz a kérdésére.
-Megértelek Cristina...Ha Isabell meghalna akkor én...-itt megakadt a hangja és az Országtársára nézett.-Akkor én is kiakadnék.-mondja végül. Az arcára simítottam a kezem, a homlokán a kötés tiszta volt, már nem is vérzett, ami jó hír. Hirtelen Arabella idegesen csengő hangját halljuk meg, egyszerre fordulunk a lány irányába. A brazil Isabell előtt áll, de amint észre veszi, hogy őt nézzük elhalkul.
-Semmi baj sincs.-mondja és újra a spanyol lányra néz. Felhúzott szemöldökkel néztem Isabellre akinek az arcán vegyes érzelmek voltak.
-Szerinted miről beszélnek?-nézek Carlosra aki csak megrántja a vállát.
-Ara jóban van Isabellel, biztos nem vesztek össze.-mondja.
-Aha..Biztos.-motyogom. Arabella természetesen nem bírt ki egy percet se úgy, hogy nem rá figyeltünk, úgyhogy közelebb jött hozzánk.
-Ki fog ma örködni?-teszi fel a kérdést amivel felkeltette az érdeklődésemet.
-Én!-jelenten ki egyszerűen.-Isabellnek pihennie kell, Carlos pedig fáradt, ti pedig Julioval nem érdekeltek különösebben.-mondom egy halvány mosollyal.
-Szó sem lehet róla!-rázza a fejét amivel elég röhelyes látványt nyújt-Kérlek, ne nézz teljesen hülyének! Azt hiszed nem látom át a szánalmas kis terved? Hiszen a vak is látja, hogy mire megy ki a játék. Meg akarsz ölni álmomban mi?-húza fel a szemöldökét, látszot rajta, hogy nagyon büszke magára, hogy kitalálta a kis szánalmas tervem. Pedig nem igazán akartam megölni. Tőle nem félek, de az idő során rájöttem, hogy Julio veszélyes és nagyon jó harcos, őt az én oldalamon kell tartani.-Sajnálom, Cri de ez most nem jött össze. Kizárt, hogy egyedül örködj.-jelenti ki mire unottan felsóhajtok.
-Akkor mi legyen, Ara?-húzom fel a szemöldököm. Épp valami gúnyos megjegyzést akartam a fejéhez vágni amikor Carlos előre lép és közénk áll.
-Majd én örködöm Cristinaval.-jelenti ki. Arabellaval egyszerre bólintunk. Ahogy a brazil lány elmegy én Carlosra pillantok és küldök felé egy félénk mosolyt, mire ő viszonozza azt. A fiú szemébe nézve elfog a borzongás. Ez az örködés feletébb érdekes lesz.