...és megpillantom az arénát. Kár volt, ugyanis szinte fulldogolni kezdek. Sivatag. Amit legelősször észre veszek az a sivatag. A száraz, aranyló homokos sivatag, mely oly sokszor jelent meg az álmomban. Ne... Ne! Ezek gondolat olvasók?! Vagy hogy találták ki, hogy utálom ezt a terepet?! Ha jól emlékszem senkinek sem mondtam el. Akkor meg? Vagy direkt, vagy véletlen lehet a tettes. Bár inkább a véletlen a valószínű. Sivatag. Te jó ég! Ha így folytatom, akkor ájultan zúgok le a fémlapról, és hát az nem tenne valami jót.
Szembe velem, - a sivatagnál - Cho, Niels, a cérna vékony egyiptomi lány és ha jól látom a magyar fiú. Niels megdöbbenve néz rám. Vagy is inkább mögém. Egy hatalmas nagy hegység láncolat magasodik felém, melynek csúcsai fehérek a hótól. Olyan magas, hogy ha felnézek rá elszédülök. A hegy és köztem van egy síkságos terep, de ott is néhol felbukkan egy-egy kisebb kő.
Elnézek oldalra. Én vagyok középen, jobbra is és balra is két-két kiválasztott áll. Jobbra közvetlenül mellettem Fiona áll. Összeakad vele a tekintetem. Ő a rémült arckifejezését az eszelős veszi fel, úgy méreget. Tátogok neki egy "próbálj megölni ha tudsz"-ot. Erre ő csak fogcsikorgatva válaszol "sikerülni fog". Mellette jobbra, a cingár egyiptomi srác áll, balra mellettem az amcsi fiú, mellette pedog az orosz csávó.
Jobban körülnézek, és ekkor látom meg. Az aréna kör alakú, öt cikkre van részletezve. Én a hegyes cikkben állok. Velem szemben a sivatagi. Jobbra tőlem az óceáni, - ahol Cristina áll - mellette jobbra az erdős, - ahol Carlos, Arabella, és Franco van - mellette jobbra ugye a sivatagi, mellette jobbra, nekem balra pedig a jeges - hol Julio várakozik. A szövetségeseimnek jelzem, hogy a bőségszarunál találkozunk. Arabellával is összeakad a szemem. Biccentek neki mosolyogva.
A bőségszarura nézek. A hatalmas nagy bronz szaru körül fegyverek és táskák csillognak. Nekem még is a kések ami a szaru belsejében találhatók, azok szúrnak szemet. Meg kell szereznem!
A szaru tetején egy kivetító számol vissza hatvan másodpercről. Most jelenleg a húsznál tart. A szaru, nincs annyira közel, de azért messze sincs. A sivatagra nézek, mire eszembe jut az álom. Amikor szomjasan kúszok a homokban, észreveszek egy oázist, ami nem is létezik, majd elájulok. Nem tudom egyszerűen levenni a tekintetemet a sivatagról. Az emlék csak úgy áthasít az emlékezetemen. Mire feleszmélek, az már a gong, ami a viadal kezdetét jelzi. Először fel sem fogom mi történik, csak mikor Fiona kezd el futni felém. Én is rohanni kezdek a szaruhoz. Meg kell szereznem a késeket! Fiona utánam lohol, miközben pár kiválasztott tör rám. Kikerülök egy halottat és elsőként érek a szaru belsejébe. Oldalra pillantok, és látom ahogy Cristina fut felém. A késekre nézek, de már egy se volt ott. Mi a... Valaki rárakja a kezét a vállamra. Megfordulok, és farkasszemet nézek Niels fekete szemével. A kezében a késekkel. Az én késeimmel. Nem akarom megölni a fiút. Már csak a húga miatt sem. Átnyújt nekem három darabot, megköszönni sincs időm már is elrohan. Gyorsan felkapok még egy kardot is. Kirohanok a szaruból. Futok, nem is tudom hova. Egy meleg testhez csapódok. Rögtön eltaknyolok. Egy kiválasztott az, ha jól emlékszem az amerikai fiú az. Fel fogni sincs időm, már is reflex szerűen szúrom belé a késemet. Ezt nem hiszem el... Megöltem! Úristen... Felpattanok és visszafele kezdek futni a szaru felé. Sajnálatos módon megint belebotlok valakibe. Ezúttal a francia lányba. Felkapom a kezembe a kést, de a lány leteper alá a földre. Bever egyet az állkapocsomba, amitől égető fájdalom járja át a testemet. Beletérdelek a hasába, aminek segítségével magam alá gyűröm. A balkezembe veszem az egyik késemet, és lecsapok a lányra. Sajna túl jók a reflexei, így elkapja a csuklómat, kiveszi a kést és eldobja. Nem tudom hova eshetett. A kezével próbálja kitörni a nyakamat, de nem hagyom. Felkapom a kardot, és pont a szívébe szúrom. Fáradtan felnyögve állok fel. Kiveszem a halott lányból a kardot és elindulok Cristina felé. Közben persze a halott lány vérétől vörös kardot némileg letisztítom a pólómmal, ami már most csurom vér. Már teljesen kiürült itt a szarunál minden. Már csak én, Cristina, Julio, Carlos és Franco vagyunk itt.
- Szia! - lépek a lány mellé, miközben még mindig a pólómat vizslatom.
- Jól vagy? - kérdezi tőlem.
- Öhm, igen persze - mosolygok rá kedvesen. - Te hogy vagy? - érdekes kérdés.
- Megvagyok - válaszolja.
- Akkor oké - sóhajtok fel megkönnyebbülten. - Veled meg mi történt? - pillantok Carlosra, aki épp most jön ide mellénk. Biceg, és egy vérző seb van az arcán.
- A magyar fiú, az volt - veti ide félvállról. Cristina rögtön segítőkészen odalép a fiúhoz.
- Ezt le kéne fertötleníteni - mondja és elhúzza a fiútm Oh, értem! A szerelmespár egyedül akar lenni.
- Hát, akkor én... izé... majd megkeresem Juliot - motyogom. Körbenézek, de sehol sem látom a fiút. Hát ez meg hova tűnt? Megigazítom a kis táskát magamon, és elindulok az erdő felé. Na és Franco? Hol vannak? Belépek a sűrű dzsungelbe, és keresni kezdem a fiúkat. Az erdő nem az a szokványos erdő ami nálunk is megtalálható, hanem olyan ami Brazíliában van, esőerdő.
- Isabel? - kérdezi egy hang mögülem. Megmarkolom a kardot és egy határozott mozdulattal magam elé szegezve fordulok meg. - Ho hó!
Julio meglepetten veszi el a kardot, majd adja vissza. Megkönnyebbülten harapom be az alsó ajkamat.
- Megsebesültél? - kéardezi aggódva a pólómra nézve.
- Nem, viszont a francia lány rendesen behúzott nekem - mutatom a sajgó államat. Ő megfogja a két kezébe az arcomat, és végigsimít az államon. A keze megáll, és belenéz az ébenfekete szemével az enyémbe.
- Minden szép és jó, de a szerelmeskedésre nem az aréna a legromantikusabb hely - jelenik meg Franco is. Julio elengedi az arcomat, és megköszörüli a torkát.
- Menjünk vissza - süti le a szemét.
A szarunál, már nincsenek ott a halottak. Carlos és Cristina épp a táskákat nézik át. Mikor megpillantanak minket, Cristina futni kezd felénk.
- Francesco! - kiabálja és idepattan a fiúhoz. Carlos is fut felénk, majd mikor ideér hozzánk, felkap a vállába, és megpörget.
- Túl sokáig voltál el! Mégegyszer ilyet csinálsz... Nagyon aggódtam - végre lerak a földre, majd odasiet Cristinához.
- De tényleg - lép elém Julio.
- Mi tényleg? - kérdezek vissza értetlenül.
- Ha valami történne veled... - harapja el a mondat másik felét.
- Ezt meg hogy érted? - ráncolom össze a homlokomat.
- Sehogy, sehogy... - Cristináék irányából nagy nevetés hallatszik, úgy hogy csatlakozunk hozzájuk.
- Rendben, akkor mondom mi a helyzet. Én elmegyek fáért, Cristina velem jön, Franco elmegy húsért és vízért, addig Julio vigyáz Isabelre és a kupacra - adja ki az utasítást Carlos.
- Hé! Nem kell rám vigyázni! - mordulok fel, de Carlost nem tudom meggyőzni.
Cristina, küld felém egy kacsintást.
- Legalább közelebb kerülsz hozzá - mondja vigyorogva, mire lesütöm a szememet.
- Ó, fogd már be! - vörösödök el azonnal. Nem tudom miért, de az egész arcom rákvörös lesz.
- Mi az nem akarsz ebből? - mutat végig magán, mire elnevetem magamat.
Cristina és Carlos elmegy a dzsungel felé, szegény Franco pedig magányosan baktat az óceánhoz. Úgy látszik, egyedül maradtam Julioval. És ez nem csak nekem szúrt szemet.
- Lássuk csak, ketten maradtunk, nincs itt senki, a bőségszarunál vagyunk, ahova nem lát be senki, sötét van, és ha jól tudom hangszigetelt! Mit is lehetne itt csinálni... - mélázik el, mire én szemrebbenés nélkül bámulok rá. Ezt azért ő se gondolta komolyan?
- Inkább keressünk jó táborhelyet - terelem el a szót.
- De hát a szaru az jó nem? - kérdezi, mire én eszméletlen ostobánsk érzem magam. Hát persze hogy jó a szaru. Csak annyira tehetetlen vagyok, hogy nem adtak ki nekünk semmi konkrét feladatot, hogy nem tudok mit kezdeni magammal.
- Igen, persze jó... - motyogom, miközben érzem, hogy ég az arcom.
- De felőlem megnézhetjük mi van a bokrokon túl! - mutat a dzsungelre. Próbálom meg nem hallottnak tettetni a szavait, ezért elindulok a szaruhoz. Cristina és Carlos, jó munkát végeztek, hisz a cuccokat berakták a szaru belsejébe. Letelepedek a szaru belsejébe az egyik falnak dőlve, miközben a kupacot nézem. Természetesen, Julio is jön utánam.
- Na de, Józsi, ne csináld ezt - ül le mellém a porba.
- Ne hívj így - ölelem körül a térdeimet a kezeimmel. Ő elmosolyodik.
- Na de, Isabel, ne csináld ezt - javítja ki az előbbi mondatát.
- Mit ne csináljak? - nézek rá összezavarodott arcképpel.
- Tudom hogy bejövök neked, ne álltasd magad - kacsint rám "kacéran". Nincs túl sok kedvem az ő baromságaihoz.
- Csak is - bólintok miközben a kupacot bámulom. Túlságosan is fel vagyok tölte adrenalinnak ahhoz, hogy egy helyben üljek.
- Tudom, hogy magadénak akarsz - húzza tovább az agyamat.
- Ez életem célja - merengek még mindig arra a fránya kupacra.
- Isabel, mi baj van? Nem lehet téged semmivel feldobni. Mit akarsz? Mit csináljunk? - lassan ráemelem a tekintetemet. Julio ébenfekete szemében, izgatottság csillog. Megvonom a vállam. - Mit szólnál ahhoz, hogy ha elmennénk úszni? Persze alsóneműben - kacsint rám, mire én csak felmordulok.
- Julio! Nincs kevem a perverzségedhez - fúrom bele a tekintetemet az övébe.
- Na de tényleg! Unatkozom...
- Akkor unatkozz máshol - túrok bele a hajamba.
- Ha unatkozol, tudok megoldást - nyúl a nadrágjáért, mire én eltakarom a szememet. Még is mit képzel ez magáról?
- Ahj, hagyd abba - szólok rá mérgesen. - Tudod mit? Akkor játszunk így! Tudod Julio, annyira szexi vagy, hogy a jelenlétedben Fionává válok - veszel elő egy hajtincsemet. Julio csak röhögve figyel. - És tudod mit? Olyannyira dögös vagy, nem bírom megállni! Majd ledobom a ruháimat... - lököm hátra a hajamat, mikösben Julio vigyorog mint a tejbetök. Még csak most veszem észre, hogy Cristináék megjöttek, és itt állnak a szarunál. Jaj, kínos.
- Ez gyors volt - néz rám Cristina, és már el is röhögi magát.
- Mi? Neeeeeem... - kezdek szabadkozásba, de hiába. Julio Carlosnak kezd el mesélni, higy miket mondtan itt az előbb. Ne már! Ezt nem hiszem el! Csak én tudom lejáratni magamat? A kezembe temetem az arcomat, ne lássák hogy mennyire kivörösödtem. Cristináék is letelepednek hozzánk.
- Meggyújtjuk a tüzet? - kérdezi Cristina, mire vad bólogatásba kezdek.
A fiúk segítségével megrakjuk a tüzet, a szaru elejébe - hogy lássuk a cuccainkat - és szembe az óceánnal. Leülünk a ropogós tűz elé, és beszélgetni kezdünk. Cristina beül Carlos ölébe - de cukik - Franco inkább elmegy aludni, Julio pedig megint jön boldogítani. A tűz átjárja a testemet, ezzel némileg felmelegítve, de azért még fázok. Carlos és Cristina boldogsága undorító. Hogy tudják ennyire szeretni egymást? És én miért vagyok egyedül?
- Annyira cukik - suttogom Julionak, aki a párosra néz.
- Nem akarok hányni - mondja tök komolyan, de elröhögöm magam.
- Na, ne mondj ilyet! Ahogy egymásra néznek, ahogy ölelik egymást... Úristen, de egyedül vagyok - nevetek bele az éjszakába, ahogy Julio is. A bőröm libabőrössé válik. Gratula Isabel, kijöttél egy szál pólóban mínusz kétezer fokba. Julio ezt látva leveszi a kabátját és átnyújtja nekem. Mivel semmi kedvem felállni, hogy elmenjek az enyémért, elfogadom tőle. Belebújok a hófehér bundás dzsekibe, amitől már teljesen más.
- Ott vagyok neked én - húzza ki magát a "lovag".
- Nem, te Arabellához illesz - nem tudom miért tettem ezt, de csupán kiszaladt a számból. De már nem tudom visszaszívni, már kimondtam. Julio közelebb húzódik.
- Mit mondtál? - kérdezi.
- Semmit. Csak azt, hogy te Arabellához illesz. Ezt még a vak is látja - sóhajtok fel fáradtan. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Fel veszek egy faágat ami kiesett a tűzrakásból, és rajzolgatni kezdek a földbe.
- Szép kavics - jegyzi meg Julio a rajzomat nézve. Abbahgyom a firkálgatást a műmre nézek.
- Ez egy katicabogár - hiába, sose tudtam rajzolni. Julio felnevet, és a "kavicsot" kezdi el tanulmányozni.
- Meg ott van neked ez kavics is - mosolyog rám a srác, amitől furcsa bizsergés fut végig rajtam.
- Kösz. "Carlosnak ott van Cristina". "Julionak ott van Arabella". "Isabelnek ott van a furcsakavicsamiegykaticabogárelviekben". Hm. Nem túl korrekt - játszom el a sértődöttet.
- "Francesco pedig csendben figyel" - mondja, mire kitör mindkettőnkből a nevetés.
- Szegénykém - komolyodok el. Szegény Franco. Ebben a pillanatban felcsendül a himnusz. Először az egyiptomi lány arcképe villan fel. Az arca alatt még ott van a neve, az országa, és hogy ki ölte meg. Őt követi a francia lány. Ahogy a zöld szemű lányt nèzem, a gyomrom összemegy. Én...és megpillantom az arénát. Kár volt, ugyanis szinte fulldogolni kezdek. Sivatag. Amit legelősször észre veszek az a sivatag. A száraz, aranyló homokos sivatag, mely oly sokszor jelent meg az álmomban. Ne... Ne! Ezek gondolat olvasók?! Vagy hogy találták ki, hogy utálom ezt a terepet?! Ha jól emlékszem senkinek sem mondtam el. Akkor meg? Vagy direkt, vagy véletlen lehet a tettes. Bár inkább a véletlen a valószínű. Sivatag. Te jó ég! Ha így folytatom, akkor ájultan zúgok le a fémlapról, és hát az nem tenne valami jót.
- Rendben, alvás - áll fel Julio, miközben a kezemet fogja. Furcsa, de jó érzés a meleg kezét fogni... Megrázom a fejemet, mint ha csak kiakarnám űzni ezt a gondolatot. Nem tudom mi üthetett belém.
Felállok, kiveszem a kezemet a kezéből, és előveszem a hálózsákomat. Belebújok, és lehunyom a szememet. Hallom ahogy Julio is letelepedik. Kinyitom a szememet, és Julioval találom szembe magam. Lehunyt szemmel fekszik mellettem - talán kicsit túl közel is. Nézem ahogy lassan veszi a levegőt. Ahogy a mellkasa fel-alá süllyed. A baloldalán fekszik úgy, hogy a teste felém fordul. Elaludt.
- Jó éjszakát, Julio - motyogom, mintha csak hallaná. De tudom, hogy nincs így. Elnézek felette, ahol az óceán hullámzik. Kár, hogy ilyen szép.
- Szia! - lépek a lány mellé, miközben még mindig a pólómat vizslatom.
- Jól vagy? - kérdezi tőlem.
- Öhm, igen persze - mosolygok rá kedvesen. - Te hogy vagy? - érdekes kérdés.
- Megvagyok - válaszolja.
- Akkor oké - sóhajtok fel megkönnyebbülten. - Veled meg mi történt? - pillantok Carlosra, aki épp most jön ide mellénk. Biceg, és egy vérző seb van az arcán.
- A magyar fiú, az volt - veti ide félvállról. Cristina rögtön segítőkészen odalép a fiúhoz.
- Ezt le kéne fertötleníteni - mondja és elhúzza a fiútm Oh, értem! A szerelmespár egyedül akar lenni.
- Hát, akkor én... izé... majd megkeresem Juliot - motyogom. Körbenézek, de sehol sem látom a fiút. Hát ez meg hova tűnt? Megigazítom a kis táskát magamon, és elindulok az erdő felé. Na és Franco? Hol vannak? Belépek a sűrű dzsungelbe, és keresni kezdem a fiúkat. Az erdő nem az a szokványos erdő ami nálunk is megtalálható, hanem olyan ami Brazíliában van, esőerdő.
- Isabel? - kérdezi egy hang mögülem. Megmarkolom a kardot és egy határozott mozdulattal magam elé szegezve fordulok meg. - Ho hó!
Julio meglepetten veszi el a kardot, majd adja vissza. Megkönnyebbülten harapom be az alsó ajkamat.
- Megsebesültél? - kéardezi aggódva a pólómra nézve.
- Nem, viszont a francia lány rendesen behúzott nekem - mutatom a sajgó államat. Ő megfogja a két kezébe az arcomat, és végigsimít az államon. A keze megáll, és belenéz az ébenfekete szemével az enyémbe.
- Minden szép és jó, de a szerelmeskedésre nem az aréna a legromantikusabb hely - jelenik meg Franco is. Julio elengedi az arcomat, és megköszörüli a torkát.
- Menjünk vissza - süti le a szemét.
A szarunál, már nincsenek ott a halottak. Carlos és Cristina épp a táskákat nézik át. Mikor megpillantanak minket, Cristina futni kezd felénk.
- Francesco! - kiabálja és idepattan a fiúhoz. Carlos is fut felénk, majd mikor ideér hozzánk, felkap a vállába, és megpörget.
- Túl sokáig voltál el! Mégegyszer ilyet csinálsz... Nagyon aggódtam - végre lerak a földre, majd odasiet Cristinához.
- De tényleg - lép elém Julio.
- Mi tényleg? - kérdezek vissza értetlenül.
- Ha valami történne veled... - harapja el a mondat másik felét.
- Ezt meg hogy érted? - ráncolom össze a homlokomat.
- Sehogy, sehogy... - Cristináék irányából nagy nevetés hallatszik, úgy hogy csatlakozunk hozzájuk.
- Rendben, akkor mondom mi a helyzet. Én elmegyek fáért, Cristina velem jön, Franco elmegy húsért és vízért, addig Julio vigyáz Isabelre és a kupacra - adja ki az utasítást Carlos.
- Hé! Nem kell rám vigyázni! - mordulok fel, de Carlost nem tudom meggyőzni.
Cristina, küld felém egy kacsintást.
- Legalább közelebb kerülsz hozzá - mondja vigyorogva, mire lesütöm a szememet.
- Ó, fogd már be! - vörösödök el azonnal. Nem tudom miért, de az egész arcom rákvörös lesz.
- Mi az nem akarsz ebből? - mutat végig magán, mire elnevetem magamat.
Cristina és Carlos elmegy a dzsungel felé, szegény Franco pedig magányosan baktat az óceánhoz. Úgy látszik, egyedül maradtam Julioval. És ez nem csak nekem szúrt szemet.
- Lássuk csak, ketten maradtunk, nincs itt senki, a bőségszarunál vagyunk, ahova nem lát be senki, sötét van, és ha jól tudom hangszigetelt! Mit is lehetne itt csinálni... - mélázik el, mire én szemrebbenés nélkül bámulok rá. Ezt azért ő se gondolta komolyan?
- Inkább keressünk jó táborhelyet - terelem el a szót.
- De hát a szaru az jó nem? - kérdezi, mire én eszméletlen ostobánsk érzem magam. Hát persze hogy jó a szaru. Csak annyira tehetetlen vagyok, hogy nem adtak ki nekünk semmi konkrét feladatot, hogy nem tudok mit kezdeni magammal.
- Igen, persze jó... - motyogom, miközben érzem, hogy ég az arcom.
- De felőlem megnézhetjük mi van a bokrokon túl! - mutat a dzsungelre. Próbálom meg nem hallottnak tettetni a szavait, ezért elindulok a szaruhoz. Cristina és Carlos, jó munkát végeztek, hisz a cuccokat berakták a szaru belsejébe. Letelepedek a szaru belsejébe az egyik falnak dőlve, miközben a kupacot nézem. Természetesen, Julio is jön utánam.
- Na de, Józsi, ne csináld ezt - ül le mellém a porba.
- Ne hívj így - ölelem körül a térdeimet a kezeimmel. Ő elmosolyodik.
- Na de, Isabel, ne csináld ezt - javítja ki az előbbi mondatát.
- Mit ne csináljak? - nézek rá összezavarodott arcképpel.
- Tudom hogy bejövök neked, ne álltasd magad - kacsint rám "kacéran". Nincs túl sok kedvem az ő baromságaihoz.
- Csak is - bólintok miközben a kupacot bámulom. Túlságosan is fel vagyok tölte adrenalinnak ahhoz, hogy egy helyben üljek.
- Tudom, hogy magadénak akarsz - húzza tovább az agyamat.
- Ez életem célja - merengek még mindig arra a fránya kupacra.
- Isabel, mi baj van? Nem lehet téged semmivel feldobni. Mit akarsz? Mit csináljunk? - lassan ráemelem a tekintetemet. Julio ébenfekete szemében, izgatottság csillog. Megvonom a vállam. - Mit szólnál ahhoz, hogy ha elmennénk úszni? Persze alsóneműben - kacsint rám, mire én csak felmordulok.
- Julio! Nincs kevem a perverzségedhez - fúrom bele a tekintetemet az övébe.
- Na de tényleg! Unatkozom...
- Akkor unatkozz máshol - túrok bele a hajamba.
- Ha unatkozol, tudok megoldást - nyúl a nadrágjáért, mire én eltakarom a szememet. Még is mit képzel ez magáról?
- Ahj, hagyd abba - szólok rá mérgesen. - Tudod mit? Akkor játszunk így! Tudod Julio, annyira szexi vagy, hogy a jelenlétedben Fionává válok - veszel elő egy hajtincsemet. Julio csak röhögve figyel. - És tudod mit? Olyannyira dögös vagy, nem bírom megállni! Majd ledobom a ruháimat... - lököm hátra a hajamat, mikösben Julio vigyorog mint a tejbetök. Még csak most veszem észre, hogy Cristináék megjöttek, és itt állnak a szarunál. Jaj, kínos.
- Ez gyors volt - néz rám Cristina, és már el is röhögi magát.
- Mi? Neeeeeem... - kezdek szabadkozásba, de hiába. Julio Carlosnak kezd el mesélni, higy miket mondtan itt az előbb. Ne már! Ezt nem hiszem el! Csak én tudom lejáratni magamat? A kezembe temetem az arcomat, ne lássák hogy mennyire kivörösödtem. Cristináék is letelepednek hozzánk.
- Meggyújtjuk a tüzet? - kérdezi Cristina, mire vad bólogatásba kezdek.
A fiúk segítségével megrakjuk a tüzet, a szaru elejébe - hogy lássuk a cuccainkat - és szembe az óceánnal. Leülünk a ropogós tűz elé, és beszélgetni kezdünk. Cristina beül Carlos ölébe - de cukik - Franco inkább elmegy aludni, Julio pedig megint jön boldogítani. A tűz átjárja a testemet, ezzel némileg felmelegítve, de azért még fázok. Carlos és Cristina boldogsága undorító. Hogy tudják ennyire szeretni egymást? És én miért vagyok egyedül?
- Annyira cukik - suttogom Julionak, aki a párosra néz.
- Nem akarok hányni - mondja tök komolyan, de elröhögöm magam.
- Na, ne mondj ilyet! Ahogy egymásra néznek, ahogy ölelik egymást... Úristen, de egyedül vagyok - nevetek bele az éjszakába, ahogy Julio is. A bőröm libabőrössé válik. Gratula Isabel, kijöttél egy szál pólóban mínusz kétezer fokba. Julio ezt látva leveszi a kabátját és átnyújtja nekem. Mivel semmi kedvem felállni, hogy elmenjek az enyémért, elfogadom tőle. Belebújok a hófehér bundás dzsekibe, amitől már teljesen más.
- Ott vagyok neked én - húzza ki magát a "lovag".
- Nem, te Arabellához illesz - nem tudom miért tettem ezt, de csupán kiszaladt a számból. De már nem tudom visszaszívni, már kimondtam. Julio közelebb húzódik.
- Mit mondtál? - kérdezi.
- Semmit. Csak azt, hogy te Arabellához illesz. Ezt még a vak is látja - sóhajtok fel fáradtan. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Fel veszek egy faágat ami kiesett a tűzrakásból, és rajzolgatni kezdek a földbe.
- Szép kavics - jegyzi meg Julio a rajzomat nézve. Abbahgyom a firkálgatást a műmre nézek.
- Ez egy katicabogár - hiába, sose tudtam rajzolni. Julio felnevet, és a "kavicsot" kezdi el tanulmányozni.
- Meg ott van neked ez kavics is - mosolyog rám a srác, amitől furcsa bizsergés fut végig rajtam.
- Kösz. "Carlosnak ott van Cristina". "Julionak ott van Arabella". "Isabelnek ott van a furcsakavicsamiegykaticabogárelviekben". Hm. Nem túl korrekt - játszom el a sértődöttet.
- "Francesco pedig csendben figyel" - mondja, mire kitör mindkettőnkből a nevetés.
- Szegénykém - komolyodok el. Szegény Franco. Ebben a pillanatban felcsendül a himnusz. Először az egyiptomi lány arcképe villan fel. Az arca alatt még ott van a neve, az országa, és hogy ki ölte meg. Őt követi a francia lány. Ahogy a zöld szemű lányt nèzem, a gyomrom összemegy. Én...és megpillantom az arénát. Kár volt, ugyanis szinte fulldogolni kezdek. Sivatag. Amit legelősször észre veszek az a sivatag. A száraz, aranyló homokos sivatag, mely oly sokszor jelent meg az álmomban. Ne... Ne! Ezek gondolat olvasók?! Vagy hogy találták ki, hogy utálom ezt a terepet?! Ha jól emlékszem senkinek sem mondtam el. Akkor meg? Vagy direkt, vagy véletlen lehet a tettes. Bár inkább a véletlen a valószínű. Sivatag. Te jó ég! Ha így folytatom, akkor ájultan zúgok le a fémlapról, és hát az nem tenne valami jót.
Szembe velem, - a sivatagnál - Cho, Niels, a cérna vékony egyiptomi lány és ha jól látom a magyar fiú. Niels megdöbbenve néz rám. Vagy is inkább mögém. Egy hatalmas nagy hegység láncolat magasodik felém, melynek csúcsai fehérek a hótól. Olyan magas, hogy ha felnézek rá elszédülök. A hegy és köztem van egy síkságos terep, de ott is néhol felbukkan egy-egy kisebb kő.
Elnézek oldalra. Én vagyok középen, jobbra is és balra is két-két kiválasztott áll. Jobbra közvetlenül mellettem Fiona áll. Összeakad vele a tekintetem. Ő a rémült arckifejezését az eszelős veszi fel, úgy méreget. Tátogok neki egy "próbálj megölni ha tudsz"-ot. Erre ő csak fogcsikorgatva válaszol "sikerülni fog". Mellette jobbra, a cingár egyiptomi srác áll, balra mellettem az amcsi fiú, mellette pedog az orosz csávó.
Jobban körülnézek, és ekkor látom meg. Az aréna kör alakú, öt cikkre van részletezve. Én a hegyes cikkben állok. Velem szemben a sivatagi. Jobbra tőlem az óceáni, - ahol Cristina áll - mellette jobbra az erdős, - ahol Carlos, Arabella, és Franco van - mellette jobbra ugye a sivatagi, mellette jobbra, nekem balra pedig a jeges - hol Julio várakozik. A szövetségeseimnek jelzem, hogy a bőségszarunál találkozunk. Arabellával is összeakad a szemem. Biccentek neki mosolyogva.
A bőségszarura nézek. A hatalmas nagy bronz szaru körül fegyverek és táskák csillognak. Nekem még is a kések ami a szaru belsejében találhatók, azok szúrnak szemet. Meg kell szereznem!
A szaru tetején egy kivetító számol vissza hatvan másodpercről. Most jelenleg a húsznál tart. A szaru, nincs annyira közel, de azért messze sincs. A sivatagra nézek, mire eszembe jut az álom. Amikor szomjasan kúszok a homokban, észreveszek egy oázist, ami nem is létezik, majd elájulok. Nem tudom egyszerűen levenni a tekintetemet a sivatagról. Az emlék csak úgy áthasít az emlékezetemen. Mire feleszmélek, az már a gong, ami a viadal kezdetét jelzi. Először fel sem fogom mi történik, csak mikor Fiona kezd el futni felém. Én is rohanni kezdek a szaruhoz. Meg kell szereznem a késeket! Fiona utánam lohol, miközben pár kiválasztott tör rám. Kikerülök egy halottat és elsőként érek a szaru belsejébe. Oldalra pillantok, és látom ahogy Cristina fut felém. A késekre nézek, de már egy se volt ott. Mi a... Valaki rárakja a kezét a vállamra. Megfordulok, és farkasszemet nézek Niels fekete szemével. A kezében a késekkel. Az én késeimmel. Nem akarom megölni a fiút. Már csak a húga miatt sem. Átnyújt nekem három darabot, megköszönni sincs időm már is elrohan. Gyorsan felkapok még egy kardot is. Kirohanok a szaruból. Futok, nem is tudom hova. Egy meleg testhez csapódok. Rögtön eltaknyolok. Egy kiválasztott az, ha jól emlékszem az amerikai fiú az. Fel fogni sincs időm, már is reflex szerűen szúrom belé a késemet. Ezt nem hiszem el... Megöltem! Úristen... Felpattanok és visszafele kezdek futni a szaru felé. Sajnálatos módon megint belebotlok valakibe. Ezúttal a francia lányba. Felkapom a kezembe a kést, de a lány leteper alá a földre. Bever egyet az állkapocsomba, amitől égető fájdalom járja át a testemet. Beletérdelek a hasába, aminek segítségével magam alá gyűröm. A balkezembe veszem az egyik késemet, és lecsapok a lányra. Sajna túl jók a reflexei, így elkapja a csuklómat, kiveszi a kést és eldobja. Nem tudom hova eshetett. A kezével próbálja kitörni a nyakamat, de nem hagyom. Felkapom a kardot, és pont a szívébe szúrom. Fáradtan felnyögve állok fel. Kiveszem a halott lányból a kardot és elindulok Cristina felé. Közben persze a halott lány vérétől vörös kardot némileg letisztítom a pólómmal, ami már most csurom vér. Már teljesen kiürült itt a szarunál minden. Már csak én, Cristina, Julio, Carlos és Franco vagyunk itt.
- Szia! - lépek a lány mellé, miközben még mindig a pólómat vizslatom.
- Jól vagy? - kérdezi tőlem.
- Öhm, igen persze - mosolygok rá kedvesen. - Te hogy vagy? - érdekes kérdés.
- Megvagyok - válaszolja.
- Akkor oké - sóhajtok fel megkönnyebbülten. - Veled meg mi történt? - pillantok Carlosra, aki épp most jön ide mellénk. Biceg, és egy vérző seb van az arcán.
- A magyar fiú, az volt - veti ide félvállról. Cristina rögtön segítőkészen odalép a fiúhoz.
- Ezt le kéne fertötleníteni - mondja és elhúzza a fiútm Oh, értem! A szerelmespár egyedül akar lenni.
- Hát, akkor én... izé... majd megkeresem Juliot - motyogom. Körbenézek, de sehol sem látom a fiút. Hát ez meg hova tűnt? Megigazítom a kis táskát magamon, és elindulok az erdő felé. Na és Franco? Hol vannak? Belépek a sűrű dzsungelbe, és keresni kezdem a fiúkat. Az erdő nem az a szokványos erdő ami nálunk is megtalálható, hanem olyan ami Brazíliában van, esőerdő.
- Isabel? - kérdezi egy hang mögülem. Megmarkolom a kardot és egy határozott mozdulattal magam elé szegezve fordulok meg. - Ho hó!
Julio meglepetten veszi el a kardot, majd adja vissza. Megkönnyebbülten harapom be az alsó ajkamat.
- Megsebesültél? - kéardezi aggódva a pólómra nézve.
- Nem, viszont a francia lány rendesen behúzott nekem - mutatom a sajgó államat. Ő megfogja a két kezébe az arcomat, és végigsimít az államon. A keze megáll, és belenéz az ébenfekete szemével az enyémbe.
- Minden szép és jó, de a szerelmeskedésre nem az aréna a legromantikusabb hely - jelenik meg Franco is. Julio elengedi az arcomat, és megköszörüli a torkát.
- Menjünk vissza - süti le a szemét.
A szarunál, már nincsenek ott a halottak. Carlos és Cristina épp a táskákat nézik át. Mikor megpillantanak minket, Cristina futni kezd felénk.
- Francesco! - kiabálja és idepattan a fiúhoz. Carlos is fut felénk, majd mikor ideér hozzánk, felkap a vállába, és megpörget.
- Túl sokáig voltál el! Mégegyszer ilyet csinálsz... Nagyon aggódtam - végre lerak a földre, majd odasiet Cristinához.
- De tényleg - lép elém Julio.
- Mi tényleg? - kérdezek vissza értetlenül.
- Ha valami történne veled... - harapja el a mondat másik felét.
- Ezt meg hogy érted? - ráncolom össze a homlokomat.
- Sehogy, sehogy... - Cristináék irányából nagy nevetés hallatszik, úgy hogy csatlakozunk hozzájuk.
- Rendben, akkor mondom mi a helyzet. Én elmegyek fáért, Cristina velem jön, Franco elmegy húsért és vízért, addig Julio vigyáz Isabelre és a kupacra - adja ki az utasítást Carlos.
- Hé! Nem kell rám vigyázni! - mordulok fel, de Carlost nem tudom meggyőzni.
Cristina, küld felém egy kacsintást.
- Legalább közelebb kerülsz hozzá - mondja vigyorogva, mire lesütöm a szememet.
- Ó, fogd már be! - vörösödök el azonnal. Nem tudom miért, de az egész arcom rákvörös lesz.
- Mi az nem akarsz ebből? - mutat végig magán, mire elnevetem magamat.
Cristina és Carlos elmegy a dzsungel felé, szegény Franco pedig magányosan baktat az óceánhoz. Úgy látszik, egyedül maradtam Julioval. És ez nem csak nekem szúrt szemet.
- Lássuk csak, ketten maradtunk, nincs itt senki, a bőségszarunál vagyunk, ahova nem lát be senki, sötét van, és ha jól tudom hangszigetelt! Mit is lehetne itt csinálni... - mélázik el, mire én szemrebbenés nélkül bámulok rá. Ezt azért ő se gondolta komolyan?
- Inkább keressünk jó táborhelyet - terelem el a szót.
- De hát a szaru az jó nem? - kérdezi, mire én eszméletlen ostobánsk érzem magam. Hát persze hogy jó a szaru. Csak annyira tehetetlen vagyok, hogy nem adtak ki nekünk semmi konkrét feladatot, hogy nem tudok mit kezdeni magammal.
- Igen, persze jó... - motyogom, miközben érzem, hogy ég az arcom.
- De felőlem megnézhetjük mi van a bokrokon túl! - mutat a dzsungelre. Próbálom meg nem hallottnak tettetni a szavait, ezért elindulok a szaruhoz. Cristina és Carlos, jó munkát végeztek, hisz a cuccokat berakták a szaru belsejébe. Letelepedek a szaru belsejébe az egyik falnak dőlve, miközben a kupacot nézem. Természetesen, Julio is jön utánam.
- Na de, Józsi, ne csináld ezt - ül le mellém a porba.
- Ne hívj így - ölelem körül a térdeimet a kezeimmel. Ő elmosolyodik.
- Na de, Isabel, ne csináld ezt - javítja ki az előbbi mondatát.
- Mit ne csináljak? - nézek rá összezavarodott arcképpel.
- Tudom hogy bejövök neked, ne álltasd magad - kacsint rám "kacéran". Nincs túl sok kedvem az ő baromságaihoz.
- Csak is - bólintok miközben a kupacot bámulom. Túlságosan is fel vagyok tölte adrenalinnak ahhoz, hogy egy helyben üljek.
- Tudom, hogy magadénak akarsz - húzza tovább az agyamat.
- Ez életem célja - merengek még mindig arra a fránya kupacra.
- Isabel, mi baj van? Nem lehet téged semmivel feldobni. Mit akarsz? Mit csináljunk? - lassan ráemelem a tekintetemet. Julio ébenfekete szemében, izgatottság csillog. Megvonom a vállam. - Mit szólnál ahhoz, hogy ha elmennénk úszni? Persze alsóneműben - kacsint rám, mire én csak felmordulok.
- Julio! Nincs kevem a perverzségedhez - fúrom bele a tekintetemet az övébe.
- Na de tényleg! Unatkozom...
- Akkor unatkozz máshol - túrok bele a hajamba.
- Ha unatkozol, tudok megoldást - nyúl a nadrágjáért, mire én eltakarom a szememet. Még is mit képzel ez magáról?
- Ahj, hagyd abba - szólok rá mérgesen. - Tudod mit? Akkor játszunk így! Tudod Julio, annyira szexi vagy, hogy a jelenlétedben Fionává válok - veszel elő egy hajtincsemet. Julio csak röhögve figyel. - És tudod mit? Olyannyira dögös vagy, nem bírom megállni! Majd ledobom a ruháimat... - lököm hátra a hajamat, mikösben Julio vigyorog mint a tejbetök. Még csak most veszem észre, hogy Cristináék megjöttek, és itt állnak a szarunál. Jaj, kínos.
- Ez gyors volt - néz rám Cristina, és már el is röhögi magát.
- Mi? Neeeeeem... - kezdek szabadkozásba, de hiába. Julio Carlosnak kezd el mesélni, higy miket mondtan itt az előbb. Ne már! Ezt nem hiszem el! Csak én tudom lejáratni magamat? A kezembe temetem az arcomat, ne lássák hogy mennyire kivörösödtem. Cristináék is letelepednek hozzánk.
- Meggyújtjuk a tüzet? - kérdezi Cristina, mire vad bólogatásba kezdek.
A fiúk segítségével megrakjuk a tüzet, a szaru elejébe - hogy lássuk a cuccainkat - és szembe az óceánnal. Leülünk a ropogós tűz elé, és beszélgetni kezdünk. Cristina beül Carlos ölébe - de cukik - Franco inkább elmegy aludni, Julio pedig megint jön boldogítani. A tűz átjárja a testemet, ezzel némileg felmelegítve, de azért még fázok. Carlos és Cristina boldogsága undorító. Hogy tudják ennyire szeretni egymást? És én miért vagyok egyedül?
- Annyira cukik - suttogom Julionak, aki a párosra néz.
- Nem akarok hányni - mondja tök komolyan, de elröhögöm magam.
- Na, ne mondj ilyet! Ahogy egymásra néznek, ahogy ölelik egymást... Úristen, de egyedül vagyok - nevetek bele az éjszakába, ahogy Julio is. A bőröm libabőrössé válik. Gratula Isabel, kijöttél egy szál pólóban mínusz kétezer fokba. Julio ezt látva leveszi a kabátját és átnyújtja nekem. Mivel semmi kedvem felállni, hogy elmenjek az enyémért, elfogadom tőle. Belebújok a hófehér bundás dzsekibe, amitől már teljesen más.
- Ott vagyok neked én - húzza ki magát a "lovag".
- Nem, te Arabellához illesz - nem tudom miért tettem ezt, de csupán kiszaladt a számból. De már nem tudom visszaszívni, már kimondtam. Julio közelebb húzódik.
- Mit mondtál? - kérdezi.
- Semmit. Csak azt, hogy te Arabellához illesz. Ezt még a vak is látja - sóhajtok fel fáradtan. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Fel veszek egy faágat ami kiesett a tűzrakásból, és rajzolgatni kezdek a földbe.
- Szép kavics - jegyzi meg Julio a rajzomat nézve. Abbahagyom a firkálgatást a műmre nézek.
- Ez egy katicabogár - hiába, sose tudtam rajzolni. Julio felnevet, és a "kavicsot" kezdi el tanulmányozni.
- Meg ott van neked ez kavics is - mosolyog rám a srác, amitől furcsa bizsergés fut végig rajtam.
- Kösz. "Carlosnak ott van Cristina". "Julionak ott van Arabella". "Isabelnek ott van a furcsakavicsamiegykaticabogárelviekben". Hm. Nem túl korrekt - játszom el a sértődöttet.
- "Francesco pedig csendben figyel" - mondja, mire kitör mindkettőnkből a nevetés.
- Szegénykém - komolyodok el. Szegény Franco. Ebben a pillanatban felcsendül a himnusz. Először az egyiptomi lány arcképe villan fel. Az arca alatt még ott van a neve, az országa, és hogy ki ölte meg. Ezután a francia lány jön. Ahogy a zöld szemű lányt nézem, összerándul a gyomrom. Én öltem meg. Én vagyok a gyilkosa. Ott van a képe alatt, a neve. René. Alatta pedig az én nevem, mint a gyilkosa. Szuper. Julio rám néz, és megfogja a kezem erősítőnek. Rámosolygok, mire vonásai meglágyulnak. A lányt felváltja Cho. Olyan hihetetlen, hogy meghalt. Oké, tudtam hogy nem fog sokáig élni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meghal. Meg eleve. Ki olyan elvetemült, hogy képes megölni szegény lányt? Jah, Julio. A fiúra sandítok, aki rezzenéstelen arccal néz a lányra. Lehet, hogy nem mutatja, de biztos hogy rosszul esik neki ránéznie annak a lánynak a képére akit megölt. Őt a magyar fiú váltja fel. Carlos megköszörüli a torkát. Ő volt az akivel leállt verekedni. Tényleg jó erőben volt a srác. Ha jól látom Levente volt a fiú neve. A következő német fiú. Őt Niels ölte meg. Miután vége van vetítésnek, csendben ülünk. Tíz. Tizen haltak meg. És Fiona meg Arabella még él. Az egyiknek örülök, a másiknak viszont annyira nem. Cristina feláll és befekszik a hálózsákjába. Úgy látszik, kint fogunk aludni. Carlos egy ideig csak Cristina nyugvó arcát figyeli, majd felpattan és befekszik a lány mellé. De cukiiiiiiiiiiiik. De tényleg. Ha nem az arénában lennénk, biztos hogy összejönnének. Mindenesetre én szurkolok nekik. Ásítok egy hatalmasat.- Szia! - lépek a lány mellé, miközben még mindig a pólómat vizslatom.
- Jól vagy? - kérdezi tőlem.
- Öhm, igen persze - mosolygok rá kedvesen. - Te hogy vagy? - érdekes kérdés.
- Megvagyok - válaszolja.
- Akkor oké - sóhajtok fel megkönnyebbülten. - Veled meg mi történt? - pillantok Carlosra, aki épp most jön ide mellénk. Biceg, és egy vérző seb van az arcán.
- A magyar fiú, az volt - veti ide félvállról. Cristina rögtön segítőkészen odalép a fiúhoz.
- Ezt le kéne fertötleníteni - mondja és elhúzza a fiútm Oh, értem! A szerelmespár egyedül akar lenni.
- Hát, akkor én... izé... majd megkeresem Juliot - motyogom. Körbenézek, de sehol sem látom a fiút. Hát ez meg hova tűnt? Megigazítom a kis táskát magamon, és elindulok az erdő felé. Na és Franco? Hol vannak? Belépek a sűrű dzsungelbe, és keresni kezdem a fiúkat. Az erdő nem az a szokványos erdő ami nálunk is megtalálható, hanem olyan ami Brazíliában van, esőerdő.
- Isabel? - kérdezi egy hang mögülem. Megmarkolom a kardot és egy határozott mozdulattal magam elé szegezve fordulok meg. - Ho hó!
Julio meglepetten veszi el a kardot, majd adja vissza. Megkönnyebbülten harapom be az alsó ajkamat.
- Megsebesültél? - kéardezi aggódva a pólómra nézve.
- Nem, viszont a francia lány rendesen behúzott nekem - mutatom a sajgó államat. Ő megfogja a két kezébe az arcomat, és végigsimít az államon. A keze megáll, és belenéz az ébenfekete szemével az enyémbe.
- Minden szép és jó, de a szerelmeskedésre nem az aréna a legromantikusabb hely - jelenik meg Franco is. Julio elengedi az arcomat, és megköszörüli a torkát.
- Menjünk vissza - süti le a szemét.
A szarunál, már nincsenek ott a halottak. Carlos és Cristina épp a táskákat nézik át. Mikor megpillantanak minket, Cristina futni kezd felénk.
- Francesco! - kiabálja és idepattan a fiúhoz. Carlos is fut felénk, majd mikor ideér hozzánk, felkap a vállába, és megpörget.
- Túl sokáig voltál el! Mégegyszer ilyet csinálsz... Nagyon aggódtam - végre lerak a földre, majd odasiet Cristinához.
- De tényleg - lép elém Julio.
- Mi tényleg? - kérdezek vissza értetlenül.
- Ha valami történne veled... - harapja el a mondat másik felét.
- Ezt meg hogy érted? - ráncolom össze a homlokomat.
- Sehogy, sehogy... - Cristináék irányából nagy nevetés hallatszik, úgy hogy csatlakozunk hozzájuk.
- Rendben, akkor mondom mi a helyzet. Én elmegyek fáért, Cristina velem jön, Franco elmegy húsért és vízért, addig Julio vigyáz Isabelre és a kupacra - adja ki az utasítást Carlos.
- Hé! Nem kell rám vigyázni! - mordulok fel, de Carlost nem tudom meggyőzni.
Cristina, küld felém egy kacsintást.
- Legalább közelebb kerülsz hozzá - mondja vigyorogva, mire lesütöm a szememet.
- Ó, fogd már be! - vörösödök el azonnal. Nem tudom miért, de az egész arcom rákvörös lesz.
- Mi az nem akarsz ebből? - mutat végig magán, mire elnevetem magamat.
Cristina és Carlos elmegy a dzsungel felé, szegény Franco pedig magányosan baktat az óceánhoz. Úgy látszik, egyedül maradtam Julioval. És ez nem csak nekem szúrt szemet.
- Lássuk csak, ketten maradtunk, nincs itt senki, a bőségszarunál vagyunk, ahova nem lát be senki, sötét van, és ha jól tudom hangszigetelt! Mit is lehetne itt csinálni... - mélázik el, mire én szemrebbenés nélkül bámulok rá. Ezt azért ő se gondolta komolyan?
- Inkább keressünk jó táborhelyet - terelem el a szót.
- De hát a szaru az jó nem? - kérdezi, mire én eszméletlen ostobánsk érzem magam. Hát persze hogy jó a szaru. Csak annyira tehetetlen vagyok, hogy nem adtak ki nekünk semmi konkrét feladatot, hogy nem tudok mit kezdeni magammal.
- Igen, persze jó... - motyogom, miközben érzem, hogy ég az arcom.
- De felőlem megnézhetjük mi van a bokrokon túl! - mutat a dzsungelre. Próbálom meg nem hallottnak tettetni a szavait, ezért elindulok a szaruhoz. Cristina és Carlos, jó munkát végeztek, hisz a cuccokat berakták a szaru belsejébe. Letelepedek a szaru belsejébe az egyik falnak dőlve, miközben a kupacot nézem. Természetesen, Julio is jön utánam.
- Na de, Józsi, ne csináld ezt - ül le mellém a porba.
- Ne hívj így - ölelem körül a térdeimet a kezeimmel. Ő elmosolyodik.
- Na de, Isabel, ne csináld ezt - javítja ki az előbbi mondatát.
- Mit ne csináljak? - nézek rá összezavarodott arcképpel.
- Tudom hogy bejövök neked, ne álltasd magad - kacsint rám "kacéran". Nincs túl sok kedvem az ő baromságaihoz.
- Csak is - bólintok miközben a kupacot bámulom. Túlságosan is fel vagyok tölte adrenalinnak ahhoz, hogy egy helyben üljek.
- Tudom, hogy magadénak akarsz - húzza tovább az agyamat.
- Ez életem célja - merengek még mindig arra a fránya kupacra.
- Isabel, mi baj van? Nem lehet téged semmivel feldobni. Mit akarsz? Mit csináljunk? - lassan ráemelem a tekintetemet. Julio ébenfekete szemében, izgatottság csillog. Megvonom a vállam. - Mit szólnál ahhoz, hogy ha elmennénk úszni? Persze alsóneműben - kacsint rám, mire én csak felmordulok.
- Julio! Nincs kevem a perverzségedhez - fúrom bele a tekintetemet az övébe.
- Na de tényleg! Unatkozom...
- Akkor unatkozz máshol - túrok bele a hajamba.
- Ha unatkozol, tudok megoldást - nyúl a nadrágjáért, mire én eltakarom a szememet. Még is mit képzel ez magáról?
- Ahj, hagyd abba - szólok rá mérgesen. - Tudod mit? Akkor játszunk így! Tudod Julio, annyira szexi vagy, hogy a jelenlétedben Fionává válok - veszel elő egy hajtincsemet. Julio csak röhögve figyel. - És tudod mit? Olyannyira dögös vagy, nem bírom megállni! Majd ledobom a ruháimat... - lököm hátra a hajamat, mikösben Julio vigyorog mint a tejbetök. Még csak most veszem észre, hogy Cristináék megjöttek, és itt állnak a szarunál. Jaj, kínos.
- Ez gyors volt - néz rám Cristina, és már el is röhögi magát.
- Mi? Neeeeeem... - kezdek szabadkozásba, de hiába. Julio Carlosnak kezd el mesélni, higy miket mondtan itt az előbb. Ne már! Ezt nem hiszem el! Csak én tudom lejáratni magamat? A kezembe temetem az arcomat, ne lássák hogy mennyire kivörösödtem. Cristináék is letelepednek hozzánk.
- Meggyújtjuk a tüzet? - kérdezi Cristina, mire vad bólogatásba kezdek.
A fiúk segítségével megrakjuk a tüzet, a szaru elejébe - hogy lássuk a cuccainkat - és szembe az óceánnal. Leülünk a ropogós tűz elé, és beszélgetni kezdünk. Cristina beül Carlos ölébe - de cukik - Franco inkább elmegy aludni, Julio pedig megint jön boldogítani. A tűz átjárja a testemet, ezzel némileg felmelegítve, de azért még fázok. Carlos és Cristina boldogsága undorító. Hogy tudják ennyire szeretni egymást? És én miért vagyok egyedül?
- Annyira cukik - suttogom Julionak, aki a párosra néz.
- Nem akarok hányni - mondja tök komolyan, de elröhögöm magam.
- Na, ne mondj ilyet! Ahogy egymásra néznek, ahogy ölelik egymást... Úristen, de egyedül vagyok - nevetek bele az éjszakába, ahogy Julio is. A bőröm libabőrössé válik. Gratula Isabel, kijöttél egy szál pólóban mínusz kétezer fokba. Julio ezt látva leveszi a kabátját és átnyújtja nekem. Mivel semmi kedvem felállni, hogy elmenjek az enyémért, elfogadom tőle. Belebújok a hófehér bundás dzsekibe, amitől már teljesen más.
- Ott vagyok neked én - húzza ki magát a "lovag".
- Nem, te Arabellához illesz - nem tudom miért tettem ezt, de csupán kiszaladt a számból. De már nem tudom visszaszívni, már kimondtam. Julio közelebb húzódik.
- Mit mondtál? - kérdezi.
- Semmit. Csak azt, hogy te Arabellához illesz. Ezt még a vak is látja - sóhajtok fel fáradtan. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Fel veszek egy faágat ami kiesett a tűzrakásból, és rajzolgatni kezdek a földbe.
- Szép kavics - jegyzi meg Julio a rajzomat nézve. Abbahagyom a firkálgatást a műmre nézek.
- Ez egy katicabogár - hiába, sose tudtam rajzolni. Julio felnevet, és a "kavicsot" kezdi el tanulmányozni.
- Meg ott van neked ez kavics is - mosolyog rám a srác, amitől furcsa bizsergés fut végig rajtam.
- Kösz. "Carlosnak ott van Cristina". "Julionak ott van Arabella". "Isabelnek ott van a furcsakavicsamiegykaticabogárelviekben". Hm. Nem túl korrekt - játszom el a sértődöttet.
- "Francesco pedig csendben figyel" - mondja, mire kitör mindkettőnkből a nevetés.
- Rendben, alvás - áll fel Julio, miközben a kezemet fogja. Furcsa, de jó érzés a meleg kezét fogni... Megrázom a fejemet, mint ha csak kiakarnám űzni ezt a gondolatot. Nem tudom mi üthetett belém.
Felállok, kiveszem a kezemet a kezéből, és előveszem a hálózsákomat. Belebújok, és lehunyom a szememet. Hallom ahogy Julio is letelepedik. Kinyitom a szememet, és Julioval találom szembe magam. Lehunyt szemmel fekszik mellettem - talán kicsit túl közel is. Nézem ahogy lassan veszi a levegőt. Ahogy a mellkasa fel-alá süllyed. A baloldalán fekszik úgy, hogy a teste felém fordul. Elaludt.
- Jó éjszakát, Julio - motyogom, mintha csak hallaná. De tudom, hogy nincs így. Elnézek felette, ahol az óceán hullámzik. Kár, hogy ilyen szép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése