#19 - Isabel

 Nevetve, és boldogan indulunk vissza. Ám valami nem hagy nyugodni. Az ég igaz, derűs, de ez nem jelenthet jót. Valami történni fog. Valami rossz. De ez csak egy butuska elmélet. Na jó, annyira talán nem is butuska, tekintve, hogy az Arénában vagyunk, ahol minden megtörténhet.
 Cristina már vár ránk. Látszólag nagyon feszült, mintha történt volna valami, amíg mi nem voltunk itt. Közelebb sétálunk, Carlos közelebb akar menni a lányhoz, aki a földre szegezi a tekintetét. A brazilok is csatlakoznak hozzánk. Ajjaj. Valmi történt, biztos. Valami rossz. Ez Carlosnak is feltűnik, ezért összepréselt ajkakkal figyeli az olasz lányt. Végül, Cristina nyel egyet, és szóra nyitja száját.

- Kilépek  a szövetségből - El se akarom hinni, hogy ezt mondta. De komoly tekintetét látva rádöbbenek, hogy nem hazudik. Kilép. Ki akar lépni. Megrázom a fejemet, és csak reménykedek, hogy csak beképzeltem, amit mondott. De hiába próbálom magam ebbe a hitbe ringatni, Carlos nem hagyja.

- Na ne hülyéskedj! - ajjaj. A tekintete látszólag nyugodt, de én már ismerem őt. Percek kérdése, és elpattan valami ott bent, a fejében.

- Nem hülyéskedek - hajtja le a fejét Cristina. Ideje nekem is közbe szólnom. Nem szabad elmennie. 

- Cristina, kérlek, ne csináld ezt - fogom meg Carlos kezét, hogy lecsillapítsam, mivel egyre idegesebben lép előre.

- Jaj, Cri! Most mondhatnám, hogy nem kell miattam kilépned, de... - vonja meg a vállát Ara, de nem fejezi be, ugyanis a fiúk gyilkos pillantást vetnek rá. Hihetetlen a csaj! Még most is viccelődik!

- Cristina, nem szállhatsz ki! - oltári nagy baromság, amit csinál. Mégis mi ütött belé? Meghülyült? 

- Nincs kedvem a hülye játékaidhoz, Arabella - mondja előbb szánakozva Arának Cri, majd a dühöngő Carlosra néz. - Ez nem rajtad múlik.

- De, de igenis rajtam múlik! - ordítja Carlos úgy, hogy én se tudom lefogni. Mélyen belenézek méregzöld szemeibe. Szinte képtelenség, hogy a hangulatváltozásokra hogy változik a szemszíne!

- Még egy indok, hogy eltűnj végre! Akár indulhatsz is! - nem tudom miért, de kezdenek irritálni Arabella beszólásai. Miért kell pont most kakaskodnia? Talán meg akarja őrizni a becsületét...

- Fogd már be a szád! - emeli fel a hangját Cristina is. Valami szinte biztos, hogy történt. Magától nem juthatott ilyen az eszébe! - Egyedül jobban boldogulok. - aha persze, és azt hiszi, ezt beveszem?

- Egyáltalán miért akarsz elmenni? - kérdezi Julio. - Történt valami, amíg vadásztunk?

 A fiúra nézek, aki szintén nem ért semmit. Alaposan végignézek a fiún. Meggyötört, és több sebe is lett amíg távol volt. Vajon mi történhetett? Rátámadt valaki? Remélem azért jól van... Mi ütött belém?

Julio észreveszi, hogy őt stírölöm, rám néz, elmosolyodik, ezzel kizökkentve engem a bámulásból, és vörösödve figyelem tovább a veszekedést. Mert hogy ez már az. Egy vita, leginkább Carlos és Cristina között. Mert vajon ki más között?

- Nem, nem tudsz! Én tudnék vigyázni rád! Vagy mi a baj? Én? Valami rosszat mondtam? - Carlos csak nem hagyja békén. Mondjuk, meg tudom érteni. Én is neheztelem a választását, nem értem miért csinálja ezt. Eddig azt hittem, hogy tök jól megvagyunk!

- Carlos... Ez egy viadal. Mind ellenfelek vagyunk - mondja kicsit higgadtabban Cristina. Mégis valami olyat tesz, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. Előveszi a fegyverèt. - Csak egy nyerhet.

- Ellenfelek, mi? Eddig nem egészen így viselkedtél! - úgy érzem, Carlos egyre inkább úgy viselkedik, mint egy pszichopata.  De persze én tudom, hogy ő nem ilyen.

- Félreérted az egészet - Cristina hangja megremeg, mintha nehezen beszélne. Bár nem csodálom...

- Ja, mert én semmit sem tudok... Főleg nem rólad - Carlos hangja nyugodtabb, viszont szemrehányóbb. Huh, de nem lennék most Cristina helyében!

- El. Kell. Mennem - taglalja Cristina, de látszik, hogy nem önszántából megy el.

- Tudod mit? Belefáradtam. Menj! - legyint Carlos, mire felháborodottan nézek rá. Én nem hagynám csak úgy elsétálni a szerelmemet. De persze Cristina nem a szerelmem! Nehogy félreértsetek!

- Carlos Barbara Conteras! - szólok rá élesen.

- Ne már, Isabel, megígérted! - tárja szét a karjait, miközben rám emeli kiskutya tekintetét.

- A rohadt életbe, Carlos! Nem én tehetek róla! - most már teljesen elvesztette a fejét Cristina.

- Akkor ki? - Carlos és Cristina veszekedése egyre jobban kezd elfajulni...

- Igazad volt. Tényleg hagyjuk - túr bele idegesen a dús barna hajába Cristina.

- Na jó, ez már tényleg sok! - szól közbe Arabella, akit eddig csak beszólások közepette hallottam. -Szóljatok, ha abbahagytátok a drámázást, és döntöttek! Bocs, de semmi kedvem a nyavajgásaitokhoz! - egyetértek vele. Semmi kedvem sincs a veszekedéseikhez!

-Nekem se! - mordulok fel, mire Cristina meglepetten néz rám. Most biztos úgy érzi, hogy "elárultam". Nem, mintha ő nem ugyanezt tenné velünk.

- Egy előnye van annak, hogy kilépek a szövetségből! - sziszegi a fogai közt Cristina. - Az, hogy elvághatom a torkát ennek a ribancnak! - Arabella látszólag megint beszólna, ha Julio nem állna közéjük.

- Hagyjad már Arát, jól tudod, hogy ez nem is róla szól! A vak is látja, hogy történt valami, amíg elvoltunk. Csak ezt nem akarod elárulni… - nem tudom miért, de ideges leszek amiatt, ahogy bevédi Arabellát... Magamba csípek. Mégis miért gondolok ilyenekre?!

- Igen! - helyeselek bólogatva. – Ha elmondanád, tudnánk segíteni!

- Ennek vége - zárja le a témát Cristina. - Annyia sa.. - jnálja? Ha igen, miért nem mondja tovább?

- Ha most szakítasz vele akkor hivatalosan is egy rossz kurva vagy - alázza porig Ara Cristinát, aki egyre kezd kikészülni a lánytól.

- Ó, pont te beszélsz? - vet egy lenéző pillantást Arára. - Úristen, Julio, hogy bírod?

- Ara jó arc - vonja meg közömbösen a vállát.

- Te pedig hülye... - fröcsögi gúnyosan Cristina.

- Te meg hisztis - száll újra be Carlos. Semmi kedvem sincs a veszekedésekhez!

- Te meg ribanc! - esküszöm beszarok Arától! Minden helyzetet kihasznál, hogy Cristinát oltogassa. És ezt tisztelem. Hogy szinte már nincs is erkölcs benne! De hát a viadalra ez jól jön...
Viszont, Cristina egy olyat mond, amire nem számítok.

 -Ti pedig mind-mind az ellenségeim mostantól - mutat egyesével ránk az olasz lány. Csak ez hiányzott! Egy újabb ellenség!

- Cristina, ne csináld... - döntöm hátra a fejem unottan.

- Jaj Isabel, te ne csináld. Az ő döntése - néha úgy érzem, Arabellával egyre rosszabb a kapcsolatom. Nem tudom miért, de olyan, mintha utálni kezdenénk egymást, és ez gáz. Régebben, mikor náluk aludtunk, kiöntöttük egymásnak a szívünket, most meg...

- Igazad van. Ha menni akarsz, menjél. De mondok valamit: rossz húzás volt, hogy az ellenségeiddé tettél minket! - érzem, ahogy a hangom megkeményedik. Viszont még mindig nem tudom kiheverni, hogy képes ezek után csak úgy itthagyni minket!

- Hát Angell..ha itt hagyod a szövetséget, kicseszett hülye vagy - állapítja meg a tényt Julio. Kicseszett hülye.

- Ne félts Isabel, tudom, kikkel állok szemben - húzza fel az orrát a lány. Kezdek én is bepipulni.

- Biztos? - kérdezem felvont szemöldökkel. - Eddig mi is azt hittük, hogy ismerünk.

Nem szól semmit. Előveszi a pisztolyát, és bekészíti. Húha, most valaki nagyon kemény... 

- Biztos. Jobb lesz, ha vigyáztok. Az a golyó következő célpontja az egyik ellenségem lesz - tudom, hogy nem rám érti. Nem is Carlosra. És Juliora se. Ahogy Cristina a fiúra néz, mintha megijedne valamitől... Mindegy is. Arabellára céloz, ez egyértelmű.

- Most meg kéne, hogy ijedjünk? - még mindig nem értem, hogy lehet valaki ilyen hidegvérű... De komolyan, hogy csinálja?!

- Meg - válaszol, majd futva itt hagy minket.
El se hiszem hogy elment! Pedig biztosra is mentem volna, hogy nem hagy itt minket! Mindenesetre, Carlos meggyötörten tér nyugovóra. Szegénykém. Biztos nagyon rossz lehet neki. Hisz "csak" a szerelme hagyta faképnél. Ha holnap is ilyen lesz - márpedig szerintem ilyen lesz - elbeszélgetek a helyes kis fejecskéjével.
 Carlos viszonylag gyorsan bealszik - vagy csak tetteti? Én átérzem a fájdalmát. Tudom milyen, ha valaki csalódást okoz. Egy olyasvalaki, akit szeretünk... Igen, megint rágondolok... Jorgéra. Ahogy a nyakamba dobta a havat, ezzel kockáztatva az én egészségemet. Mondhatni hátba támadt, mint ahogy az előbb Cristina tette Carlosszal. Csak ez más jellegű hátbadöfés volt. Nem fizikai, hanem inkább lelki. Nem is tudom, melyik a borzalmasabb.
 Julioval és Arabellával csöndben megvacsizunk. Semelyikőnk se akarja, hogy Carlos felébredjen. Meg aztán, a történtek után senki sem akart beszélgetni. Mindenki a gondolataiba réved. Mikor elálmosodok, Julio és Ara felajánlják, hogy őrköndek. Milyen romantikus... Hova hányhatok?
Jézus, mi ütött belém?! Behunyom a szememet. Itt vagyunk mi, egy megcsappant szövetség tábor, ahol az egyikünk lelépett, a másikunk pszichopatán méreget mindenkit, a harmadikunk szerelmi depresszióban szenved, a negyedikünk pedig csak szimplán hülye. Igen az utolsó Julio akar lenni. Ez amúgy tök jó statisztika...
 Mindannyiunk annyi változáson ment keresztül, hogy ezt már nem lehet követni. Például a fiúk némileg megkomolyodtak. Arabellából, a kedves kis aranyos lányból pszichopata lett, végül én és Cristina, - már bocsánat, de - nyavajgós picsák lettünk. Mégis úgy érzem, én mentem keresztül nagy változásokon. Ugyanis nyápic lettem, és ez szörnyű érzés. Erre csak most döbbenek rá. Nem lehet észrevenni a változásokat, csak ha valaki szembesül a ténnyel. És ez baromi sok. Már ennyi elég is volt.
 Ez egy aréna. Csak egy győztes lehet. És ha azt akarom, hogy ez én legyek az, akkor a többieknek meg kell halnia. Cristinának, akire eddig az arénában szerzett legjobb barátnőmnek tartottam. Arabellának, akivel jól el lehet lelkizni. Igaz, keménynek akar látszani. Jó, bevallom tényleg az, de ugyanolyan ember, mint én, érzésekkel. Carlosnak, az én kis "bátyámnak". Hozzá kerültem szerintem a legközelebb. Kialakult köztünk afféle testvériség. Nagyon hiányozni fog. Az a cuki tekintete, és a nem túl okos beszólásai. Na meg Julionak is meg kell halnia. A srácnak, aki eddig tepert utánam. Aki mindig el akarta érni, hogy megcsókoljam. Aki most észre se vesz. Aki már nem lohol utánam. Aki elfelejtett. És mindez szarul esik. Nem tudom megmagyarázni miért, de szarul. Hiányzik, hogy már nem akar engem. Még azok az undorítóan perverz beszólásai is hiányoznak.
 Sikítani akarok, de nem teszem. Még a végén megzavarom a gerlepárt... Minden olyan bonyolult! Nole, te most mit tennél?!