Reggel izomlázzal, de mégis kipihenten ébredtem. Ez volt az első nap, amikor nem érzem magam hullafáradtnak. A zuhanyzó alá állok és gyorsan megmosom a hajam, majd megszárítom. Tegnap annyira beleizzadtam az edzős ruhámban, hogy úgy döntöttem, inkább más veszek fel ma. Felvettem egy gatyát, ami alig ért el a combom közepéig, és egy sima fehér pólót, ami követi a testem vonalát. Végül felvettem a tornacipőmet, és lófarokba kötöttem a gyümölcsös illatú hajam.
Ahogy kiléptem a szobámból, megcsapott a rántotta illata.
- Jó reggelt! - mosolygok Mariannára, aki épp a reggelit csinálja.
- Szia! - köszön vissza a nő és elém tesz egy tányért, amiben tojás van. Hálásan ránézek, majd elkezdek enni.
- Misi hol van? - kérdezem kíváncsian. - Nem, mintha hiányozna. - teszem hozzá, mielőtt Marianna félreértené.
- Elvileg sokáig Skypeolt Siaval, ezért bealudt. - magyarázza, majd a hátam mögé néz és elmosolyodik. - Szia, Francesco!
Én is hátra fordulok, az Országtársam lehuppan mellém és megkéri a mentorát, hogy csináljon neki egy kávét.
- Rosszul aludtál?-nézek rá együtt érzően.
- Mondjuk úgy. - sóhajt fel, majd az asztalra hajtja a fejét. Megragadom a tányérom és a mosogatógépbe rakom.
- Öt percetek van, különben megint késtek. - hallom meg Alessandro rekedtes hangját. Ahogy megfordulok kitör belőlem a röhögés. A mentoromnak úgy áll a haja, mintha áramütést kapott volna.
- Jól nézel ki! - vigyorgok rá.
- Látom, te nagyon elemedben vagy. - vág egy grimaszt - Mi ez a nagy lelkesedés? - kérdezi, mire tőlem egy vállrándítást kap válaszként.
- Nem tudom...Jól aludtam. - mondom, majd türelmetlenül Francesco felé fordulok. - Jössz már?
- Nyugi már... - mordul fel majd feltápászkodik és az ajtó felé veszi az irányt. Én is követem, de a mentorom hangja megállít:
- Ne feledd, Cristina: semmi balhé! - szól oda nekem mire én csak leintem.
- Tudom. - válaszolok, majd kilépek a lakosztályunkból.
Most értünk leghamarabb az edzőterembe eddig. Bár már voltak egy páran, mégse mi voltunk az utolsók. Ránézek az Országtársamra, aki álmosan nézet körbe.
- Gyerünk már, Franco! - vigyorgok rá és hátba veregetem.
- Ne hívj így... - morogja, mire küldök felé egy bocsánatkérő mosolyt, majd a kések felé veszem az irányt. Hirtelen meghallom a brazil csaj idegesítő hangját, a hang forrása felé nézek. Carlost és Arabellát tekintem meg, akik épp beszélgetnek. Kikerekedett szemekkel veszem tudomásul, hogy a spanyol fiún nincs póló. Ezt persze Arabella is észre vette (ezt melyik lány nem venné észre? ) ugyanis többször is elcsíptem ahogy a srác kidolgozott felsőtestét bámulja, miközben mosolyogva beszélgetnek. Ezek meg mióta vannak ilyen jóban?! Idegesen markolok fel egy kést majd elhajítom. A céltábla közelébe se ment.
- A rohadt életbe! - sziszegem magamnak, majd újra Carlosékhoz fordulok, akik most ölelkezve búcsúznak el egymástól. Hogy ez milyen cuki...mindjárt kifolyik a nyálam...
Újra megpróbálkozom egy fegyver elhajításával. Most már súrolja a bábút.
Épp egy újabb kést vettem volna a kezembe amikor érzem, hogy valaki bámul. Gyorsan megfordulok és egyenesen Carlos szemébe nézek. A pillantásunk összekapcsolódik.
Nyolc másodperc. Pont ennyi ideig néztük egymást. Egy félmosollyal nézett rám. Közelebb mentem hozzá, és én is küldtem felé egy halvány mosolyt.
- Szia! - köszön és végignéz rajtam, a lábaimon megakad a tekintete. Ezt a kis időt kihasználva én is végigmértem a kidolgozott hasizmait... Azta... Vajon mennyit kellett edzenie ehhez az alakhoz? Széles válla, keskeny csípője és kockás hasa volt, amiről csak nagy erőlködés árán tudtam elszakítani a szemem.
- Többször is felvehetnéd ezt a gatyát - szólal meg hirtelen. - Jól áll. - vigyorog és mélyen a szemembe néz. Az a tekintet teljesen lefagyasztja az agyam. A gyomrom dió méretűre zsugorodik ahogy felrémlik bennem, ahogy Carlos átöleli Arabellát. Hirtelen felindulásból legszívesebben ráugranék és jól kiosztanám de aztán meggondolom magam. Mit árt egy kis kaland? Úgyis egy Arénába fogok meghalni, legalább az életem utolsó napjait hadd töltsem el úgy, ahogy én akarom. Így aztán közelebb léptem a fiúhoz és egy félmosollyal válaszoltam:
- Te pedig többször is jöhetnél póló nélkül edzeni!
Carlos elégedetten elvigyorodik és meglepődés tettetve mondja:
- Cristina Angell most tényleg flörtöl velem? - kérdezi komoly arccal, de a szeme játékosan csillog.
- Megeshet .- nevetek fel, majd hozzá teszem. - Te kezdted, Carlos! - kacsintok, mire újra egy észbontóan helyes mosolyt kapok tőle majd felmarkol két boxkesztyűt és felém tartja őket.
- Benne vagy egy harcba, Cristina? - kérdezi felhúzott szemöldökkel, mire én elveszem a kezéből az egyik pár kesztyűt.
- Még szép! - húzom fel a kezemre a bőrből készült "kiegészítőt".
Carlos szembe áll velem és újra összekapcsolódik a tekintetünk. A kékeszöld szemét belefúrja a sötétbarna, szinte már fekete szemembe. Kihasználta, hogy nem figyelek és egy kisebb ütést mért a jobb vállamra. Na ez már felébresztett, meglendítettem a kezem és az arcára céloztam, de ő gyorsan elhajolt és kigáncsolt. Nem estem el, viszont az egyensúlyomat elvesztettem így egyenesen előre estem. Felkészültem a csapódásra amikor hirtelen megragad és mosolyogva néz rám.
- Nem vagy elég figyelmes, erősebbeket kell ütnöd! - mondja és újra támadó pozícióba áll. Megfogadom a tanácsát és újra meglendítem a kezem, az öklöm csapódik az állkapcsával. Egy pillanatig se hagyom, hogy összeszedje magát, meglendítem a lábam és a gyomra felé lendítem .
De Carlos túl gyors, megragadja a bokám és konkrétan leteper a földre. Ez a csávó nem semmi! Lihegve és fáradtan bámultam az elégedett képére.
-Vesztettél. - vigyorog még mindig leszorítva engem a földre.
-Biztos vagy benne? - kérdezem felhúzott szemöldökkel és megragadva a vállát magamhoz rántom.
-Te meg mit csinálsz? - kérdezi nevetve de én egy hatalmas lendülettel fordítottam a helyzetünkön és felülkerekedtem rajta.
-Nyertem! - mondom egy győzedelmes mosollyal.
-Nem! - ellenkezik mosolyogva. - Én nyertem. - javít ki, mire vágok egy grimaszt.
-Maradjunk döntetlenbe. - kötök alku,t mire ő egyetértően bólint egyet. Lemászok róla és a kezemet nyújtva felhúzom őt a földről. Pár percet hagyunk egymásnak, hogy a légzésünk újra egyenletes legyen.
- Tudsz bánni a kardokkal? - kérdezi hirtelen mire elhúzom a szám.
- Fogjuk rá. - válaszolok halkan.
- Gyere, segítek gyakorolni! - mosolyog kedvesen, de én teljesen lefagyok. Bár nagyon jól érzem magam Carlosszal és szinte már felszabadultnak is nevezhetem magam még se szeretném, hogy megtudja, hogy mik a gyengeségeim. Mert a kardok használata erősen a gyengeségeimet erősíti...
- Nem gyakorolunk inkább a késekkel? - próbálkozok mire ő összeráncolt szemöldökkel néz rám:
-Talán félsz? - kérdezi az arcomat kutatva.
-Mitől is? - kérdezek vissza feszülten, mire ő közelebb hajol és a fülembe súgja:
-Hogy újra vesztesz. - vigyorog rám.
-Döntetlen volt! - nevetem el magam és a mellkasánál fogva eltolom magamtól.
-Ilyet csak a vesztesek mondanak! -ingerel mire én karba font kézzel nézek a szemébe:
-Ad csak ide azt a kardot! - mondom harciasan és a levegőben elkapom amikor hozzám dobja a fegyvert.
- Mutasd meg mit tudsz, Angyalka! -nevet fel édesen. Angyalka? Én Angell vagyok, nem angyalka. Egy grimasszal néztem a fiúra majd megpróbáltam megcélozni a hasát a karddal. Bár tegnap több mint egy órát gyakoroltam Francescóval még se éreztem nagyon rá erre a fegyvere.
Carlos nehézség nélkül elugrik a támadásom elől. Most a feje felé lendítem a fegyvert. A két kard hangos csattanással vágódik egymásnak. Ő is támadásba lendül a a mellkasomhoz közelíti a fegyverét de én lelapulok a földre majd villámgyorsan felemelkedem, de ahogy körbenézek nem látom Carlost.
-Mi a...? - kerekedik ki a szemem. - Carlos te meg hova...? - kérdeztem volna de a fiú keze hátulról befogja a számat és megfordít majd a vállam felé közelíti a kardját, gyors reflexszel kivédtem a támadást majd felemelem az én fegyverem és a nyakára szegezem a kardot. Ő rákulcsol arra a kezemre amivel a fegyvert tartom és megpróbálja eltolni de én átkarolom a csípőjét és még jobban a torkához szorítom a kardot. Nem hagyom, hogy legyőzzön! Pár percig még ellenáll majd egy félmosollyal feladja.
-Ha! Nyertem! - vigyorgok elégedetten.
- Ugye tudod, hogy hagytam magam? - mosolyog kedvesen mire megforgatom a szemem. Hirtelen elhalkul minden és csak Carlos arcára tudok koncentrálni, érzem a bőrén a szappan illatát, a szívem felgyorsul ahogy megérzem, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz, a szájára szegezem a tekintetem amin még mindig egy mosoly húzódik.
Olyan gondolataim támadtak amik egy kicsit se helyénvalók, de még is ez a srác olyan helyes, hogy az már bűn!
-Ugye tudod , hogy ilyet csak a vesztesek mondanak? - mondom halkan majd lassan elhúzódok tőle mielőtt még olyat tennék amit később megbánok.
-Egyébként, nem is vagy olyan rossz a kardokkal! - mondja és kivillantja azokat a világítóan fehér fogait.
Ezt a pillanatot a világ második legidegesítőbb embere, Arabella után, természetesen, zavarta meg.
-Sziasztok! - vigyorog Julio Fuarez a képembe.
-Hello! - köszönök vissza Carlosszal együtt.
-Tudnánk együtt gyakorolni? - kérdezi a brazil fiú, de meg se várta, hogy válaszoljunk már hozott is magának egy kardot.
- Körkardozzunk! - mondja Carlos és beáll mellénk úgy, hogy egy kicsi kört alkossunk.
-Ööö...Az mi?-kérdezem értetlenül.
-A lényeg az, hogy körbe megyünk, és mindig arra kell támadni aki melletted van. Minél többször eltalálod a másikat, annál több pontod lesz. - magyarázza, mire én bólintok.
Pillanatok múlva már jobbról érkezett is Julio támadása. Nem volt időm lereagálni így eltalált.
- Hát ez gyenge volt, Angell. - mondja rám nézve mire megforgatom a szemem.
- A lényeg, hogy te fantasztikus vagy...-mondom gúnyosan mire ő azonnal rávágja, hogy "Természetesen". Ezek után már nem szóltunk egymáshoz, mindannyian azon voltunk, hogy minél több pontjuk legyen. Pár perc múlva a két fiú versenget egymással 50-50 ponttal, én pedig csak nevetve néztem őket vagy épp ők nevettek ki engem amikor győzedelmesen felkiáltottam amikor végre elértem a 10 pontot...Igen, ők akkor már túl haladtak az 50-en, de semmi gond.
Komolyan mondom még Julióval is jól el tudtam szórakozni, kifejezetten jókedvem volt, de persze ez addig tartott ameddig az a bizonyos személy, akit annyira de annyira gyűlölök, oda nem jött hozzánk...
- Helló, srácok!-vigyorog Arabella csábosan a fiúkra, engem figyelmen kívül hagyva .- Nem lenne gond, ha beállnék hozzátok edzeni? - kérdezi mosolyogva.
De, rohadt nagy gond lenne!
A fiúk egymásra néznek majd rám majd újra egymásra. Legszívesebben egy jól irányzott mozdulattal felrúgnám a brazil csajt, de mivel megígértem, hogy nem balhézok, így próbáltam visszafogni az indulataimat.
- Helló Ara! - mondom gúnyosan. - Egyedül nem tudsz gyakorolni? - húzom fel az egyik szemöldököm.
-Társaságban jobb!-vigyorog. Hát persze...Főleg ha a "társaság" az a mezőny két leghelyesebb fiúja... -Vagy talán zavarok? - pislog rám ártatlan szemekkel.
Igen, igen, igen!
- Ooo, dehogy - vigyorgok rá erőltetetten - A te társaságodat mindig örömmel fogadom. - Bár próbáltam mosolyogni, de inkább egy vicsorgás lett belőle.
- Ezt örömmel hallom, Cri! - mondja lenézően. Összehúzott szemekkel méregettem a csajt. - Kár, hogy az érzés nem kölcsönös! -teszi hozzá győzedelmes mosollyal.
-Te tényleg nem érezted az iróniát?! - meredek rá felhúzott szemöldökkel. Értem én, hogy nem egy észlény a csaj, de azért még is csak többre becsültem az intelligenciáját.
- Azta! - kapja a szája elé a kezét és meglepettséget színlel. - Te tudod, hogy az mit jelent? Okosabb vagy, mint hittem. A végén még kiderül, hogy számolni is tudsz. - vág vissza. Jézusom! Most komolyan azt hiszi, hogy ezzel megsért? Tudod, kit érdekel a véleménye...
- Most igazán a lelkembe tiportál ezzel a megalázó beszólással! - teszem drámaian a szívemre a kezem.
Közben a fiúkra sandítok akik tehetetlenül néznek minket és azt se tudják, hogy mit csináljanak. Annyira szerencsétlenek!
Újra a brazilra nézek aki alig várja, hogy kiakadjak. Ebből nem kap! Muszáj lenyugodnom különben tényleg neki ugrok! De mégse tudom megállni, hogy ne szóljak be ennek az idegesítő fejének:
- Hidd el drágám, nem ismersz még eléggé! Mellesleg, te mihez értesz? - kérdezem felhúzott szemöldökkel. - Azon kívül, hogy minden pasira ráhajtasz aki szembe jön veled? - teszem hozzá és küldök egy pillantást Carlos felé.
- Jaj de vicceske itt valaki! Miből szűrted le ezt a zseniális következtetést? Talán abból, hogy Carlos megölelt engem, téged meg nem? - húzza fel kérdően a szemöldökét. - Bocs, a féltékenység néha igazán fájdalmas tud lenni.
Arabella összes szava olyan volt mint egy pofon. Újra felrémlett bennem, ahogy átöleli Carlost, és ahogy engem szorít magához...Utálom, hogy igaza van! Még magamnak is szégyellem bevallani, de tényleg féltékenység gyúlt bennem amikor megláttam őket...Persze ezt nem mutattam ki neki, magamra öltöttem a jellegzetes gúnyos arckifejezést majd válaszoltam a csajnak:
- Igazán büszke lehetsz magadra! - forgatom meg a szemem. - Ha már le is smárol, felvágom az ereimet! - válaszolok a szememet forgatva. - Bár azt hiszem, ez sose fog bekövetkezni... Hamarabb fog megcsókolni egy patkányt, mint hogy hozzád érjen!
Imádtam nézni az arcát, ahogy próbálta elrejteni, hogy a szavaim megsértették...Úgy kell neki! Rohadtul nem érdekel a lelkivilága.
- Engem ebből hagyjátok ki! - emeli fel védekezően a kezét Carlos mire Julio azonnal rávágja, hogy "Engem is", mire Arabella beszól egyet az Országtársának.
- Mielőtt annyira elájulnál magadtól, közlöm, hogy az összes próbálkozásod egyszerűen röhejes. Azért sértegetsz mert így akarod leplezni a féltékenységed. - szól be újra.
-Istenem, szállj már le erről a féltékenykedős témáról - sóhajtok fel unottan - Az egyetlen, aki itt féltékeny, az max te vagy.
- O, Igen? Ugyan kire? Rád? röhög fel lenézően. - Szivi, akkor se lennék olyan idegesítő és beképzelt mint te, ha az életem múlna rajta.
Kedvem lett volna felröhögni. Pont ő papol arról, hogy én milyen idegesítő vagyok? Na ne vicceljünk már!
-Hát persze, mert te egy ártatlan lélek vagy mi?! Mégis ki jött ide és kezdet el beszólogatni nekem?! - mondom szikrázó szemekkel. - Hát te, 'szivi'!
- Én edzeni akartam! - teszi fel a kezét mire ellenségesen keresztbe fonom a karom. - Az, hogy te még ezen is kiakadsz, mert egy hisztis liba vagy, egy dolog. - mondja Arabella.
- Már meging csak magadat véded! - vigyorgok gúnyosan - Ne mond, hogy Isabellel vagy Francescóval nem tudtál volna edzeni. Nem, neked pont hozzánk kellett jönnöd.
Erre már nem tudott mit felelni így inkább csak elkezdet hisztizni.
-Jézusom, akadj már le rólam! Basszus, hagyjál már végre békén és folytassuk az edzést! - mondja idegesen, majd a két fiúhoz fordul - Na, valaki?
Nem érkezett válasz. Elégedetten elvigyorodtam és tudtam, Arabellának már lőttek.
- Mi szívesen folytatnánk az edzést ha végre elmennél. - mondom egy bájos mosollyal.
- Csak, hogy itt vagyok, szívem! Ha annyira zavarok, menj el te!
Ilyen nincs! Egyetlen egy mondattal feltud újra idegesíteni! Mégis mi az Istent képzel?! Idejön aztán még ő akar elküldeni? A pofám leszakad!
-Te hallod amit mondasz?! Ide pofátlankodsz aztán meg neked áll feljebb? Hűtsd már le magad!-kiáltok rá és egy laza mozdulattal arrébb lököm.
- Ó szóval azt hiszed, hogy engem csak úgy ellökhetsz?! -mered rám pszichopata tekintettel. - Azt ajánlom, édesem, minél előbb vegyél vissza a stílusodból, ha nem akarod lándzsával a képedben végezni! - sziszegi fenyegetően.
Húha, most aztán rám ijesztett a kis 150centis Törpe. Igazán cuki ezzel a szikrázó szemekkel.
- Gyere csak, Ara! Ne csak a szád járjon! - hergelem, mert szinte biztos voltam, hogy nem ugrik rám hiszen játszani kell a jókislányt, meg amúgy is mindenki minket bámul.
De tévedtem. Sziszeg valamit az orra alatt majd olyan gyorsan emeli fel és céloz az orromra, hogy nincs időm reagálni.
A fájdalom belehasít az orromba és megérzem a vér ízét ami ömleni kezd az belőle.
De nem törődtem semmivel, csak hagytam, hogy a harag elárassza testem egészét. Ráugrottam a brazil csajra és letepertem a földre majd egy hatalmasat bevertem neki. Legszívesebben péppé verném azt a ronda képét de amikor újra meglendíteném az öklöm valaki erősen megragad a csípőmnél fogva és elránt Arabellától.
Itt még korán sem volt vége a balhénak, úgy ordítoztunk egymással mint két örült. Én hol vele üvöltöztem, vagy épp az orromról töröltem le a vért.
Végül Julio elrángatta Arabellát én meg ott maradtam Carlosszal és a a gyűlölettel.
- Nyugodj meg, Cristina! - suttogja halkan. Ahogy kimondja ezeket a szavakat a szája hozzáér a fülemhez mire el fog a borzongás. Csak most veszem észre, hogy teljesen hozzá simulok és a karja szorosan öleli a csípőm. Hirtelen még levegőt is elfelejtek venni.
-Mutasd magad! - fordít szembe magával és az arcomra teszi a kezét. - Le kéne törölni az orrod. - mondja halkan. A szája és a szeme közt jár a tekintetem, és minden ponton ahol hozzám ér kellemesen elkezd zsibbadni.
Jézusom! Ez nagyon nem jó! Észhez kell térnem.
Egy kicsit elhúzódok tőle majd megfogom a pólóm és elkezdem letörölni a vért az arcomról, miközben Carlost nézem.
Újra feltörnek bennem az emlékek, ahogy átöleli Arabellát, ahogy rámosolyog és ahogy nézi őt, aztán újra átélem ahogy hozzámér, ahogy átölel és a perzselő tekintetél ahogy végig mér.
Egyre jobban megkedveltem Carlost, de azt nem fogom hagyni, hogy játszadozzon velem.
- Döntsd el kit akarsz, Carlos... - mondom halkan. - Engem vagy Arabellát? - kérdezem mélyen a szemébe nézve.
- Miért kérdezel ilyeneket? - kérdez vissza.
Úgy teszek mintha nem hallottam volna a kérdést.
-Te választasz, Carlos.. .- mondom. - De ne akard, hogy az ellenséged legyek.
Ennyit mondtam, majd halványan rámosolyogtam és elmentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése