Sziasztok! :) 11 feliratkozónk van! OMG! :O Ennek örömére, ìrtunk egy külön kiadást, ami egy másik univerzumban játszódik, nincs viadal, senmi borzalom, hanem szépen a gólyatáborra készülődnek. Egy élmény volt írni. :"D Jó olvasást! :)
- Gyere már! - dörömböl az ajtónkon Carlos. Reggelente mindig együtt megyünk az iskolába, meg úgy mindenhova. Most azt gondolhatjátok, hogy biztos több is van köztünk mint szimpla barátság. De ez, nem igaz. Carlos olyan nekem, mint a nem létező kisöcsém - vagy bátyám, mivel idősebb nálam. Ő nekem olyan, mint egy legjobb barát. Egészen ovi óta barátok vagyunk. Vagyis nem egészen, hisz, akkor és általánosban, - mivel ott is osztálytársak voltunk - nem nagyon ismertem. Csak látàsból. Ám, egy sors fordító napon, megismertem.
- Gyere már! - dörömböl az ajtónkon Carlos. Reggelente mindig együtt megyünk az iskolába, meg úgy mindenhova. Most azt gondolhatjátok, hogy biztos több is van köztünk mint szimpla barátság. De ez, nem igaz. Carlos olyan nekem, mint a nem létező kisöcsém - vagy bátyám, mivel idősebb nálam. Ő nekem olyan, mint egy legjobb barát. Egészen ovi óta barátok vagyunk. Vagyis nem egészen, hisz, akkor és általánosban, - mivel ott is osztálytársak voltunk - nem nagyon ismertem. Csak látàsból. Ám, egy sors fordító napon, megismertem.
Nyolcadikban történt, egy matek órán. Épp algebráztunk, mikor hozzám szólt. Csak egy baj volt; higy vagy hat székkel odébb ült, de mindegy.
- Képzed Isabel, egy gimibe fogunk járni! - üvöltötte, mire a tanár és a diákok, mind felénk fordultak. A diákok visszatartották a nevetést, ami a tanár arckifejezése okozott. Majd' megpukkadt a méregtől, hogy valaki félbeszakította a dumáját.
- Öhm... Oké - túrok bele a hajamba. Furcsálltam. A nagy menő Carlos, akiért mindenki oda van, megtisztel azzal, hogy hozzám szól? Na és honnan tudja a nevemet?
Ezután a tanár engedetlen magatartással kizavart a teremből, ami következtében elbeszélgethettünk, és kiderült, hogy nagyon jó fej - csak nem túl okos. Azóta a nap óta, folyton együtt lógtunk. Majd amikor eljött a gimi, kiderült, hogy csak mi ismerjük egymást. Egy ideig ez így is volt, csak hogy Carlos megismerkedett Julio Fuarezzel, így már a többi időt, együtt töltötték. De én és megismerkedtem Cristinával, így négyen lettünk úgy mondva az "osztály menői". Aztán persze Francesco is csatlakozott hozzánk, így már öten voltunk. Bár, szerintem köze lehet a népszerűségünknek az is, hogy Julio meg Carlos a külsejükkel hódítanak - ha már nem az eszükkel -, és hogy a bátyám a suli egyik legmenőbb fiúja, Noah-Levi. A másik legmenőbb, az Noah legjobb haverja, Sean Beker.
Persze Carlos egy csomó órán mellém ül, hogy leshessen. Hisz, ő nem annyira okos, ezért inkább rólam másol. Ilyen például a matek is, amit Mrs.Claire Santiago.
- Hallod? - üvölti, miközben az ajtón dörömböl. Ez hoz vissza a valóságba. Kiderült, - még régebben - hogy egy házban is lakunk. Van a kis városunknak egy lakóház telepe. Itt lakunk mi is.
- Igen egy pillanat! - próbálom felhúzni a ruhám cipzárját, de beleakad a hosszú hullámos barna tincseimbe. - Au! - nyögök fel, mire Carlos csak még idegesebb lesz.
- Minden oké? - vissza kiáltok egy 'igent', és próbálom kibogozni a hajamat. Egyedül vagyok itthon, senki sincs itt. Noah-Levi eleve Sean-nál aludt, - bulit tartottak - anya elment vásárolni, Swant pedig magával rángatta. Felmordulok, és az ajtó felé veszem az irányt. Félkezemmel elforgatom a kulcsot a zárban, a másikkal pedig a hajamat fogom, ami mintha ki akarna tépődni a fejbőrőmből. Kinyitom az ajtót, Carlos pedig háttal áll nekem. Egy fehér rövidujjú pólót visel, fekete nadrággal, és convers-szel, meg egy fekete filc kis karimájú kalap van a feje tetején. Mire meghallja hogy kinyitom az ajtót, mgfordul.
- Na végre! - tárja szét a karját. Elmagyarázom neki, hogy becsípődött a hajam, és hogy jó lenne ha segítene. Felhúzza a cipzárt, és megforgat a tengelyem körül.
- Gyönyörű vagy! - jegyzi meg vigyorogva, mire elégedetten elmosolyodom. Egy bordó ujjatlan van rajtam, - aminek a hátán cipzár, és egy az alakomra simuló fekete rövid nadrág. A hajamat nem kellett behullámosítani, eleve ilyen. Carlos lekasztja a nyakából a cédulás nyakláncát, amit a nyakamba akaszt.
- Így még dögösebb! - megpaskolja a lapockámat, és felkapja a bőröndömet. Ma megyünk a gólyatáborba. Tudom, kicsit furcsa, hogy már három hete iskola van, de most indulunk csak a táborba. A családomtól elköszöntem még tegnap, így indulhatunk is.
***
Én, Carlos, Julio, Cristina, és Francesco egy nagyobb kört alkotva dumálunk, általában semleges dolgokról. Vagyis inkább a fiúk beszélgetnek valamiről, addig én Cristinával csevegek.
Az ofőnk szól, hogy ideje felszálni. Elől a kockák mennek, akik el is foglalják a hátulsó ötszemélyes ülést. Carlos és Julio tiltakozni kezdenek, de én leülök egy hátrébb lévő kettes ülésre. Én ülök kívül, Carlos pedig bemászik az ablak mellé. Mögénk Cristina és Francesco ül - Frncesco belül az ablaknál - mögöttük pedig Julio, aki mellett, Niels Blomquist fészkeli be magát. Ő is az osztálytársunk, de mindig azt hajtogatja, hogy másik suliba akart volna menni. A busz zötykölődve elindul, mi meg beszélgetni kezdünk. Mindig hátra-hátra fordulunk, és bár tudjuk, hogy fél méterre van a másikunk, csak azért is üvöltünk. Persze az ofőnk próbál minket megfékezni - ha kell kiabál is. Előveszem a telefonomat, megnyitom a fényképezőt, felemelem - hogy mind az öten benne legyünk - és készítek egy szelfit. Megnézem a képet, és mosolyogva mutatom meg mindenkinek. Én mosolyogva nézek bele a kamerába, Carlos vigyorogva röhög Cristinán, aki szintén nevetve magyaráz valamit, Francesco unottan néz ki az ablakon, miközben a fejét neki dönti. Julio hátul idegesen mérgeti a mellette ülő fiút, - mindenki tudja, hogy nem nagyon vannak jóban - Niels pedig egy könyvet olvas a "Svédország történetét", miközben balkezével beletúr szöszi hajába.
Majd két óra utazás után, megáll a busz, mi pedig kiszállunk.
- Na jó rendben! Figyelem! A szobaelosztást ti találhatjátok ki, de fiú nem lehet lánnyal egy házban, ez az egy kikötésünk! - mutatja fel a mutatóujját az ofő. A fiúk - főleg Carlos és Julio - hangosan adnak hangot az értetlenkedésükről, és az ellenzésükről. Megforgatom a szememet.
Egy nagy rét terül el előttünk, agol kisebb-nagyobb faházikók terülnek el. Három ágyas az összes, vagyis hozzám, és Cristina mellém, még jön valaki. Cristina mellé lépek, aki már a lányokat szemléli.
- Na mit szólsz? - kérdezem, mire ő csak megvonja a vállát.
- Nekem oly' mindegy - húzza el a száját.
Egy alacsony, fekete hajú lány, unottan nézeget körbe. Ő Arabella. Mindig is csendesnek, éa halnak ismertem. Pedig tudom, hogy simán lehetnénk barátok.
- Hozzá mit szólsz? - kérdezem a lány felé mutatva. Cristina kicsit visszakozik, de aztán be adja a derekát.
Odalépünk mellé, és beszélgetni kezdünk. Rögtön kiderül, hogy tényleg nagyon jó fej.
Belépünk az egyik házba, és pakolni kezdünk. Egy emeletes ágy, és egy sima ágy terül itt el. Én rögtön elfoglalom az alsó ágyat. Fölém Cristina kerül, a különágyba, pedig Arabella alszik. Elkezdünk kipakolni, közben beszélgetünk. Sok mindent tudok meg Arabelláról. Jól elütjük az órát, észre se vesszük, hogy már elég későre jár.
- Na, jó éjt! - kapcsolja le a lámpát Cristina. Pont ebben a másodpercben, kopogást hallunk meg.
- Ahj, ki az? - állok fel hogy ki nyissam az ajtót, ugyanis a többiek meg nem mozdulnának. Álmosan sétálok az ajtóig, és kinyitom. Nem várt személyekkel találom szembe magamat. Julio, Carlos, és Franco toporog kint. Julio amint meglát, füttyög egy sort. Végignézek magamon, és kicsit elvörösödve nézek a fiúkra. Egy "Spongyabob"-os pizsama van rajtam, és rövid gatya.
- Bejöhetünk? - kérdezi Carlos. Kicsit furcsállva bàr, de beengedem őket. Leülnek a padlóra, és dumálni kezdenek. Franco kezében egy sörös üveggel, issza ki a tartalmát, majd feltartva azt, ezt kérdezi;
- Na ki akar üvegezni? - ezt a kérdést, nagy üdvrialgás követi.
Egy körbe ülünk. Én Carlos és Cristina közé ülök, Julioval szembe. Még oké is lenne, de Carlos és Cristina folyton szemez egymással, csak én vagyok útban, mint egy zavarótényező. Franco pörgetni kezd, és megállapodik Cristinán.
- Felesz vagy mersz?
- Merek - vágja rá kapásból.
- Oké. Menj oda Carloshoz, és ülj bele az ölébe!
- Na hát Francesco, te aztán nagyon durva feladatokat mondasz - forgatja meg a szemét, miközben bele ül az ölébe. Nagyon jól szórakozunk, egészen addig, amíg Carlos nem engem pörget.
- Felelsz vagy mersz? - kérdezi, miközben a szemöldökét fel-le mozgatja.
- Merek - mosolyodom el. Carlos elgondolkozik, ami nem jó jel. Biztos meg fog szivatni! Miért kellett nekem a merést választanom?!
- Adj egy csókot Julionak! - eláll a lélegzetem. Hogy mi?! Adjak rgy csókot... Julionak?! A fiúra nézek, aki mintha egy "megháláló" pillantást vet a barátjára. Becsukom a szememet, úgy várom, hogy megcsókoljon. Érzem is, ahogy a lehellete cirógatja az ajkaimat, majd megérzem, ahogy az ő ajkai, az ényémhez tapadnak. Először lassú táncot jár, majd egyre jobban felcsigázza. Hát mit is mondjak... Ez baromi jó! Sose gondoltam volna, hogy egyszer még ezt mondom; Julio Fuarez istenien csókol!
Elhúzódik tőlem, én pedig kinyitom a szememet. Lágyan belemosolyog a szemembe, amitől nekem is mosolyogni támad kedvem.
Viszont a másik díszmadár, nem ússza meg szárazon! Carlos vigyorogva van elfoglalva a lábujjával (?). Csak őt pörgessem! És mintha csak a sors mondta volna, így is lett.
- Felelsz vagy mersz? - hajolok hozzá közelebb. Ő elgondolkozik, majd azt válaszolja, hogy mer.
- Rendben! Carlos Contreras, szépen menj a fürdőbe... - elgondolkozok hogy jó ötlet e amit mondani fogok, majd kikötök annál, hogy pont leszarom. Most én szivatom meg. - ...és húzd le a kezed a wc-n! Nyugi, még nem használtuk! - mire ezt kimondom, Cristina kuncogva néz a fiúra, akinek még az ölében ül. Carlosnak látszólag nincs ínyére ez a feladat, de próbál úgy tenni, mint ha jó ötletnek tartaná. Feltápászkodik, és a fürdőbe sétál. Mi többiek, egy emberként pattanunk föl és követjük őt.
Beleteszi az egyik kezét a wc vízébe, én pedig meghúzom a lehúzót. Carlos röhögni kezd, majd mikor leáll a víz folyás kiveszi a kezét, és rögtön letisztítja a csapban.
- Csikizett... - röhögi el magát. Nem baj, akkor is megérdemelte!
"To Be Continued..."
- Hallod? - üvölti, miközben az ajtón dörömböl. Ez hoz vissza a valóságba. Kiderült, - még régebben - hogy egy házban is lakunk. Van a kis városunknak egy lakóház telepe. Itt lakunk mi is.
- Igen egy pillanat! - próbálom felhúzni a ruhám cipzárját, de beleakad a hosszú hullámos barna tincseimbe. - Au! - nyögök fel, mire Carlos csak még idegesebb lesz.
- Minden oké? - vissza kiáltok egy 'igent', és próbálom kibogozni a hajamat. Egyedül vagyok itthon, senki sincs itt. Noah-Levi eleve Sean-nál aludt, - bulit tartottak - anya elment vásárolni, Swant pedig magával rángatta. Felmordulok, és az ajtó felé veszem az irányt. Félkezemmel elforgatom a kulcsot a zárban, a másikkal pedig a hajamat fogom, ami mintha ki akarna tépődni a fejbőrőmből. Kinyitom az ajtót, Carlos pedig háttal áll nekem. Egy fehér rövidujjú pólót visel, fekete nadrággal, és convers-szel, meg egy fekete filc kis karimájú kalap van a feje tetején. Mire meghallja hogy kinyitom az ajtót, mgfordul.
- Na végre! - tárja szét a karját. Elmagyarázom neki, hogy becsípődött a hajam, és hogy jó lenne ha segítene. Felhúzza a cipzárt, és megforgat a tengelyem körül.
- Gyönyörű vagy! - jegyzi meg vigyorogva, mire elégedetten elmosolyodom. Egy bordó ujjatlan van rajtam, - aminek a hátán cipzár, és egy az alakomra simuló fekete rövid nadrág. A hajamat nem kellett behullámosítani, eleve ilyen. Carlos lekasztja a nyakából a cédulás nyakláncát, amit a nyakamba akaszt.
- Így még dögösebb! - megpaskolja a lapockámat, és felkapja a bőröndömet. Ma megyünk a gólyatáborba. Tudom, kicsit furcsa, hogy már három hete iskola van, de most indulunk csak a táborba. A családomtól elköszöntem még tegnap, így indulhatunk is.
***
Én, Carlos, Julio, Cristina, és Francesco egy nagyobb kört alkotva dumálunk, általában semleges dolgokról. Vagyis inkább a fiúk beszélgetnek valamiről, addig én Cristinával csevegek.
Az ofőnk szól, hogy ideje felszálni. Elől a kockák mennek, akik el is foglalják a hátulsó ötszemélyes ülést. Carlos és Julio tiltakozni kezdenek, de én leülök egy hátrébb lévő kettes ülésre. Én ülök kívül, Carlos pedig bemászik az ablak mellé. Mögénk Cristina és Francesco ül - Frncesco belül az ablaknál - mögöttük pedig Julio, aki mellett, Niels Blomquist fészkeli be magát. Ő is az osztálytársunk, de mindig azt hajtogatja, hogy másik suliba akart volna menni. A busz zötykölődve elindul, mi meg beszélgetni kezdünk. Mindig hátra-hátra fordulunk, és bár tudjuk, hogy fél méterre van a másikunk, csak azért is üvöltünk. Persze az ofőnk próbál minket megfékezni - ha kell kiabál is. Előveszem a telefonomat, megnyitom a fényképezőt, felemelem - hogy mind az öten benne legyünk - és készítek egy szelfit. Megnézem a képet, és mosolyogva mutatom meg mindenkinek. Én mosolyogva nézek bele a kamerába, Carlos vigyorogva röhög Cristinán, aki szintén nevetve magyaráz valamit, Francesco unottan néz ki az ablakon, miközben a fejét neki dönti. Julio hátul idegesen mérgeti a mellette ülő fiút, - mindenki tudja, hogy nem nagyon vannak jóban - Niels pedig egy könyvet olvas a "Svédország történetét", miközben balkezével beletúr szöszi hajába.
Majd két óra utazás után, megáll a busz, mi pedig kiszállunk.
- Na jó rendben! Figyelem! A szobaelosztást ti találhatjátok ki, de fiú nem lehet lánnyal egy házban, ez az egy kikötésünk! - mutatja fel a mutatóujját az ofő. A fiúk - főleg Carlos és Julio - hangosan adnak hangot az értetlenkedésükről, és az ellenzésükről. Megforgatom a szememet.
Egy nagy rét terül el előttünk, agol kisebb-nagyobb faházikók terülnek el. Három ágyas az összes, vagyis hozzám, és Cristina mellém, még jön valaki. Cristina mellé lépek, aki már a lányokat szemléli.
- Na mit szólsz? - kérdezem, mire ő csak megvonja a vállát.
- Nekem oly' mindegy - húzza el a száját.
Egy alacsony, fekete hajú lány, unottan nézeget körbe. Ő Arabella. Mindig is csendesnek, éa halnak ismertem. Pedig tudom, hogy simán lehetnénk barátok.
- Hozzá mit szólsz? - kérdezem a lány felé mutatva. Cristina kicsit visszakozik, de aztán be adja a derekát.
Odalépünk mellé, és beszélgetni kezdünk. Rögtön kiderül, hogy tényleg nagyon jó fej.
Belépünk az egyik házba, és pakolni kezdünk. Egy emeletes ágy, és egy sima ágy terül itt el. Én rögtön elfoglalom az alsó ágyat. Fölém Cristina kerül, a különágyba, pedig Arabella alszik. Elkezdünk kipakolni, közben beszélgetünk. Sok mindent tudok meg Arabelláról. Jól elütjük az órát, észre se vesszük, hogy már elég későre jár.
- Na, jó éjt! - kapcsolja le a lámpát Cristina. Pont ebben a másodpercben, kopogást hallunk meg.
- Ahj, ki az? - állok fel hogy ki nyissam az ajtót, ugyanis a többiek meg nem mozdulnának. Álmosan sétálok az ajtóig, és kinyitom. Nem várt személyekkel találom szembe magamat. Julio, Carlos, és Franco toporog kint. Julio amint meglát, füttyög egy sort. Végignézek magamon, és kicsit elvörösödve nézek a fiúkra. Egy "Spongyabob"-os pizsama van rajtam, és rövid gatya.
- Bejöhetünk? - kérdezi Carlos. Kicsit furcsállva bàr, de beengedem őket. Leülnek a padlóra, és dumálni kezdenek. Franco kezében egy sörös üveggel, issza ki a tartalmát, majd feltartva azt, ezt kérdezi;
- Na ki akar üvegezni? - ezt a kérdést, nagy üdvrialgás követi.
Egy körbe ülünk. Én Carlos és Cristina közé ülök, Julioval szembe. Még oké is lenne, de Carlos és Cristina folyton szemez egymással, csak én vagyok útban, mint egy zavarótényező. Franco pörgetni kezd, és megállapodik Cristinán.
- Felesz vagy mersz?
- Merek - vágja rá kapásból.
- Oké. Menj oda Carloshoz, és ülj bele az ölébe!
- Na hát Francesco, te aztán nagyon durva feladatokat mondasz - forgatja meg a szemét, miközben bele ül az ölébe. Nagyon jól szórakozunk, egészen addig, amíg Carlos nem engem pörget.
- Felelsz vagy mersz? - kérdezi, miközben a szemöldökét fel-le mozgatja.
- Merek - mosolyodom el. Carlos elgondolkozik, ami nem jó jel. Biztos meg fog szivatni! Miért kellett nekem a merést választanom?!
- Adj egy csókot Julionak! - eláll a lélegzetem. Hogy mi?! Adjak rgy csókot... Julionak?! A fiúra nézek, aki mintha egy "megháláló" pillantást vet a barátjára. Becsukom a szememet, úgy várom, hogy megcsókoljon. Érzem is, ahogy a lehellete cirógatja az ajkaimat, majd megérzem, ahogy az ő ajkai, az ényémhez tapadnak. Először lassú táncot jár, majd egyre jobban felcsigázza. Hát mit is mondjak... Ez baromi jó! Sose gondoltam volna, hogy egyszer még ezt mondom; Julio Fuarez istenien csókol!
Elhúzódik tőlem, én pedig kinyitom a szememet. Lágyan belemosolyog a szemembe, amitől nekem is mosolyogni támad kedvem.
Viszont a másik díszmadár, nem ússza meg szárazon! Carlos vigyorogva van elfoglalva a lábujjával (?). Csak őt pörgessem! És mintha csak a sors mondta volna, így is lett.
- Felelsz vagy mersz? - hajolok hozzá közelebb. Ő elgondolkozik, majd azt válaszolja, hogy mer.
- Rendben! Carlos Contreras, szépen menj a fürdőbe... - elgondolkozok hogy jó ötlet e amit mondani fogok, majd kikötök annál, hogy pont leszarom. Most én szivatom meg. - ...és húzd le a kezed a wc-n! Nyugi, még nem használtuk! - mire ezt kimondom, Cristina kuncogva néz a fiúra, akinek még az ölében ül. Carlosnak látszólag nincs ínyére ez a feladat, de próbál úgy tenni, mint ha jó ötletnek tartaná. Feltápászkodik, és a fürdőbe sétál. Mi többiek, egy emberként pattanunk föl és követjük őt.
Beleteszi az egyik kezét a wc vízébe, én pedig meghúzom a lehúzót. Carlos röhögni kezd, majd mikor leáll a víz folyás kiveszi a kezét, és rögtön letisztítja a csapban.
- Csikizett... - röhögi el magát. Nem baj, akkor is megérdemelte!
"To Be Continued..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése