#9 - Cristina

Egy kötelet fogtam a kezembe és valami csapdát próbálok összehozni. Persze ez  csak a látszat, igazából csak a többieket bámulom. Szerencsére Arabella elhúzott innen, hiszen félő volt, hogy ha meglátom, péppé verem a csajt. Az orrom sajgtot és éreztem, hogy be van dagadva, esküszöm ha ez a liba eltörte az orrom, megölöm.
Végül egy férfi kijelentette, hogy elmehetünk, úgyhogy villámgyorsan felpattantam és a lift felé rohantam. Akkora erővel csaptam le a liftnek a gombját, hogy az megreccsent a kezem alatt.
-Jól vagy Cristina? - néz rám aggódva Francesco, mire én összekulcsolom magam előtt a kezem.
-Hát persze. - forgatom meg a szemem és megtapogatom az orrom. - Szörnyen néz ki, ugye? - fordulok az Országtársam felé, aki elhúzza a száját.
- Csak egy kicsit.  -enyhíti a dolgot. A lift kinyílt én pedig a lakosztályunk felé veszem az irányt. Lelkileg már felkészültem Alessandro kiselőadására, hiszen lefogadom, hogy újra ordibálni fog velem. Úgy voltam vele, hogy már úgy se tehetek semmit úgyhogy megragadtam a kilincset és konkrétan beestem az ajtón ahol egyenesen a mentorommal találtam szembe magam.
- Mondd, Cristina, te tényleg ennyire hülye vagy?  -mered rám kérdően. - Ez kellett neked?! A viadal előtt ki akarod nyírni magad?! - ordít vörös fejjel mire megadóan felsóhajtok. - Ráadásul egy fiú miatt?! Hány éves vagy, tíz?!
-Honnan tudod, hogy egy fiú miatt?! - védem magam azonnal, mire ő csak szánakozva néz rám.
- A mentorod vagyok. Mindenről tudok. - válaszol. - Miért nem érted meg azt amit mondok?! Az Arénába annyit verekedhetsz a brazillal, amennyit csak akarsz,  de addig bírj már magaddal!
Azt hittem már befejezte hiszen hátat fordított nekem de szinte abban a pillanatba vissza is fordult:
- És hagyd békén azt a Carlos gyereket. Hidd el, ha le akarod győzni Arabellát akkor hagyd, hogy beleszeressen ebben a fiúba .- mondja mélyen a szemembe nézve. - Hiszen az Arénába nem lesznek barátok, szerelmek, de még szövetségesek se...Csakis ellenségek. És mindenkinek az érzései lesznek a gyenge pontja. - ennyit mond, majd eltűnik a szemem elől. Meredten nézek utána és a szavai ott keringenek a gondolataimba.
Bár neki nem vallanám be, de most az egyszer egyetértek vele. El kell felejtenem Carlost. Ez nem valami nyálas tinisorozat, hanem egy viadal, úgyhogy semmi keresni valója itt a szerelemnek.
Francesconak motyogok valami 'jóéjt' félét és elmegyek a szobámba.

A fűben feküdtem és elviselhetetlen fájdalmat éreztem a testembe. A zöld talaj vörösre színeződött a véremtől. 
Haldoklom. Eddig csukva volt a szemem de most kipattant és egyenesen egy másik tekintettel találom szembe magam. Zöld és kék, talán egy kis barna is volt az idegen szemébe. Megpróbáltam felemelni a kezem, hogy megérintsen a fiú arcát, de túl erőtlen voltam. 
-Ne mozdulj.-suttogja majd tovább beszél,  de én nem értem ami mond, csak a gyönyörű szemekre tudok koncentrálni, csak ez tart életbe. 
Az idegen közel hajol hozzám és számra tapasztja az övét. 

Ebben a pillanatba felébredtem. Az a tekintet...A fiú nem volt idegen. Ő Carlos volt.
Kikászálódtam az ágyból és lemostam az arcom a jéghideg vízzel. Rátámaszkodtam a csapra és  a tükörből néztem magamra. A sötét hajam csapzottan hullott a vállamra, a szemem csillogott és az orrom egy kicsit még mindig be volt dagadva. Felsóhajtottam és a zuhany alá álltam,  a hajamat is többször átmostam majd felvettem az edzős ruhámat és  kiléptem az ebédlőbe ahol elég fura látvány fogad:
Misi bikinibe rohangál és azt visítozza, hogy nincs meg a szájfénye, és ez számára felér egy katasztrófával. Alessandro röhögve figyeli és közben egy kávét iszogat.
- Sziasztok! - köszönök összeráncolt szemöldökkel, mire Francesco visszaszól valamit. Kinyitom a hűtőt és elővettem egy naracsszörpöt.
- Ne egyetek sokat, mert ma pontozás, semmi kedvem ahhoz, hogy a mentoráltjaim kihányják a belüket. - néz rám szúrós tekintettel a mentorom.
-Annyiraaa jó lesz Siával a jaquzzizás! - álmodozik Misi.
-Valaki kér még kávét? - néz körbe Marianna miközben Francesco valami olyasmiről dumál, hogy fogalma sincs, mit fog csinálni a pontozáson.
- El fogunk késni. - tájékoztatom a csapatom, mire mindenki egyszerre kezd beszélni és rohangálni.
-Mindenki fogja be! - ordítja Alessandro. - Ti pedig induljatok! - néz rám és az Országtársamra.
-Várj, Cri! Te nem akarsz velem jönni? Tudod, ez ilyen csajszis program! -vihog fel a kísérőm. - Majd kifestjük egymás körmét, meg kisminkeljük egymást, meg ugye pontozzuk a pasikat.. - folytatja. - Hm...Mondd, Drágám, te mennyi pontot adnál a brazil fiúnak? - néz rám nagyokat pislogva.
-Julionak? - meredek rá hitetlenkedő tekintettel, majd gyorsan megragadtam Francesco kezét és a kijárat felé ráncigálom. - Ezt inkább döntsétek el ti!

Amikor beléptünk a terembe, már sokan ott voltak. Végig néztem a kiválasztottakon, és megakadt a tekintetem Carloson és Arabellán akik nagyban beszélgetek egymással, konkrétan a fiú észre se vette, hogy bejöttem. Francesco észre vehette, hogy őt bámulom ugyanis oldalba bökött.
- Emlékszel mit mondott Alessandro? Felejtsd el Carlost! - suttogja, mire bólintok egyet, majd Julio felé veszem az irányt.
-Szia - köszönök a fiúnak, aki meglepetten fordul felém.
-Hello, Angell .- köszön vissza, majd újra a kezében tartott fegyverre koncentrál.
-Te mihez értesz, Julio?  -kérdezem kíváncsian, mire ő rögtön elvigyorodik.
-Igazából mindenhez. - mondja büszkén, és elkezdi sorolni a fegyvereket.
- Oké, oké, értem! - állítom le, mielőtt még felsorolja a világ fél fegyverkészletét. Ő megrántja a vállát, és tovább gyakorol. A gondolataim újra Arabella felé vándorolnak, majd felrémlik a mai álmom és Carlos gyönyörű szeme.
-Féltékenység? - néz rám megértően Julio, amikor meglátja, hogy a spanyol fiút és Arabellát figyelem. A fiú felé kaptam a fejem és egy tökéletes terv jutott eszembe amivel Arabella tudtára adhatom, hogy engem nem érdekel Carlos, övé a pálya.
- Á, dehogy...Tegnap egy kicsit eltúloztam a dolgokat. Carlos nem az esetem. - mondom mosolyogva és közben Julio szemébe nézek, hogy még véletlenül se gondoljon arra, hogy hazudok. - Úgyhogy nyugodtan megmondhatod Arabellának, hogy szabad a pálya.
A brazil fiú összehúzott szemekkel meredt rám és mintha arra várt volna, hogy elnevessem magam és kijelentsem, hogy csak vicceltem. Pár pillanatig még elszórakoztam a meglepet képén majd küldtem felé egy mosolyt és elmentem.

Ahogy elhagytuk az edzőtermet már mentünk is a pontozásra.
-Izgulsz? - kérdezi halkan Francesco, mire én unottan megrántom a vállam.
-Nem nagyon.-vallom be, persze ez így nem teljesen igaz. Igazából egy kicsit aggaszt,  hogy csak egyszer tudtam gyakorolni a lövést. Persze ez olyan mint a biciklizés, ha egyszer már megtanulsz akkor már sose felejted el hogy kell, de egy kis gyakorlás akkor se ártott volna, még akkor is ha már szinte profin bánok a pisztolyokkal.
Körülnézek a teremben ahol a kiválasztottak egymás mellet ültek. A spanyolok magabiztosnak tűnnek,  bár Isabel arca párszor eltorzul, mintha fájna valamije. Arabella és Julio kissé unottan néztek ki a fejükből, mellettük az Egyiptomiak a kezüket tördelve ültek, Fiona a körmeit bámulta, országtársa pedig a haját igazgatjta.
Gyorsan telik az idő, azon kapom magam, hogy mindjárt én jövök.
-Drukkolok! - mosolyog Francesco mire én csak bólintok.
-Cristina Angell, Olaszország! - hallatszik egy férfias hang. Felpattanok a helyemről és magabiztosan lépek az ajtóhoz.
- Buon giorno! - köszönök hangosan a Játékmestereknek akik szemöldök ráncolva kapják fel a fejüket az olasz megszólításra. Kihasználva a figyelmüket a pisztolyokhoz sétáltam és elvetem a két legszimpatikusabb darabot. Megforgattam a kezeim közt és messze a céltábláktól megálltam és lőttem. Mindkét táblának a közepét találtam el. Egy bábúhoz léptem és nekifutásból lőttem, majd egy bukfenc után fél térdre ereszkedtem és lőttem. Telitalálat. Elmosolyodtam majd még hátrébb mentem és újra neki iramodtam, úgy öt méterre a céltól lendületet vettem és az egyik kezemmel letámaszkodva bemutatom egy tökéletes cigánykereket és újra elsütöttem a fegyvert. A golyó átlyukasztotta a bábú szívét és én elégedetten néztem a játékmesterekre akik kíváncsian fürkésztek.
- Köszönöm a figyelmet, Uraim! - nézek feléjük majd az ajtó felé vettem az irányt - Ciao!-köszönök el majd elhagyom a termet.