A blog trailere

2016. április 25., hétfő

#6 - Isabel

Sziasztok! :) Megérkezett a #6 - Isabel is. Jó olvasást! :)
Sofia^^
 - Isabel! Jó reggelt! - mordulok egyet, de a szemeimet próbálom kinyitni, csak az álmosság húzza lefelé a szememet. - Isabel!
 - Ébren vagyok...
- Isabel.
- Ébren vagyok...
- Isabel.
- Ébren vagyok! -ülök fel az ágyból. Sia az ágyvégében ül, és meglepetten néz rám.
- Na, valaki nem pihente ki magát. - korhol le. Felállok, ahogy ő is. Kinyújtom a végtagjaimat, amik halkan kiroppannak. Egy ruhát nyújt nekem. Elveszem tőle, és belépek a fürdőszobámba leveszem a fölsőmet, és felveszem a training pólót. Egy ujjatlan, testre feszülő póló, amin a spanyol zászló díszeleg. A nadrág egy sima fekete cicanaci, és egy edzőcipő. Barna hajamat egyszerű copfba fogom. Kimegyek a fürdőből, és Sia megdicsér, hogy milyen jól állnak a ruháim, stb.
- Ó Isabel! Lent, a Főjátékmester, Thymothy Hayes, az én pasim. Add át neki az üdvözletemet.
- Aha...Persze.
- Szupcsi vagy! - kacsint rám, majd kitipeg a szobából. Utána indulok, és találkozok Carlosszal. Rajta szintén spanyol zászlós póló, és fekete gatya van. Ahogy a zászlóra nézek, eszembe jut az otthonom. A tenger, a kis játszótér, ahol régebben játszottunk Swan-nel...
- Jó reggelt! -mosolyog rám, én pedig viszonzom. Leülünk a reggeliasztalhoz, de csak ketten. Hol vannak a többiek? Körbenézek, de csak Sia-t látom a  Tv előtt telefonozni. De ezt nem csak én vettem észre: Carlos is kérdőn néz körbe. Reggeli után, leindulunk a Kiképzőközpontba.  A liftben állva, Carlosszal beszélgetünk.
- Képzeld, lent van Sia pasija. -mesélem neki.
- Tényleg? -mered előre. - Ennek van pasija?
- Igen, és képzeld, ő a Főjátékmester. Pfú, most elképzeltem, hogy nézhet ki. - Megborzongok, ahogy tényleg elképzelem. Nyílik a lift ajtaja, mi meg rögtön a Kiképzőteremben termünk. Furcsa, csak mi ketten vagyunk még itt. Jöttünkre, a Játékmesterek felkapják a fejüket. Megpillantom középen, Thymothy Hayes-t. Hát...nem így képzeltem el...Inkább így; egy olyan férfinak, akinek kitömött oroszlánbunda lóg a fejéről, hogy olyan mint egy kőkorszaki ember, aki üvöltözve kommunikál, közben meg vakarja a tökét. Hát, csalódtam. Egy normális, fekete hajú, kissé pocakos férfi. Carlosra nézek, aki kiszemelte magának a kardos állomást. Körbenézek. Látok olyat, hogy ehető növények állomás, vagy épp lándzsahajítás állomás. Elindulok a késdobálás állomáshoz. Felveszek egy kést, minek hideg pengéje régi emlékeket idéz fel. Emlékszem, ahogy az országomban, én voltam az, aki a legjobban tudott kést dobni. A bábukhoz lépek, becsukom a szememet, és úgy hajítom el a kést. Hallom, ahogy belefúródik a bábuba. Kinyitom a szememet, és meglátom a kést, ami a bábu nyakának közepébe fúródott. Valaki mögöttem, füttyögni kezd, mire riadtan nézek hátra. A brazilok azok. Julio a két ujjával füttyentett.
- Szia. - lép hozzám kedvesen Arabella. 
- Szia. - mosolygok vissza. Ugyanolyan fekete cicanaci van rajta mint rajtam, de brazil zászlós pólót visel.  
- Bocsi Julio miatt. -forgatja meg a szemeit. -Még nem mondták neki, hogy nem cirkuszban van...
Halkan felnevetek.
- Azt képzeli, hogy ő a bohóc? - elképzelem Juliot, bohóc ruhában, ahogy a közönség előtt játssza magát. Kihagyhatatlan élmény lenne.
- Nem tudom. Zseninek kell lenni ahhoz, hogy valaki megértse a gondolatait... Mondjuk engem nem annyira érdekel.
Felveszek egy kést, és eldobom: a bábu nyakába fúródik ez is.
- Wow! Ezt hogy csináltad? - néz rám a nagy, barna szemeivel. Felveszek egy másik kést, és megforgatom az ujjaim közt. Nem tudom hogy jó döntés-e, hogy elmondjam a késhajításom titkát, de inkább elárulom.
- Tudod, a technika simán az, hogy elképzeled, hogy a céltábla, ahova akarod, hogy a kés belefúródjon, azt képzeld magad elé, és hitesd el magaddal, hogy bármi lesz, a közepébe fúródik. Na meg persze, a kezünknek nem szabad merevnek lennie. A magabiztosság is kell, hogy sikerüljön. De ezernyi más technika van. Én csak azt mondtam, ami nekem használ. - mondom el az őszinte igazat. Felveszek egy kést, és elhajítom. Tökéletesen belefúródik a bábuba. Vagy egy óráig gyakorolhatunk, néma csendben egymás mellett, mikor özönleni kezd befelé a tömeg. 
- Na és te mihez értesz? -érdeklődök, mire látom rajta, hogy megfagy az ereiben a vér. Arcán különböző érzelmek tükröződnek. Viaskodik magában, hogy elmondja-e, majd látom magában, hogy nem szívesen, de elárulja.
- A lándzsákhoz egy kicsit. - vallja be. Felvetem azt, hogy akkor menjünk oda azokhoz a fegyverekhez is. Kicsit hezitálva, de végül beajta a derekát, és a fegyverekhez fordultunk. Körbenézek. Carlos épp a kardoknál ügyeskedik, és tényleg nagyon jól csinálja. Julio is annál a fegyvernél van mint Carlos, és valamiről dumálnak. A francia fiú a baltáknál edz. Meglehetősen erősnek mondható, a baltához is ért, na meg persze helyes is... Megjöttünk, de egy hívatlan vendég fogad minket. Németország női kiválasztotta, Fiona gyakorol épp.
- Bocs, de nem látjátok, hogy én most itt épp edzek? - néz ránk lesajnálóan. Hátra löki szinte hidrogénszőke haját. Megmarkol egy lándzsát, és elhajítja. Eldobni eltudta, csak épp hogy nem jól. Alig fúródik bele a bábuba.
 - Aham, ezek szerint edzésnek nevezik, amikor az ember megpróbálja belőni a pontos távot, de nincs elég bátorsága ahhoz, hogy eldobja a lándzsát! - vág vissza kapásból Arabella. Szemeiből csak süt az ironikus sajnálkozás. - Mellesleg, szerintem elég nagy ez az állomás hármunknak...
 - Egyet értek. Szerintem is elég nagy. -nézek Arabellára sokatmondóan. Hátra lököm a hajamat ahogy Fiona is tette. Észre veszek egy tincset, ami még mindig tűzvörös maradt a bevonulás után is. 
- Ó, tényleg? Azt hiszed Törpilla, hogy te jobban csinálod? -vet egy lesújtó pillantást Arabellára. Való tény, hogy nem egy égimeszelő a csaj, de nem kéne emiatt cikizni.
 - Ugyan, kérlek! - veti oda, mintha meg se hallotta volna, amit a lány mondott róla. Lehet, hogy már van ebben tapasztalata, hogy emiatt csúfolják? - Lefogadom, a kisujjamba is több tehetség szorult, mint a fél karodba. Igaz, nem vagyok egy profi, de elnézve a technikádat, nálad nem lehet nehéz jobbnak lenni. - Na, ez betalált! Fiona hófehér arca egyre inkább vörösre változik át.
 - Akkor hajrá! - vágja oda az egyik lándzsát Arabellának lenézően. Bár arca, már olyan tűzpiros, mint a két hajtincsem. - Kíváncsian várom a nagy mutatványodat! -kezeit összefonja mellkasa előtt, és sürgetően toporzékol lábaival. Arabella, mintha csak eleget tenne Fionanak, felemeli a kezét, dobóállásba helyezkedik és... megfordul, és lefagyva néz egy másik párbeszédet... Fiona "pff"-zik egyet. A lány percről percre idegesítőbb lesz.
- Ja és... - csettintget az ujjaival, mintha csak a nevem gondolkozna.
- Jóska. -vetem oda ingerülten. Még hogy így csettintgessen nekem! Idióta! Egy valamit utálok a világon a legeslegjobban; ha parancsolgatnak nekem, mint a kutyának. Fiona furán kezdett méregetni, majd, beletörődött a válaszomba. Ez a csaj vajon mennyire sötét?!
- Ja, igen, persze. A te Országtársad Carlos? Mondhatnál rólam neki pár jó dolgot. Mondjuk azt hogy szép vagyok, okos, erős...
- Tessék?
- Tudod szivi, Carlos nagyon helyes. Én és ő összeillünk.
- Hogy...mi? -a méregtől a végét olyan vékonyan ejtem ki, mintha csak a denevérekkel akarnék társalogni. Az én arcom is kezdett vörösödni. Lehet, hogy nem viselem szívemen az Országtársam sorsát, de akkor is az Országtársam, aki a szövetségesem is.
- Talán nem hallottad? Lehet ez lesz a veszted, akárcsak a Hobbité a feleselés. -néz szánakozóan Arabellára. Az agyam megtelik vérrel, ami elhomályosítja az ép eszemet. Felkapom az egyik kést, és Fiona felé repítem. Persze, úgy hogy csak a fülét sértse fel. Egyet sikkantva odakap enyhén vérző füléhez, arca pedig falfehérré változik.
- Legközelebb, a késem pár centivel odébb, a két szemed közé fog repülni... szivi. Ja, és Isabel a nevem, te idióta - az egész terem engem néz. Vagyis, engem és Arabellát. A lány, azt a lándzsát dobta el, ami a kezében volt. Félelmetesen jól dobhatta! Ugyanis, egy bábu nyakába fúródott bele, ami a falba! Nem néztem volna ki belőle, de emiatt is ilyen lenyűgöző. Arabellával összenézünk, és váltunk egy "deprofikvagyunk" pillantást. Nagyon jó csapatot alkotnánk, hisz ez milyen durva már, hogy egyszerre dobtuk el a fegyvereinket, amik tökéletesen belefúródtak a célba. Mintha csak megbeszéltük volna ezt. Carlos vet rám egy "hagyd ezt abba" pillantást, majd szól a többieknek, hogy ideje vissza térniük előző foglalatosságukhoz. Arabella és Julio, váltanak pár másodpercig pár szót, majd Julio gyanakodva megfordul, és elindul felém. 
- Szia, Isabel. -kacsint rám, mire sóhajtok egy nagyot.
- Igen, Julio? -nézek a csokoládébarna szemeibe.
- Ugye nem baj, hogy szövetséget kötöttem Cristinával?
- Nem, nem. Képzeld, a hülye kísérőjük, meg a miénk, szövetséget kötött a nevünkben, úgyhogy, már eleve szövetségben vagyunk...
- Rendben. -túr bele ébenfekete hajába. -Nagyon ügyesen dobtad azt a kést. Nem gondoltam volna... -kacsint rám megint.
- Mi baj? Tikkelsz? -vonom fel a szemöldökömet, mire kicsit zavarba jön. Motyog egy "Mintha Ara ikertestvére lenne", majd mélyen néz a szemembe.
- Mond meg Noahnak, hogy benne vagyok...
- Miben?
- Nem mondhatom el...
- Az nem baj. Nem mondom el Noahnak hogy elmondtad...
- Nem mondom el! -fúrja bele tekintetét az enyémbe idegesen, mire inkább abbahagyom a feleselést.
- Rendben. -adom be a derekamat, mire megkönnyebbülve sóhajt fel. -Nincs kedved kicsit edzeni a kardoknál? -tér vissza a "nőcsábász" stílusba. Megforgatom a szememet.
- Felőlem edzhetünk, de nem a kardoknál. Abban béna vagyok. -pásztázom letörten a lábamat, mire ő felröhög.
- Rendben, akkor menjünk az íjakhoz? -kérdezi. Megrántom a vállamat, és követem őt az íjakhoz, ahol már Cristina gyakorol. Érkezésünkre felkapja a fejét. Carlos is idejön hozzánk, amint meglát minket.
- Na hát...ez a mi kis szövetségünk. -tárja szét a kezeit Carlos.
-Várjatok, még hiányzik valaki! - int az Országtársának Cristina.-Ő is benne van a szövetségben.
 - Persze, tényleg. -nézek rá a fiúra, aki mosolyogva jön ide hozzánk. Szégyellem bevallani, de...valahogy kiment a fejemből a fiú. A srác, ideáll mellénk, majd elégedve végig mér minket. Tekintete Julión akad meg. Úgy méregeti, mint egy rohadt szendvicset. Julio sem tekint rá jó szemmel. Bár, Francescót megértem. Hisz, azért Julio tényleg nem ronda, sőt! Igazán jóképű...De viszont Juliót nem értem. Az utóbbi súg valamit Cristinanak, mire a lánynak egyre jobban kezd megváltozni az arckifejezése, az idegességbe.
- Az egyetlen aki nem lesz benne a szövetségbe, az te vagy, kedves Julio, ha így folytatod! - csattan fel hirtelen a lány. Ó! Hogy Julio nem akarja Francescót szövetségbe? Gondolt volna rá, mikor megkérte őket, hogy legyenek a szövetségesei... De ahogy látom, ez nem csak nekem esett le: Carlos a fejét vakarja, Francesco pedig kihúzza a hátát, és farkasszemet néz Julioval.
 - Szerintem többre megyünk az én harctudásommal mit a te beképzelt nyavajgásoddal! -kontráz Francesco is. Kezdem azt hinni, hogy itt még bajok lesznek...
 - Ó tényleg? Ha ilyen pro vagy, mutass valamit! -vág vissza rögtön Julio.
 - Ne akarj felidegesíteni, haver! -kezd egyre jobban ideges lenni Francesco.
 - Azt idegesítek, akit akarok...haver! Amúgy is, ki vett bele a szövetségbe?! -néz lesajnálóan Julio. Ömm...egyre jobban vonzzuk a figyelmeket a teremben. Még a Játékmesterek is kíváncsian pillantgatnak felénk.
 - Én! Úgyhogy fogd be azt a nagy szádat, Julio! -kekeckedik Christina. Na itt már, nem volt mit tenni, valahogy nekem is közbe kellett szólnom.
 - Ööö Cristina! Ez nem teljesen igaz... -próbálkozok, de a többiek mind leteremtenek. -Oké, oké felfogtam! -emelem fel a kezemet védekezően. Most már tényleg mindenki minket figyel.
- Na idefigyelj, Julio! Vagy elfogadod Francescót is mint szövetséges, vagy mehetsz vissza a szerencsétlen Országtársadhoz! -szólogat be Cristina.
 - Srácok, szerintem nyugodjatok le! Mindenki minket bámul. - Carlos az utóbbi mondatot, szinte csak kipréseli a fogai közül. De jó! Mindenki néma csendben áll a teremben, minket nézve, és ha ez nem lenn elég, magunkra vontuk Tymothy Hayes figyelmét is!
- Ha ez a barom nem nyávogna itt, akkor nem bámulna minket mindenki! -néz hűvösen Julióra. Most már mindenki, de tényleg mindenki minket néz.
- Nyávogni, képzeld nem tudok... 
- Így jobban tetszik: kötekedsz, hisztériázol, nyavajogsz! Na melyik a legjobb Julio?! -szól közbe Cristina Julio mondatába. Na jó, ezt nem bírom tovább!
- Az idióta, seggfej barom! Francesco, szépen abba hagyod, és magadban folytatod a veszekedés. Oké? Szépen befogjátok, és bocsánatot kértek. Tudjátok mit? Szépen mindenki marad a szövetségben, és ha annyira nehezetekre válik az, hogy elviseljétek egymást, akkor utáljátok a másikat magatokban! - Fiona lenézően felröhög. -Ó igen? Majd akkor röhögj, ha a te fejeden lesz a győztes korona. Tájékoztatlak, hogy az majd az álmodban fog eljönni! -zárom le a vitát.
- Na végre valaki! -néz rám elismerően Cristina.
- Hat óra! Irány a lakosztályotokba, aki itt marad, az büntetést kap! -lép be egy robusztus férfi. Megfogadva az intelmét, Carlos felé nézek. Nem kell szó, ahhoz, hogy megértse, mennünk kell. A lifthez sétálunk, és hívjuk azt.
- Szépen lerendezted. - dicsér meg úgy, hogy nem néz rám.
- Kösz. -nyílik az ajtó, mi meg beszállunk. Szerencsétlenségünkre, a németek is ugyanazzal a lifttel jönnek, mint mi. 
- Daniel! Hányszor mondjam, nem! -kiált Fiona a srácra ellentmondást nem tűrő hangon. Daniel értetlenül néz az Országtársára.
- Mi?
- Mondom nem! -néz eszelősen a fiúra, aki döbbenten megvonja a vállát.
- Te tudod... -túr bele a szőke hajába. Ez a Fiona mennyire hülye? De most tényleg. 
 A lift, halk kattanással nyílik ki előttünk, a negyedik emeleten. Kilépünk, és rögtön a szigorú mentorainkkal találjuk magunkat szemben.
- Ömm.... Valami baj van? -kockáztatom meg a kérdést, bár tudom, hogy igen, felesleges megkérdezni.
- Ó semmi. Nem vagytok éhesek? Van az asztalon sok finomság! Pár deci hülyeség, egy kiló ostobaság, három deka forrófejűség, és öt tonna idegesség! -mosolyog ránk "kedvesen" Noah-Levi. Carlos-szal összenézünk, és lehorgasztjuk a fejünket.
- Na mi van? Nem vagytok éhesek? Pedig kell az energia. Sőt láttam pár desszertet. Egy csokis halkanmegtudjukbeszélni browni, vagy egy chilis hakelltudokkiabálniis pite. Ki mit kér? -vezet oda a székekhez.
- Ne olyan gyorsan a desszertekkel! Először az előételt! -csettint Claire. -Van itt egy tál nehívjátokfelmagatokraafigyelmet tyúkhúsleves, és egy aveszekedéseknematidolgotok paradicsomleves. Jó étvágyat! -csapja össze a tenyerét, és szed egy tányérba a paradicsomlevesből. Carlos is vesz magának a húslevesből. Csak én ülök a helyemen mint egy gyökér.
- De ha a szövetségeseink összevesztek, akkor mi csak nézzük karba tett kézzel? -értetlenkedek, mivel én érzem, hogy amit én tettem az helyes volt, hogy közbeavatkoztam.
- Igen. Ha nem ti kerültök ilyen helyzetbe, akkor...
- Jobb ha nem teszünk semmit? -fejezem be a mondatot Claire helyett.
- Isabel, előbújt belőled Teréz anya, vagy mi van? Ami nem a te dolgod, ne avatkozz bele! Mindig meg kell mentened azokat, akik szorult helyzetben vannak, tudom. De az Arénában ne legyél ilyen, oké? -néz a szemembe Noah. Bólintok egyet, és én is szedek magamnak.                          
- Mellesleg Isabel. Milyen volt az edzés? Összehaverkodtál valakikkel? A németekkel? Hallom egész jól eldumcsiztatok Fionával. -törli meg a száját egy szalvétában Noah.
- Felbosszantott... -dörmögöm az orrom alatt.
- Lehet, de azért tedd meg nekem, hogy a Viadal előtt ne öld meg, oké?
- Az már rég elkezdődött...
- Tessék?
- Semmi. -legyintek egyet. A leves valami isteni. Csak kanalazom magamba egyre gyorsabban az adagokat.
- Carlos! Kérdezhetnék valamit? -néz a velem szemben ülő fiúra Claire. Meglep, hogy ennyire beszédes ma...
- Igen. -mondja mit sem sejtve a srác.
- Hallottam hogy te is azért szépen elbeszélgettél az amerikai lánnyal. Tudod, nem kell minden lányra rámászni, akit csak látsz. -kiesik a kezemből a kanál, és alig tudom visszafojtani a röhögést. Ez betalált! Amióta itt vagyunk, Carlost csak lányokkal lehetett látni eddig. A fiú nyitott szájjal bámul a mentoromra. Felállok, és becsukom a száját.
- Hogy ne szálljanak bele a legyek. -magyarázom meg neki egy diadalos vigyorral a képemen. 
- Ez... a.... taktikám -nyel egy nagyot. Ebből nem fog kimászni egy hamar!
- Tényleg? Mesélj még erről a taktikáról.
- Hát az úgy van, hogy....
- Megjöttem drágáim! Nélkülem kezdtetek el vacsizni? Ez nem szép! -lép be az ebédlőbe Bongyorka, és mindenki belefeledkezik a vacsorájába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése