#4 Cristina

Sziasztoook! ^^
Köszönjük a 9 feliratkozót, illetve a növekvő oldalmegjelenitést! (: 
Ez egy nyugis/rövid rész lett, remélem tetszeni fog.
Ne feledjétek mindjárt itt a Tavaszi szünet! ♡-♡

^Lili Leone^ 


-Gyere csak be, Cristina! Ne! Ne nyúlj ahhoz, mert elrontod! Hé vedd le a cipőd mit képzelsz!...Gyorsabban! Át kell venned  a ruhát!-ordíbál a stylisztom, és közbe össze-vissza rohangál a szobában. Megfájdult a fejem attól, hogy csak figyeltem a rohangálását. Egy biztos, a stylisztomnak nincs sok esze, de energiája annál több.
-Tessék,  itt van!-dob oda nekem egy zacskóba csomagolt ruhát.-Siess, még a sminket és a hajadat is meg kell csinálni!-mondja sürgetően, majd ránéz a csillogó órájára-Úristen! Nem leszünk készen!-pánikol, majd felém néz-Mit álldigálsz ott?
-Nyugi már!-sziszegem felé és bemegyek az öltözőbe.
Gyorsan leveszem a szabadidős ruhám és kicsomagolom a másik ruhát.
Egy testhezálló estélyi ami az olasz zászló színeiben pompázik, a különlegesége, hogy derékig fel van slicelve, így jobban látszanak a lábaim. Felvettem majd az előttem álló tükörbe néztem. Nem is rossz. Már látom magam előtt Arabella irigykedő tekintetét. Egy sátáni mosoly hagyja el a számat.
-Kész vagy?-kérdezi Lini. Már majdnem visszaszóltam, hogy "igen" amikor megpillantottam a zacskóban egy másik dolgot.
-Mi a...?-kikerekedett szemekkel húztam ki a kalapot ami még a ruhám mellé volt rejtve-Ez most csak egy rossz vicc, ugye?-nézek elszörnyedve a pizzát ábrázoló kalapra. Igen! Egy PIZZA  formájú kalap!
Ledobtam a földre és elrugtam a magassarkummal. Remélem a stylisztom nem gondolta komolyan, hogy én ezt felveszem.
-Készen vagyok!-lépek ki, mire Lini csillogó szemekkel nézet végig rajtam.
-Oh...gyönyörű ruha!-pislog meghatottan, én csak bólintottam és megnyugodtam, hogy Lini nem szándékozza rám rakni azt a kalapot. Biztos csak véletlenül került a ruhám mellé.-De hol van a kiegészítő? -kérdezi homlok ráncolva. Hoppá...még is fel kellett volna vennem.
-Milyen kiegészítő?-nézek rá bambán, mintha nem tudnám, hogy miről beszél. Ő csak csípőre vágta a kezét és berontott az öldözőbe.
-Ne nézz hülyének!
-Pedig téged nem nehéz annak nézni...-mondom, de ő már nem hallja.
Pár perc múlva már a kalappal jön vissza.
-Vedd fel!
-Nem!-ellenkezem és hátra megyek egy lépést.
-De.
-NEM.
-Azt mondtam, hogy igen!-visítja mire én csak megrántom a vállam.
-Kit érdekel?! Én nem fogok hülyét csinálni magamból!-nézek Linire szúrósan.
-Tönkre teszed a munkám!-méltatlankodik majd kirohan az ajtón.
Sóhajtva leültem egy székre és unottan néztem az ajtóra ami kis idő múlva ki is nyílt.
-Hellcsii!-sikít Katy és mögötte a két segédje.
-Hellcsi?-nézek rá bambán, de ők már mellettem is voltak és már is elkezdtek kisminkelni és megcsinálni a hajam.
-Nagyon cuki ez a ruci!-vigyorog rám Taylor.
-Ja...-válaszolok unottan.
Úgy egy óra múlva készen vannak és elém raknak egy tükröt. Bár nem voltak nagy elvárásaim, még is gyönyörű lett. A szememen egy leheletnyi smink, inkább a számra tették a hangsúlyt a vérvörös rúzzsal. A szemöldököm tökéletes volt, a bőröm pedig hibátlan.
-Nagyon szép lett!-mosolygok a lányokra, mire vigyorogva bologatnak.
-Te leszel a legszebb, Cri!-mosolyog Selena.-De most menj, nehogy elkés!-teszi hozzá. Leugrok a székről és belebújok a magassarkúba. Kilépek az ajtón ahol Francesco áldogál smokingban.
-Na végre készen vagy!-forgatja meg a szemét. Erről azonnal a bátyjám ugrott be.
-Hasonlítasz a bátyjámra...-mondom halkan mire ő rám néz. A szeme is hasonlít. Sötétbarna.
-Ő volt az aki önként akart jelentkezni?-kérdezi kíváncsian.
-Igen...Ő volt az.-meredek magam elé és próbálom kizárni a szorongató érzést ami ellepte a torkom.
-Közel álltatok egymáshoz?-kérdezősködik tovább mire én csak gúnyosan elmosolyodtam.  A bátyjám volt! Még jó hogy közel álltunk egymáshoz. De nem akartam tovább csevegni a családomról. Nem akarok gyengének tűni Francesco szemébe. Így csak megrántottam a vállam, az országtársam vette az adást és nem kérdezett többet. Pár lépés múlva máris belecsöppentünk a rohangáló stilysztok, ideges kiválasztottak és ordítozó mentorok világába. Nem nagyon voltam oda ezért a szekeres bevonulásért. Utáltam jópofizni, és oktalanul vigyorogni a népre...Már pedig ide az kell ha támogatókat akarsz.
Oda léptem a fekete lovakhoz akik ezt nyerítve vették tudomásul. Imádom az állatokat. Minden nyáron egy farmon dolgoztam, menhelyekre jártam és lovagolni is megtanultam. Ott voltak a titkos edzéseim, ahol gyakoroltam a viadalra a bátyjámmal.
Megsimogatam a ló nyakát majd kíváncsian néztem a többiekre. Pont ekkor jöttek meg a brazil kiválasztottak. Oké, nem voltak nagy elvárásaim Arabellával szemben, de azért egy ruhát felvehetett volna...Mert az a két rongy ami rajta volt, csak jóindulattal lehet ruhának nevezni. Tipikus. Sehogy se tudja magára vonni a figyelmet, így muszáj kiraknija mindenét a közönségnek...Az országtársa úgy sétált mellette mintha ővé lenne a világ. Nem mondom, nem néz ki rosszul, de nem elég helyesnek lenni, egy kis ész se árt olykor. Küldtem feléjük egy gúnyos vigyort majd Isabelhez és Carloshoz fordultam. Üvöltött róluk, hogy melyik országból jöttek. Isabel csodásan festett a piros ruhájában, Carlos pedig nagyon elegáns volt.
-Nézd már!-nevet fel Francesco mellettem és a Németekre mutat.
-Jézus...-nevetem el magam amikor megláttom Fionát a rózsaszín miniszoknyában és Országotársát úgyanolyan színű szmokingban. Bár még mindig jobban néztek ki mint Arabella ruhája amit még egy rúdtáncos is nyugodt szível felvehetne. Nem volt több időm nézelődni mert fel kellett szállni a szekerekre. Ahogy felcsendült az Angol Himnusz a szekerek elindultak.
-Kezdődhet a műsor!-suttogom Francesconak. Ahogy megpillantom a leláton ülő  embereket egy magabiztos mosolyt villantok és kihúzott háttal nézek a kamerákba. Tökéletes alakítás. Elkapok egy rózsát és egy aranyos mosollyal nézek a férfire aki adta. A nevem többször is elhagyta az emberek száját, újongva integettek felém. De nem csak én voltam a közönség kedvence, Julio levakarhatatlan  vigyorral nézett az angol nőkre, Isabell mosolyogva fogadta az újongó népet, mellette Carlos pedig magabiztosan állt és integetett. Végül megálltak a szekerek és amint a közönség elhalkult kilépet egy emelvényre Fire Elnök. A kecskeszakállas idős férfi a régi fizika tanáromra emlékeztet, aki folyton rosszkedvű volt. Elmond valami rövid monológot majd helyet cseréltek egy szőkésbarna fiúval. Sean Beker. A tavalyi év győztese. Szimpatikusnak tűnik, de egy dologgal nem értek egyet. Nem lehet akárki győztes. Győztesnek születni kell. Mindenki tudja, hogy kik esélyesek és kik azok akik a legelső nap halottan fognak feküdni az Arénában. Miután Sean is befejezte a beszédét a szekerek visszafordultak és végre eltüntünk az  üvöltöző angolok szeme elől. Leugrodtam a szekéről és levetem magamról a magassarkút úgyanis hietetlenül kényelmetlen volt.
-Van már szövetségesetek?-sétál oda hozzánk Alessandro mire én csak unotan rá nézek.
-Nem unod még? Folyton csak ezzel jössz!-nézek rá, mire ő védekezően felrakja a kezét.
-Bocs, hogy próbálok úgy viselkedni mint egy felelőségtudatos mentor, akit egy kicsit is foglalkoztat a mentoráltja!-mondja-Biztos bennem van a hiba...-teszi hozzá gúnyosan majd végig néz rajtunk.- Nem is néztek ki olyan rosszul...De hol van a kalap?-vigyorog Alessandro, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá, honnan tud a kalapról? Úgy látszik észrevete a kérdő tekintetem, úgyanis újra megszólalt:-A mentorod vagyok, Lininek kötelessége volt megmutatni a ruhád!-vigyorog mire lövelek felé egy gyilkos pillantást.
-Tudtad, hogy ezt akarja rám rakni, és nem ellenkeztél?-nézek rá felháborodott tekintettel mire ő lazán megrántja a vállát.
-Szerintem jól állna!-válaszol majd hátat fordít és elmegy.
-Milyen kalapról van szó?-kérdezi Francesco mire én leintem.
-Inkább ne akard tudni!-a fiú vállat von majd a kiválasztotakat kezdi el figyelni.